Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Rózsáné Lendvai Anna: A pozsonyi csizmadiák 1602. évi céhlevelének „út”-ja Kanizsáig

100 Rózsáné Lendvai Anna Ennek eredeti példányát őrzi a Zala Megyei Levéltár, másolatát a Magyar Országos Levéltár.

18 Vizsgálatom során a céhlevelek rendkívül fontos részeként kezeltem a befejező szövegrészeket, így a záradékokat és az utólagos rájegyzéseket, A bevezető szövegek vizsgálatából megállapítható volt, hogy céheink elkérik más városok csizmadiacéheinek céhlevelét, s azt lemásolják, majd a céh működése helyének felsőbbségeivel elismertetik a kiváltságos helyzetet. Az egerszegi csizmadiák természetszerűleg az egyházi földesúrral, a veszprémi püspökkel erősíttetik meg, éspedig a püspök személyének változásakor minden alkalommal. Bizonyára azt akarták elérni, hogy a földesúri joghatóság gyakorlására jogosult új személy is ismerje el megerősítő nyilatkozatával a kiváltságot és az azt igazoló céhlevelet. A kanizsai csizmadiák, mivel a török uralom megszűnése után a város mint neoacquistica terület udvari kamarai igazgatás alatt állt, először Budára a Kamarai Adminisztráció elé viszik a céhlevelüket, majd a megyegyűléstől, amikor pedig természetes személy lett a földesúri hatalmat gyakorló, akkor tőle kérik a céhlevél megerősítését. IV. A XVII. sz.-i Zala megyei mezővárosi céhlevelek articulusainak vizsgálatával már korábbi kutatásaim során foglalkoztam. Akkor azonban elsősorban arra próbáltam választ kapni, megrajzolható-e az articulusok, tehát a céhlevelek szabályozó része alapján a céhek élete. Elemzésemben rámutattam, hogyan válhat az inasból legény, majd mester, ennek melyek az anyagi feltételei, hogyan védekeznek a céhek a kontárok ellen, milyen feladatokat vállalnak a céhek a város közösségi életében, hogyan kell élniük ahhoz, hogy megbecsült helyük legyen a város társadalmában, milyen vallási előírásokhoz kell alkalmazkodniuk, milyen viselkedést kell tanúsítaniuk mestertársaik bajba jutása esetén stb.

,9 E munkában természetesen a kanizsai csizmadiacéh szabályzatának egyes, az akkor kitűzött feladat szempontjából figyelembe jött articulusai is szerepeltek. Nem vizsgáltam viszont akkor azt, hogy amikor két város azonos mesterséget űző céhei közül az egyik a másiknak a céhlevelét vette alapul, különösen pedig, ha az alapul vett céhlevél egy harmadik város céhlevelén nyugodott, akkor az articulusok az átvételek során változatlanul maradnak-e, avagy módosításokkal történt az átvétel, s ha igen akkor milyenekkel. Egy adott céhszabályzat, esetünkben a kanizsai csizmadiák szabályzata előzményeivel foglalkozó tanulmány viszont indítékot ad ilyen irányú vizsgálatra is. Erre tekintettel az alábbiakban azt elemezzük, hogy az egerszegi csizmadiák céhlevelének articulusai a pozsonyiakéval, valamint a kanizsai csizmadiák céhlevelének articulusai az egerszegiekével és a pozsonyiakéval egyezőek-e, s ha nem, akkor melyek az eltérések. A 3 csizmadia-céhlevélbeli szabályozó rész szerkezeti felépítése a következő: első helyen írják elő, hogy annak, aki mester akar lenni, annak meg kell szereznie a város polgárjogát (1. art.). A mesterré válás további feltételeiként határozzák meg a nemzetség- és tanulólevél bemutatását, remek készítését, a mestertársak megvendégelését, a megházasodást (2—5. art.). A mesterek munkáját és megélhetését biztosítandó, védekezik a céh a kontárok ellen (6—7. art.), majd a mesterek özvegyei mesterség-folytatási lehetősége körülhatárolásra, valamint a mester özvegyét vagy leányát feleségül vevőnek és a céhbeli mester fiának mesterként céhtaggá válása feltételeinek meghatározása következik (8. és 9. art.). Szigorúan megszabja a céh a mesterek műhelyében tartható legények és inasok számát (10. art.) és megszabja az inasidő tartamát és a szegőd tetéskor fizetendőket (11. art.), előírja a vándorlási kötelezettséget (12. art.). Ezt követően a legények kötelességeit részletezik (13. art.), majd a szökött inassal és a munkahelyet elhagyó legénnyel szembeni represszáliákat állapítják meg (14—15. art). A szabályzat rendelkezik a céh tagjai feletti bíráskodási jogról (17. art.), elősegíteni törekszik a mesterekszámára a nyersanyag-beszerzési lehetőséget (19. art.). Meghatározza a céh mestereinek létszámát (numerus clausus, 20. art.), majd előírja, hogy a céh rendelkezzék pecséttel (21. art.), valamint azt, hogy a céhmester gondoskodjék a szabályoknak a céhtagok előtt időnként történő felolvasásáról és számukra megmagyarázásáról (22. art.). Egyes céhszabályzatok a katolikus vallás előírásainak megtartásáról, valamint a beteg céhtagok ápolásának kötelezettségéről is rendelkeznek (23—25. art.). A céhszabályok tematikus vizsgálata alapján megállapítható, hogy az articulusoknak jelentős hányada a mesterek feladatait és jogait határozza meg, érdekeit védi, kisebb hányada foglalkozik — szigorúan és elsősorban a mesterek érdekeit szem előtt tartva — a legényekkel és inasokkal. Általában 1—1 (vagy 2) articulusban írják elő a céh működésével, a céhtagok életével, a céh tárgyaival kapcsolatos egyéb rendelkezéseket. Megjegyzendő, hogy — különösen a XVII. sz.-ban — más kézművességek céheinek szabályzatai csizmadiacéheink idézett articulusain kívül egyéb előírásokat is tartalmaznak (pl. erkölcsös magatartás, életvitel, öltözködési mód stb.). Vizsgált pozsonyi, kőszegi, egerszegi és kanizsai céhleveleink az egyes articulusaikba foglalt szabályozás sorrendjét, az articulusok tartalmát tekintve nagy vonalakban egyezőek. Az állapítható meg, hogy általában szöveghű fordításai a pozsonyi csizmadiák céhlevele latin nyelvű szövegének, mint ahogyan ezt a céhleveleknek a szabályozó részt megelőző, bevezető szövegéről is elmondhattuk. Észre kell azonban vennünk, hogy míg Pozsonyban és Kőszegen a rendelkezéseket 22 articulusba, addig Egerszegen