Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: 7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán

7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán 137 vízszintes, tagolt peremű fazék és ennek egy variánsa (10. kép 9—10). Több edény töredék az ún. sötét szürke kerámia kései változatának helyi variánsa lehet (9. kép 2., 9., 10. kép 4). A Nagykanizsa—Práter-domb, Botanikus kertben talált edénytöredékek soványító anyaga túlnyomórészt finomszemű, vagy érdesebb homok; ritkán s csak a nagyobb méretű, durvábban kivitelezett edényeknél találkozunk a tört kavicsos soványítással. Az agyagmáz már csak egészen vékony rétegben fedi az edényt; a bekarcolt díszítés mélyebb, áttöri ezt. Az edények között gyakori az egészen kiválóan korongolt, vékony falú; a kézi korongolás háttérbe szorul, a kézzel formált pedig egyáltalán nem fordul elő. Az edényeket vízszintes és hullámvonalkötegekkel, ill. egyes vízszintes és hullámvonallal változatos módon díszítik. A díszítés gyakran az edény alsó harmadáig, negyedéig is beborítja a felületet. Az edényformák között megvan még a nagyméretű, hordó formájú fazék — bár kissé megváltozott formában (pl. 16. kép 6., 8), de a jellemző már a gömbös testű csupor (16. kép 1—5) és a széles szájú, vállas, nyomott gömb formájú fazék (16. kép 7). Új forma a félgömbös, mély tál (16. kép 9) és a polírozott felületű palack is (15. kép 7). A peremek ugyancsak bonyolultabban kiképzettek, tagoltak, fedőhornyosak. A Nagykanizsa—Leányváron talált edény készítési módja, formája, díszítése alapján a Práter-domb Botanikus kertben megismert gömbös testű csuprok körébe tartozik, valószínűleg nagyjából azokkal egykorú (15. kép 1. — párhuzamként Id. 16. kép 2). A telepásatások sajátossága, hogy igen gyakran csak olyan edénytöredékek kerülnek elő, amelyekből ritkán egészíthető ki az egész edény. Ezért kísérletként az edénytöredékekből rajzi rekonstrukciót készítettem, hogy legalább vázlatos elképzelésünk legyen arról, milyen lehetett e

gy-e

gy település edénykészlete, milyen főbb edénytípusokból állt az, s körülbelül milyen méretkülönbségek lehettek közöttük. Úgy érzem, az ilyen rekonstrukciók segíthetnek abban, hogy egy-egy korszak edényművességét mélyebben megismerjük, az edényformák változását jobban nyomon kövessük, a meghatározó típusokat könnyebben kiválasszuk és ezáltal a leletanyagot az összehasonlító vizsgálatok számára alkalmassá tegyük. (17—19. képek). Keltezés A három telepásatáson előkerült kerámia nem véletlenül volt viszonylag könnyen csoportosítható. A három lelőhely korban követi egymást, s mintegy keresztmetszetét adja a Nagykanizsán megtelepült népesség kora középkori edényművességének. Legkorábbi az Inkey sírkápolna mellett feltárt objektumok leletanyaga. Mint már a kerámiacsoportok különválasztásánál említettem, az itt talált edények egy része az ún. prágai kultúra edény formái val mutat rokonságot. Párhuzamai főként Csehszlovákia területén találhatók meg, különösen Szlovákia birituális, avar—szláv temetőiben és ezek telepein. A prágai kultúra csehországi emlékanyagát feldolgozó J. Zeman e kerámia három fejlődési fázisát határozta meg: 1. szabadkézzel formált, díszítetlen; 2. szabadkézzel formált, díszítetlen és utánkorongolt, díszített; 3. utánkorongolt, díszített kerámia (ZEMAN 1976, 210). E beosztás szerint az Inkey sírkápolna edényanyaga a 2. és 3. fázisba tartozik. Zeman az 1. fázist viszonylag rövid életűnek tarja, a 6. század második negyedétől a 7. század elejéig keltezi. Véleménye szerint a díszített edények már eléggé korán, a 6. század második felében megjelennek, s a következő században válnak uralkodóvá. (ZEMAN 1976, 211—212). A csehországi lelőhelyek közül Praha 6.— Bubeneő, okruh Rooseveltovy ul. (ZEMAN 1976, obr. 15. 8.; obr. 17. 1—2.; obr. 18. 8—13) és Praha 6—Veleslavín (ZEMAN 1976, obr. 27—28) díszített edénytöredékei mutatnak hasonlóságot az Inkey sírkápolna mellett előkerült edényekkel. Zemannal azonos módon bontja fázisokra a kerámiát B. Dostál is, aki a Bfeclav—Pohansko-n feltárt telepobjektumok kerámiáját osztályozta (DOSTÁL 1979, 194-195., Abb. 1.; DOSTÁL 1982, 41-44). Az I. horizontot a 6. század első felére, közepére keltezi, abból a feltevésből kiindulva, hogy Morvaországban a kerámia fejlődése gyorsabb volt, mint Csehországban. A II. horizont, amibe a részben díszítetlen, szabad kézzel formált, részben pedig a felső részén utánkorongolt, díszített kerámia tartozik, a 6. század második felére, legkésőbb a 7. század első felére datálható, elsősorban néhány egyéb kislelet, így egy fésűtöredék alapján. Végül а Ш. horizontot — feltételezve, hogy a II. és III. között időbeli hiatus volt — feltételesen a 7. század végétől a 8. század második feléig keltezi (DOSTÁL 1982,44—46). Érdemes megemlíteni azonban, hogy másutt a II. horizont anyagát nagyobb időközre keltezte és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a 7. század utolsó harmadáig tarthatott (DOSTÁL 1979, 195). Az Inkey sírkápolna melletti telep anyagában lévő díszített edények párhuzamai Bfeclav—Prohansko II. és Ш. horizontba sorolt objektumainak edénytöredékei között találhatók meg, így a 11., 17., 18., 25. (bevagdalt perem!), 28., 48., 50., 66., 104. objektumokban (DOSTÁL 1982. obr. 7.10, 11.; obr. 8.2, 4-5.; obr. 9.1. ; obr. 11.2, 4.; obr. 13.4-15.; obr. 16.7.; obr. 17.2-5.; obr. 18.1, 3, 5, 6.; obr. 19.3.; obr. 21.3), tény azonban, hogy különösen a II. horizont edényeivel mutat nagyfokú hasonlóságot anyagunk. Már Dostál is utalt a díszített edényekkel kapcsolatban az ún. dunai kerámia — egyszerűbben az avar kori korongolt kerámia-hatására, de ennek szerepét a prágai típusú edények fejlődésében hangsúlyozottan először D. Bialeková fejtette ki. Mint írja, „az a tény, hogy Délnyugat-Szlovákia régibb avar—szláv csontvázas temetőinek (Devínska Nova Ves, Holiare, Stúrovo) feltűnésével közel egyidejűleg a hamvasztásos temetőket előbb a birituális, majd a teljesen