Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)
Közlemények - Horváth László András: Rézkori település Nagykapornakon
122 Horváth László András A nagykapornakiakéhoz hasonló megfigyeléseket tett azonban P. Roman a balatoni csoport korai fázisával legalább részben egykorú Sálcuta IV-kultúra elemzése során. Felsorol ilyen típusú díszítésmódot olténiai lelőhelyekről (ROMAN 1971,33.), Herculesfürdő—Rablóbarlang II. és III. periódusából (ROMAN 1971,65,69,71.) és Pécska— Nagysánc alsó rétegéből (ROMAN 1971,85.) vagyis a Sálcuta IV-kultúra terjes romániai elterjedési területén. Igaz, ezek a bevonatok nem minden esetben vörös színűek, meglétüknek mégis jelentősége lehet. A gesztenyebarna, szürke és fekete bevonatok pontosan megegyeznek a Nagykapornakon, balatoni környezetben tapasztaltakkal. Volt-e kapcsolat e díszítés és az Égeikum vörös színű slip-bevonatai között, egyelőre nyitott kérdés marad, de előzmény nélküli feltűnését a Balaton—Lasinja I—Sálcuta I V-horizontban semmi esetre sem tekinthetjük a véletlen művének. A közép- és délkelet-európai őskorkutatásban fennálló terminológiai bizonytalanság okozza azt az ellentmondásos helyzetet, hogy a Balaton—Lasinja I-kultúra kortársait a Kárpát-medencétől északra és nyugatra az ún. későlengyeli horizontban kell keresnünk. A magyar kutatás már évtizedekkel ezelőtt elvégezte a két kultúra szétválasztását a balatoni csoport leletanyagának körülhatárolásával (KALICZ 1969a), Jugoszláviában, ahol a balatoni csoporttal rokon Lasinja-csoportot már az 1960-as évek eleje óta ismerték, már eleve fel sem merült ilyen terminológiai zavar. (DIMTTRIJEVIC 1961.) A csehszlovák kutatás a mai napig a magyar kutatástól alapvetően eltérő „Lengyel-kultúra"-fogalmat használ. Az ő felfogásuk szerint a kultúra töretlenül élt tovább egészen a tűzdelt barázdás díszű kerámia kultúrájának horizontjáig. 17 Részben hasonló a helyzet Ausztriában. A. I. Ohrenberger a 60-as évek végén három csoportra osztotta a burgenlandi lengyeli kultúra leleteit. Ezek közül a harmadik az, amely szinte pontosan megfelel a balatoni csoport anyagi kultúrájának (OHRENBERGER 1969.). Ugyancsak ebbe a horizontba sorolható L. Süss burgenlandi-steier csoportja, amely a szerző szerint az Epi-Lengyel-horizont tagja. (SÜB 1969, 405.) Alsó-Ausztria neolitikumánakvizsgálataközbenE.Ruttkay is használja az Epi-Lengyel kifejezést, de ezt nála a Bisamberg—Oberpullendorf csoport tölti ki. (RUTTKAY 1983, 30.) A jelentős különbségek felismerése vezette Ruttkayt arra a megállapításra, miszerint az utóbbi csoportot és az általa képviselt horizontot le kell választani a lengyeli kultúráról. 18 A balatoni csoport keletkezésének története ma még nem egyértelműen tisztázott. A korábbi kutatásnak több olyan közös elemet sikerült kimutatnia, amely összekötő kapocs szerepét játszhatja a Balaton—Lasinja I- és akésőlengyeli horizontok között. (KALICZ 1969—70,81., KALICZ 1969a, 9. ábra.) A néhány, eddig felfedezett hasonlóság mellett azonban lehetetlen nem észrevenni azokat a lényegi különbözőségeket, amelyek az említett kultúrköröket elválasztják egymástól. Az anyagi kultúra számos tárgyán kívül a temetkezés és a lelőhelysűrűség alkotják e különbség legfőbb, eddig ismert elemeit 19 Jogosnak tűnhet tehát egy olyan feltételezés, amely szerint a késő-lengyeli nép anyagi kultúrájának átalakításában és a balatoni csoport kultúrájának létrehozatalában egy, a Kárpát-medencén kívülről érkező, idegen etnikum is jelentős szerepet játszott. A Balaton—Lasinja I-kultúra kialakításának történeti hátterét a korábbi kutatás részben már tisztázta. Az Al-Dunánál lejátszódott etnikai és kulturális váltás mélyreható változásokat okozott mind a Balkán, mind pedig a Kárpátmedence történetében (MORINTZ— ROMAN 1968,119 skk.). Az Al-Dunánál feltűnő új népesség — a Cernavoda I-kultúra hordozói — korábbi szálláshelyük elhagyására kényszerítik a Moldva déli felében, a Kelet-Havasalföldön és Dobrudzsában élt rézkori etnikumot, a Gumelnita-kultúra lakosságát. Ez a fokozatos, nyugati irányú vándorlás további népmozgások láncreakcióját vonta maga után (MORINTZ— ROMAN 1968,119 skk; ROMAN 1971,128— 129.) Ezzel részben egyidőben, de valószínűleg ettől függetlenül jelentős változások történtek a Balkán északi és középső területein. A korábban központi szerepet játszó VinCakultúra fokozatos hanyatlás után csoportokra hullik és egymástól többé-kevésbé különböző új kultúrák alapjává lesz. 20 Ezzel együtt jelentős területveszteségek is érik a kultúrát, míg a legvégső fázisban már csak a Morava folyó torkolatvidékére korlátozódik (SREJOVlC 1963, 12—14.; KALICZ 1982,2. kép; DIMITRUEVlC 1973,145.). Végleges megszűnése minden bizonnyal a fentebb vázolt К—Ny-i irányú népmozgásokhoz köthető. Ezzel szemben szinte teljes bizonytalanságban vagyunk a Dunántúl kora-rézkorát illetően. A lengyeli kultúra kései fázisának kimutatása és néhány eddig felfedezett településének regisztrálása csupán az elmúlt másfél évtizedben sikerült a magyar őskorkutatásnak. 21 A kutatottságnak ez az ugyancsak kezdeti stádiuma magyarázza, hogy egyelőre csak közvetett adatok alapján feltételezhetünk egy nagyobb etnikai bevándorlást a Dunántúlra a késő-lengyeliCucuteni A-KGK VI-horizont legvégén. A bevándorlók között sokan lehettek az éppen ez idő tájt felmorzsolódó Vinca-kultúra lakosai közül, akik más, valószínűleg egyéb balkáni (pl. a Sálcuta-) kultúrából érkezett emberekkel együtt a délkelet-európai kulturális hagyományok számos elemét hozták magukkal, amelyek a Balaton—LASINJA Ikultúra meghatározó jegyeit alkotják majd (KALICZ 1982, 4 skk.). A leletanyag — főként keramika — elemzése során úgy találtam, hogy a Balaton—Lasinja I-kultúra örökségében több, a VinCa D-kultúrától eltérő, sokszor attól idegen, főként Sálcuta-elem, mint ahogy azt eddig gondolta a kutatás. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a keramika csak egyetlen összetevője egy nép kultúrkincsének. A végső szót a tárgyalt kultúra kialakulásáról csak valamennyi kulturális alkotóelem komplex elemzése után mondhatjuk ki.
