Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)

Közlemények - Horváth László András: Rézkori település Nagykapornakon

118 Horváth László András 41. Vörösesbarna színű, homokkal és kerámiazúzalékkal soványított, bikónikus fazék perem- és oldaltöredéke, г = 17 cm, fv = 0,8 cm. Ltsz.: 85.2.707. (8. kép 13) 42. Szürkésbarna színű, homokkal soványított, jó iszapolású agyagkanál töredéke. H=6,2 cm. Ltsz.: 85.2.769. (9. kép3) 43. Tégla színű, fekete bevonatos, kihajtó peremű korsó díszítetlen nyak-és hastöredéke. r= 5,8 cm. Ltsz.: 85.2.577. (9. kép 4) 44. Szürkésszínű, külső felületén fekete bevonatos, enyhén polírozott, díszítetlen füleskorsó hastöredéke, г=6 cm, fv = 0,6 cm. Ltsz.: 85.2.713. (9. kép 5) 45. Sötétszürke színű, külső felületén polírozott, nagy méretű tárolóedény oldaltöredéke, lapos bütyökkel, m = 5,2 cm. Ltsz.: 85.2.632. (9. kép 7) 46. Sárgásbarna homokkőből készült őrlőkő töredéke, m = 11x10,8 cm. Ltsz.: 85.2.776. (9. kép 13) A két objektum kerámialeleteinek általános jellemzése A nagykapornaki rézkori település eddig feltárt két objektumában talált kerámialeletek igen nagy változatosságot mutatnak. Ez megnyilvánul a kerámia minőségében, (iszapolás, égetettség) a díszítésben és a különféle soványítási módokban. Ez utóbbira általánosan jellemző a homok nagymérvű felhasználása. Ezt sok esetben olyan mennyiségben keverték az agyaghoz, hogy a tárgyak felülete érdessé vált tőle. A másik, nagy szerepet játszó sovány ítási mód kerámiazúzalék hozzáadását jelentette. Feltehetően a régi, már összetört edények cserepeit használták erre a célra. Az agyaghoz ilyen esetekben is került még homok, de már jóval kisebb mennyiségben. Ezt a soványítási módot legtöbbször a nagy méretű edények készítésénél alkalmazták, de az nem feltétlenül jelentett egyet a durva kivitel fogalmával. Amforaszerű edények esetében például a belső oldalt vékony slipréteggel vonták be, a külsőt pedig polírozták, ami még a vékonyabb falú, homokkal soványított tárgyak esetében sem volt általános. A harmadik a legkisebb arányban előfordult soványítási mód esetén a homok mellett apró kavicsokat is kevertek az agyaghoz. Az ilyen tárgyak anyagában kerámiazúzalék sohasem fordult elő. Pely vas soványítást kerámiatárgyakban nem alkalamaztak, ilyennel csak házfaltöredékekben találkozunk. A díszítések közül a leggyakrabban a kannelúra fordult eló.(l.képl,9,10;2.kép9,12,13;3.kép3,4,9—12,14.) Kivitelezésük nem egyenletes. Számos esetben olyan sekély, hogy a felületes kidolgozás miatt csak surló fényben látható. (3. kép 6; 4. kép 8; 5. kép 5; 6. kép 8,11; 7. kép 11.) A kannelúra tálak és korsók díszítőeleme, nagyméretű tárgyon sohasem fordul elő. Lényegesen egyenletesebb kivitelűek a karcolt díszek, amelyek az esetek többségében finom kidolgozású edényekrekerültek. (3. kép 15;4.kép l;7.kép8,13;8.képl3.) A karcolás mellett—elvétve ugyan, de találkozunk beszúrkált pont-, illetve vonaldísszel is. (4. kép 1, 5.) A plasztikus dísz nagyon ritka anyagunkban, lapos és kerek bütyök formájában jelenik meg, (9. kép 7) de ezekben az esetekben a funkcionális szándék elsődlegessége is felmerülhet. Kronológiai szempontból lényeges, hogy tűzdelt barázda díszítés egyetlen egy esetben sem fordult elő. A különféle díszítési módokkal kialakított motívumok köre igen korlátozott. Leggyakrabban a sraffozott háromszög fordul elő, néhány esetben találkozunk csak koncentrikus rombuszokkal az edényeken. A kerámiatárgyak színe a világosbarnától a sötétszürkéig változik és szinte minden árnyalat megfigyelhető, de az egy edény felületén általában azonos, ami jó égetési technikára vall. A foltos színű áru igen ritka. Az edényeket viszonylag gyakran vékony slip-réteggel borították. Ezek színe húsvörös, világosbarna, szürke vagy ezeknek valamelyik változata. A slip-bevonat sem kerámiafajtákhoz, sem edénytípushoz nem köthető egyértelműen. Ezzel szemben igen ritkán találkozhatunk polírozott felületű kerámiatárgyakkal és ilyen esetekben is csak igen kis mérvű polírozást lehet megállapítani. A Nagykapornakon feltárt rézkori objektumok kerámiájának jellegét a fent leírt jellemzők alakítják ki. A leletek általános jellemzőinek felsorolásánál végezetül megemlítem még, hogy a 2. gödör anyaga feltűnően jobb minőségű tárgyakat tartalmazott az elsőénél, ugyanakkor nagyon kevés volt közülük díszített. E megfigyelés magyarázata egyelőre még várat magára, talán egy nagyobb méretű ásatás közelebb vihet bennünket a megoldáshoz. Az előkerült tárgyak, főként edények, töredékei mindezek ellenére egykorúnak, a rézkori balatoni csoporthoz tartozónak tűnnek, ezért a továbbiakban a két gödör anyagát egységesen, tárgytípusonként vizsgálom majd. 1. Tálak Mind a Lasinja, mind a balatoni csoport legjellegzetesebb edénytípusa. (KALICZ 1973, 20; DIMITRIJEVIC 1961,82.) A nagykapornaki példányok az esetek többségében jó minőségű, finom anyagból készülnek. Méretük rendkívül változó, szájátmérőjük 10 és 40 cm között mozog. Számos esetben díszítettek, díszítésük szinte minden esetben kannelúra. Ezt az edénytípust St. Dimitrijevié a Babska-Lengyel kultúra örökségének tekintette. (DIMITRIJEVIC 1961, 82) A balatoni csoport felfedezésének időszakában még csak a kettóskónikus példányok voltak ismertek a magyarországi leletek közül. (KALICZ 1969—70,81; uó. 1969b, 136.) A nagykapornaki rézkori leletek között számos táltípustöredék fordult elő. Sokféleségük az oka, hogy tipologizálásuk a legáltalánosabb jegyek alapján történhetett csak meg. így jött létre az alább következő felosztás: a) félgömbös tálak (1. kép 6, 8,11; 2. kép 1—3; 6. kép 2—3,9) b) rövid, hengeres nyakú, kónikus tál (1. kép 1—2,9— 10,13,15; 6. kép 4—6, 14)