Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Rózsáné Lendvai Anna: A pozsonyi csizmadiák 1602. évi céhlevelének „út”-ja Kanizsáig

A pozsonyi csizmadiák 1602. évi céhlevelének ,,út"-ja Kanizsáig 101 23, Kanizsán 25 articulusba foglalták, tehát e szabályzatok olyan elhatározásokat is tartalmaznak, amelyek a pozsonyi szabályzatban még nem találhatók, s ekként ennél bővebbek. Kis mértékben eltérés található az azonos témájú articulusokba foglalt rendelkezések között is. Pozsonyban pl. nem írják elő a remek milyenségét, többi szabályzatunkban azonban igen: az egy „papucs kapcástul" kellett hogy legyen (2. art.). Míg a 10. articulus szerint Pozsonyban , ,Nemini ex magistris vei eorum viduis... liceat plures intertenere simul famulos vei étiem discipulos, quam duos ' ', tehát sem mester, sem a mesterséget gyakorló özvegy 2 legénynél vagy inasnál többet nem tarthat, Egerszegen és Kanizsán 2 legényük és 3 inasuk is lehetett. Különbség van az inasidő tartama vonatkozásában is. A pozsonyi és kőszegi szabályzat 11. articulusa szerint 4 egész évig kell az inasoknak a mesterséget tanulniuk (, ,Discipuli quatuor integros annos artificium hocdiscere tenetur..."), Egerszegen és Kanizsán a 11. articulus szerint 3 év az inasidő. Ugyanez az articulus azt a rendelkezést is tartalmazza, hogy ,,...a ki öregh Ember Számban vagyon, azt jámborul kitöltvén, annak utána az Legények számában vetessék bé. Az ki pedigh kicsin és gyermek állapotban vagyon, az négy Esztendeig szolgállyon Inasul...". Következtetésünk szerint e rendelkezés azt jelenti, hogy 4 év volt az inasideje annak, aki 14. életévét megelőzően lett inas, 1—3 év annak, aki ezt követő időben kezdte inaséveit. Pozsonyban nem írták elő, hanem először csak a kőszegi csizmadiák 1627. évi céhlevelében találkozunk azzal a rendelkezéssel, hogy a 4. év után a mester inasának ,,...egy öltöző ruhát adgyon...". E rendelkezést követően az olvasható, hogy ,,...az mint szokták egyébb mesterek is adni...". Ebből az állapítható meg, hogy szokásos volt az inasnak felszabadulásakor egy öltöző ruhát adni. Abból viszont, hogy ilyen rendelkezés a pozsonyi csizmadiák 1602. évben keletkezett céhlevelében nincs, az tételezhető fel, hogy az időben és ott e szokás még nem állott fenn. Abból, hogy a kőszegi 1627. évi csizmadia-céhlevélben e rendelkezéssel olyanként találkozunk, hogy az más szakmáknál kialakult szokás követésével kerül a céhlevélbe, arra utal, hogy e szokás időbelileg 1602 után, helyileg pedig Kőszegen alakul ki. Az egerszegi csizmadia-céhlevél nem a kőszegin alapszik. Abból azonban, hogy ez az öltözet-adási kötelezettség az egerszegi csizmadia-céhlevélbe belekerült, arra enged következtetni, hogy az 1602 után Kőszegen kialakultként figyelembe vett szokás szélesebb körben terjedt, s ilyenként került az egerszegi csizmadia-céhlevélbe, majd annak nyomán a kanizsaiba. A legényekkel kapcsolatos szabály is eltérő céhleveleinkben. Pozsonyban az volt az előírás, hogy munkabérük hetente 32 dénár, Egerszegen és Kanizsán viszont hozzátették, hogy a legény nem hagyhatja el urát,,.. .se sokadalomnak, se ünnepnek, se országh gyűlésnek idején...", továbbá, hogy 2 héttel előbb be kell jelentenie távozását mesterétől. 4 forint a büntetése annak a legénynek, aki „...kontárhelyre mégyen munkálódnyi..." (azaz kontárhoz áll be dolgozni). Meghatározza a szabály azt is, hogy a legény mikor és milyen munkát végezhet saját hasznára, mikor és milyen munka hasznát kell mesterével megosztania (13. art.). A pozsonyi szabályzattal szemben eltérő pénzösszegben határozzák meg Egerszegen és Kanizsán a különböző vétségekért, mulasztásokért a céhládába fizetendő díjakat, illetőleg eltérőek az inasszegődtetéskor és szabadításkor, valamint más esetekben letenni előírt összeget. Figyelemre érdemes, hogy míg a pozsonyi és kőszegi szabályzatból teljes egészében hiányzik, a 2 zalai szabályzat külön articulusban írja elő az urnapi procession való részvétel kötelezettségét. Az utóbbi céhlevelek tartalmaznak olyan rendelkezéseket is, amelyek a pozsonyi céhlevélben nincsenek benne. Ilyen az egerszegi céhlevél 22. és a kanizsai céhlevél 21. articulusába foglalt az a rendelkezés, amely szerint annak, aki Űrnapján mesterségét gyakorolja, 1—1 forint pénzbüntetést kell fizetnie a város bírájánál, továbbá a céhládába, valamint „...az Szent Mártonyi egyházhoz..." (a kanizsai céhlevélben: az „...Szent Márton Szent egyházához..."). Ez felveti azt a kérdést, hogy minek folytán kerül egy egerszegi és egy kanizsai céhlevélbe a bírságnak a Szent Márton egyház javára is történő fizetési kötelezettsége. A kérdés megválaszolásához elsősorban annak ismerete lenne szükséges, hogy 1672-ben volt-e Egerszegen Szent Mártonnak szentelt templom, illetve az 1699-ben Kanizsán volt-e Szent Márton nevét viselő szent egyház. (Ugyanakkor Pozsonyban volt Szent Mártonnak szentelt egyház, mégpedig a jelenlegi dóm.) Csak a kanizsai szabályzatban szereplő kötelezettség (23. art.), hogy a céh patrónusának, Szent Imre hercegnek napján a céh tagjai misét hallgassanak, az arra rendelt 2 ifjabb céhbeli mester pedig szövétnekkel szolgáljon is. Ugyancsak Kanizsán (és máshol nem) előírás a súlyosan beteg mesterek ápolásáról és az elhaltak eltemetéséről való gondoskodás (24. art.). A pozsonyi, a kőszegi, az egerszegi és a kanizsai csizmadiák céhlevelének articulusait vizsgálva az eltérések azt a kérdést vetik fel, mi az oka ezeknek. A válasz egyfelől több tényezőre vezethető vissza, másfelől e tanulmány témakörén kívül eső várostörténeti tárgyú kutatást igényel. A figyelembejövő tényezők egyike a pozsonyi és az egerszegi, a pozsonyi és a kanizsai, valamint az egerszegi és kanizsai céhlevél keletje közötti együttességében közel egy évszázadnyi időmúlás, amely alatti gazdasági, politikai és egyéb változások érthetővé teszik a céhek viszonyai szabályozásának részleges különbségét. A másik tényező a Pozsony, Kőszeg, Egerszeg és Kanizsa közötti földrajzi távolság és az ebből kifolyólag fennállott gazdasági, ezen belül piaci körülmények, valamint a munkaerőkínálat közötti különbségek. A vallási vonatkozású előírásoknak a pozsonyi céhlevél-