Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon)

238 Rózsa Miklós a Consilium Regium Locumtenentiale Hungaricum, németül: Königlicher Ungarischer Stadthalterey-Rath által 1816. július 16-án a törvényhatóságokkal 21.080. sz. a. közölt az a rendelkezés, amely elrendelte, ,,hogy minden Czéheknél vándorló Könyvecskék... hozassanak be". Nováczky Sándor vándorkönyve céljára felhasznált nyomtatvány kéziratának készítője — feltehetően az akkori politikai légkörhöz igazodásul — a rendelkezést kibocsátó központi igazgatási szervet ennek neve mellőzésével, a nyomtatás idején volt Magyar Koronaország igazgatási központja, a működését 1851. április 10-ével megkezdett K. K. Statthalterei für Ungarn és ennek magyar nyelvi megfelelője „Magyarországi cs. kir. helytartóság

83 nevének használatával, — s éppen ezért hibásan — nevezte meg az idézett 1816. évi rendelkezés kibocsátóját. Az ügyiratkezelés körébe tartozó újszerűség, hogy a vándorkönyv címoldalán előnyomott szöveg jelzi a kiadásra kerülő vándorkönyv nyilvántartásba vételére használt jegyzék megfelelő számának feltüntetésére szolgáló helyet. Az ismertetett korábbi vándorkönyvek közül csak egyre, a Keszthelyi Városi Tanács által kiállítottra írták rá a nyilvántartási számot — Nováczky Imre vándorkönyvét a Nagy Kanizsai cs. k. rendőrbiztosság 428. szám alatt vette nyilvántartásba. A könyvecske 2. oldalán magyarul, 3. oldalán németül látható a személyi adatok bejegyzésére szolgáló nyomtatott szöveg és ennek kézírással történt kitöltése. Az előnyomott szöveg részletezőbb az eddig vizsgált vándorkönyvekénél. Ebbe az 1852. évi előállítású vándorkönyv-nyomtatványba a születési hely után be kellett írni, hogy az mely koronaországban (a német szövegben: Kronland), annak melyik járásában (a német szövegben: Bezirk) van, továbbá a tulajdonosnak nem életkorát, hanem születési évét, valamint illetőségi községét (a magyar szövegben: honi község, a német szövegben: Heimatsgemeinde), és azt, hogy az mely koronaország mely járásában fekszik, továbbá a tulajdonos mesterségét (a német szövegben: Profession), családi állapotát, termetét, milyen volt arca, haja, szeme, orra, szája, és milyen különös ismertetőjegye volt. Nem volt előnyomott szöveg a vallás bejegyzéséhez. Ezért látjuk Nováczky vándorkönyvében a különös ismertetőjegyek bejegyzésére felhívó nyomtatott szöveg alatt kézzel írva, hogy „Hite" (a német szövegben ugyancsak kézzel beírva, hogy ,,

Religion"). A személyi adatok után van üres hely a tulajdonos névaláírása számára. Nováczky aláírása igen alacsony fokú íráskészségről tanúskodik. Ez után következik a vándorlás engedélyezett irányának és időtartamának bejegyzésére felhívó nyomtatott szöveg és ez után kézzel írva, hogy a vándorkönyv „érvényes egy évig a cs. k. aust[riai] Koronatartományokban". A 4. oldalon magyarul, az 5-en németül van nyomtatva a „Minden bel- és külföldi hatóságokhoz" intézett megkeresés, hogy „ezen vándorkönyv előmutatójának gátolatlan vándorlást engedjenek, s lehetőleg segítségére legyenek". E felhívás emlékeztet az 1731. évi birodalmi KézművesRendtartással rendszeresített Kundschaft szövegébe foglalt ajánlásra, mégis azzal a változtatással, hogy nem a mestereknek szóló ajánlásként, hanem hatósági megkeresésként a bel- és külföldi hatóságokhoz intézi. E szöveget követően van hely annak bejegyzésére, hogy a vándorkönyvet ki adta, azaz ki állította ki. Nováczky vándorkönyvét a „Nagy Kanizsai cs. k. Rendőri biztosság", németül K. K. Polizei Kommisariat zu Gross-Kanizsa 1855. július 5-én adta ki. E bejegyzéssel befejeződött a vándorkönyv-nyomtatvány kitöltése, ami által az a kérelmező mesterlegény, esetünkben Nováczky Imre vándorlásához mind rendészeti igazgatási, mind iparigazgatási szempontból szükséges, s személyazonosságának megállapítására is szolgáló okmánnyá vált. — A kiadásról szóló bejegyzés sem aláírva, sem lepecsételve nincs. A 4., 6. és 8. oldalra nyomtatottan olvasható az , ,Oktatás a vándorkönyvekről", az 5., 7. és 9. oldalra nyomtatva pedig ugyanez németül, .Belehrung in Betreffder Wanderbücher" cím alatt. E tájékoztatást összehasonlítva az eddig ismertetett vándorkönyvekbe nyomtatottal, azt látjuk, hogy ez utóbbiakban levő szöveg szerinti szabályoktól némileg eltérő szabályok váltak irányadókká a vándorkönyvek kiállításához és használatához. A tájékoztatás 1. pontja szerint a vándorkönyvet az illetőségi bizonyítvány (a magyar szövegben: Honlevél, a németben Heimatschein) alapján oly városokban, ahol cs. k. rendőrigazgatóság (к. k. Polizei-Direction) van, ezek, olyan helységekben, amelyeknek rendezett tanácsuk van, ez utóbbiak, egyébként pedig a megyei főnökök (KomitatsVorstand) adják ki. A 2. pont tájékoztat arról, hogy a vándorkönyv kiadásakor ennek nyomtatásáért 15 krajcárt, bélyegilletékül pedig 6 pengő krajcárt kell fizetni. Az ismertetett korábbi magyarországi vándorkönyvekért fizetendő összegről az ezekbe nyomtatott tájékoztatás nem szól. Az 1829. július 21-i 19271. sz. helytartótanácsi rendelet a vándorkönyvek kiadásáért szedhető taksát 1 váltóforintban állapította meg. Bélyegilleték szedésének elrendelésére, mint látni fogjuk, csak 1850-ben került sor. A 3. pont ad tájékoztatást az arra vonatkozó szabályozásról, hogy — a mesterlegénynek a vándorkönyvet a munkába lépéskor megőrzés végett át kell adnia a munkaadó mesternek; — a munkából kilépéskor a munkaadónak a legénnyel, s a vándorkönyvével a községi elöljáróhoz kell mennie, és ott az időt, amely alatt a legény munkában állott, pontosan bejelentenie, s ha a legény magát ügyesen, serényen és híven viselte, e tulajdonságokat bizonyítani volt köteles; a községi elöljárónak pedig mindezt a vándorkönyvbe be