Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)
Rózsáné Lendvai Anna: A pozsonyi csizmadiák 1602. évi céhlevelének „út”-ja Kanizsáig
A pozsonyi csizmadiák 1602. évi céhlevelének ,,út"-ja Kanizsáig 99 tó, valamint az a megjegyzés, hogy a fölül írt Pintér Csizmazia Márton, Krainay Csizmazia Miklós „...az Articulus szerént ...hiteket letették..." Ezt követi egy újabb, 1701-ból való német nyelvű záradék. A kanizsai csizmadiacéh a Budai Kamarai Adminisztrációhoz, mint az akkor a bécsi Udvari Kamarához tartozó Kanizsa város tanácsa kamarai-igazgatási közvetlen felettese szervéhez fordult, tőle megerősítést, védelmébe fogadást kért. A Kamarai Adminisztráció „mások jogainak érintetlenül hagyásával (Salvo tamenJure alieno)" a szabályzatot ratifikálta és a neki alárendelt hivatalnokoknak meghagyta, hogy a kanizsai csizmadiacéhet mindenhol oltalmazzák, támogassák és fenntartsák. Feltehetően a kanizsai csizmadiacéh nem elégedett meg a Kamarai Adminisztráció confirmálásával, ezért még ugyanebben az évben 1701-ben, május 29-én Zala és Somogy megye gyűlésén, Zalaegerszegen (,,...in generáli Congregatione cottum Szaladiensis et Simeghiensis in oppido Szála Egerszegh...") erősítteti meg a céhlevelét. Az ezt követő rájegyzés aláírója Grasics báró, aki a Kamarai Adminisztráció által, majd a megyegyűlésen már confirmait céhlevelet 1703-ban erősíti meg. Feltehetően a város földesuraként teszi ezt, azonban a megerősítés dátuma várostörténeti szempontból a következő problémát veti fel. Barbarits Lajos várostörténeti monográfiája szerint Grasics báró 1705-ben vásárolta meg a Kamarától a kanizsai vár romos épületeit és ezek után a városban több házat építtetett és földesúri jogokat gyakorolt. 15 Az a kérdés merül fel, hogy ha Grasics 1705 után vált Kanizsa földesurává, milyen minőségében confirmálta a csizmadiák céhlevelét 1703-ban. Avagy a földesúri joggyakorlás kezdetének Barbarits által 1705. évben megjelölése pontatlan. E kérdés vizsgálata a tanulmány témakörén túlmutató, eldöntéséhez a Kamara és báró Grasics között létrejött és valószínűleg a volt Budai Kamarai Adminisztráció, vagy a bécsi Udvari Kamara levéltárában lévő szerződésnek és birtokba adási okiratnak a megismerése szükséges. A céhlevél utolsó záradéka 1722. évi keltezésű. Ez esztendőben a Somogy vármegyétől ekkor már különálló Zala vármegye közgyűlése confirmálja az előbb felsoroltakra hivatkozással a céhlevelet. Megvizsgálva a zalaegerszegi és kanizsai csizmadiák céhlevelének a szabályozó részen kívüli részeit, a következők állapíthatók meg. A pozsonyi csizmadiák 1602. évi céhlevelét kérik és kapják meg lemásolásra a körmendi csizmadiák. Az egerszegi céhlevélből nem tűnik ki a körmendi céhalakulás időpontja. A Céhkataszter szerint a körmendiek 2 privilégiuma 1661-ből, illetőleg 1690-ből való. Mindkét céhlevél a Magyar Országos Levéltár megsemmisült céhanyagában volt, tehát már nem vizsgálhatók. Szádeczky Lajos szerint is 1661-ben veszik át a nagyszombatiaktól az 1602. évi pozsonyi szabályzatot. A pozsonyi eredet egyértelmű, de az egerszegi és a kanizsai céhlevél nem utal nagyszombati átvételre, mi több azt tartalmazza, hogy a „...Pozsonyból hozott céhlevél..." confirmálását kérik. A körmendi csizmadiák céhlevelét kérik és másolják le az egerszegi csizmadiák. Ennek dátumaként az egerszegiek céhlevelében az 1672. év a kanizsai céhlevélben ugyanennek dátumaként viszont 1678. év szerepel. A Céhkataszter az egerszegi céhlevél létrejöttének éveként a céhlevél alapján természetesen az 1672. évet jelzi, s éppen ezért merül fel a kérdés, vajon a kanizsaiak miért írják azt, hogy az egerszegiek a körmendi céhlevelet 1678-ban vették át. Az egerszegi csizmadiáktól kérték a nagykanizsai csizmadiák a szabályzatot 1699-ben, s ezzel véget ért a Pozsonytól Nagykanizsáig, közel egy évszázadig tartó „út". A 2 céhlevél szövegének vizsgálata egyéb következtetésekre is lehetőséget ad. Amikor egy-egy város mesterei más város mestereihez fordulnak azzal a kéréssel, hogy articulusaikat leírhassák, a céhet már megalakították. Ezt bizonyítja a kanizsai céhlevélen olvasható az a feljegyzés, amely az Articulusok „kivevőit" céhbeli tisztségeik megjelölésével sorolja fel. Vizsgálódásom tárgykörén kívül esik ugyan, de szükségesnek tartom rámutatni arra, hogy a XVII. sz.-i személynévhasználat sajátosságaira példákat találhatna a névtudomány, ha a céhlevelekben előforduló mesterek családnevét vizsgálná, ugyanis a céhlevél „megszerzésében" részt vevő mesterek név szerint kerülnek felsorolásra a kanizsai és zalaegerszegi okiratban. Ugyancsak nyelvtörténeti vizsgálatot érdemelne az egerszegi és kanizsai céhlevelek szövegénekhelyesírása, különös tekintettel arra, hogy azonos földrajzi körzetben — Zala megye területén — írták azokat. Tudjuk, hogy az ismertetett szövegek latinból magyar nyelvre fordítás útján születtek, s feltehető, hogy a fordítást már a körmendiek, vagy talán már a pozsonyiak elvégezték, tehát a Zala megyeiek csupán másolták. Mégis lényeges különbségek találhatók az 1672. évi egerszegi és az 1699. évi kanizsai írásmód és helyesírás között. Érdemes lenne azzal is foglalkozni, hogy milyen írás-szokásokat, kialakult szabályokat alkalmaztak a — feltehetően városi nótáriusok —, mennyire tükröződik a céhlevél másolójának műveltsége, képzettsége stb. Már említettük, hogy az egerszegi csizmadiák céhlevele csak a Magyar Országos Levéltárban őrzött másolatban ismeretes. A kanizsai csizmadia céhlevelének is van egy másolata az Országos Levéltárban. 16 Vélelmünk az, hogy a kanizsaiak céhlevelének az itteni Thúry György Múzeumban lévő példánya volt az, amelyet az itteniek a céhládában őriztek, s ha kellett használták. További kutatási feladat annak tisztázását megkísérelni, hogy az Országos Levéltárban lévő másolat mikor és milyen körülmények között és hol jött létre. Zalaegerszegen viszont az történhetett, hogy az 1672. évi céhlevelet küldték fel a Helytartótanácshoz, az ott is maradt, majd 1776-ban a királytól kaptak privilégiumot. 17
