Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)

Közlemények - Horváth László András: Rézkori település Nagykapornakon

Rézkori település Nagykapornakon 119 c) behúzott peremű tálak (2. kép 5—7,6. kép 7) d) mély tálak (1. kép 14; 2. kép 4, 8; 6. kép 8) e) enyhén kihajló peremű, kónikus tálak (1. kép 3—5,7, 12; 6. kép 1) f) profilált vállú, gömböshasú tálak (2. kép 9—11). Áz a) típus igen általános forma, valójában minden őskori korszakban és kultúrában előfordul. A b) típus már lényegesen jobb korjelző. Általánosnak mondható a Lasinjacsoportban,

4 annak korai és késői korszakában egyaránt. Érdekes a megjelenése a Dunántúltól távol eső területeken, így Herkulesfürdő II. fázisában (ROMAN 1971, Abb. 41.3.),Photolivos III. rétegében (RENFREW 1970,2. t. 3.), a késő Sálcuta korra datált Sadovec II. településen. (TODOROVA 1968. Abb. 10.) Ez utóbbi két párhuzam a Kodzadermen—Gumelnita—Karanovo VI. horizontból származik, tehát korábbi a Balaton-Lasinja I. kultúránál. A c) típus az előzőnél szélesebb körben elterjedt, több párhuzammal rendelkező edényfajta. A behúzott peremhez többnyire domború váll tartozik. A magyarországi, publikált leletanyagban is szépszámú párhuzamát találjuk.

5 A Lasinja-csoportnak is egyik vezető edényformája. (DIMITRIJEVIC 1961. 82.) Legnyugatibb előfordulása a münchshöfeni csoport (SÜB 1969,395. és Abb. 1,4.) és Burgenland (ibid. Abb. 3, 16.), de ugyanúgy jellemzője a SálcutalV-kultúrának (ROMAN 1971, Abb. 1—2, Abb. 4, 6.) is. Nagyszámban találjuk Herculesfürdő—Rablóbarlang I. és II. rétegében (ROMAN 1971, Abb. 29,8; Abb. 23, 8.), de a III. rétegből már teljesen hiányzik. Párhuzamait a Balkánon tovább kövemetjük Bulgárián keresztül (TODOROVA 1968, 52, Abb. 3.4—11.) Trója korai rétegeiig (PODZUWEIT 1978, 1—2. t.) és Görögországig (PODZUWEIT 1979, Taf. 5,7; 7,4.). A sok változat közül kiemelkednek azok, melyek törésvonalán lelógó csepp alakú bütyök helyezkedik el. Ez a díszítésmód a Lasinja-csoportban a klasszikusnak is mondott II. fázisban jellemző (DIMITRIJEVIC 1976, III—IV. t.), de képviselve van burgenlandi—steier—karintiai Epi-Lengyel-horizontban (SÜfi 1969, Abb. 5,14,19.) és a Bisamberg—Oberpullendorf-csoportban is.

6 A Dunántúlon a Balaton-Lasinja I. kultúrát megelőző horizontban ismeretlen, gyakran előfordul viszont ezzel egyidőben Bulgária késő-eneolitikumában (TODOROVA 1968, 52,19.) és a görögországi Photolivos III. rétegében (RENFREW 1970, T. 3.). Némely töredékről elképzelhető, hogy a d) típusba is besorolható lenne. Mély tálak kategória alatt azokat az edényeket gyűjtöttem össze, amelyek mélysége megközelítette vagy elérte a szájátmérő méretét. Ez az edénytípus a rézkor egyik jellegzetes, de nem túl gyakori formája. A Lasinja-csoport klasszikus fázisából alig egy-két példány ismert.

7 A kettóskónikus forma a Bisamberg—Oberpullendorf csoportban (RUTTKAY 1983, Taf. 13,3; RUTTKAY 1976, Abb. 7, 6.) az egyenesen levágott peremű aLasinja-csoportlI.fáciesében fordul elő.

8 Az e) típus eddig magyarországi lelőhelyről ismeretlen volt. Ludbreski Ivanovac, Polje lelőhelyről, késői Lasinja-környezetból közölt Z. Markovié néhány hasonló példányt. (MARKOVIC 1983,1.1.3; t. 2.1,3,5,12.) Jelen ismereteink szerint sem Közép-Európában, sem DélkeletEurópában nincsenek megfelelői. Hasonló a helyzet az/) típussal, de ehhez Herculesfürdő—Rablóbarlangból tudunk néhány párhuzamot felsorolni (ROMAN 1971, Abb. 23,4.). 2. Korsók A nagykapornaki korsóleletek között a következő két kategóriát különíthettem el: a) Körtealakú forma (3. kép 8, 12,13,15; 7. kép 8) b) Bikónikus forma (3. kép 6,7,9,11,14; 2. kép 13; 6. kép 13; 7. kép 9—14; 9. kép 4—5,6, 8). Biztosan a korsóformákhoz tartoznak még a 4. k. 3,6,7, 15. ábrán látható edényaljtöredékek, de ezek típusba sorolása nem lehetséges. A nagynyílású szalagfülek és a hozzá köthető edényformák újdonságnak számítanak a Kárpát-medence középsőrézkorában (KALICZ 1982,6.). Ezek közé soroljuk a Balaton-Lasinja I. kultúra legjellegzetesebb edénytípusát, az egyfülű korsót, melynek szerepe és jelentősége a bodrogkeresztúri kultúra tejesköcsögeihez hasonló. A korsó a balatoni csoport leletanyagában a kutatás legkorábbi szakaszától ismert, (KALICZ 1969—70,81., KALICZ 1969A, 6. ábra) akárcsak a Lasinja-csoportból. (DIMITRIJEVIC 1961, VI. t. 45/c.) Említést érdemel, hogy a Nagykapornakon feltárt korsók sokkal inkább ez utóbbi kultúra edényeire, mint a Magyarországról eddig publikált leletekre hasonlítanak. (DIMITRIJEVIC 1976, t. III. 7; t. VII. 3.). A nagykapornaki b) típusú példányok kivétel nélkül a finomkerámia körébe tartoznak, jól iszapoltak, többnyire polírozottak, vagy fényezettek. Díszítésük legtöbb esetben sekély kannelúra, néha vékony karcolás. A kortárs kultúrákban ismeretlen ez az edénytípus, így meglehetősen magas értéket képvisel a kultúrák relatív kronológiájának kialakításában.

9 Ugyancsak ismeretlen ez az edénytípus a közép-európai egykorú kultúrákban. Általánossá válása a Balaton-Lasinja I-kultúrát követő horizontban a tűzdelt barázdás díszű kerámia—Hunyadi-halom—Altheim—Baalberg-kultúrák időszakában kezdődik csak meg. Külön figyelmet érdemelnek az a) típusba sorolt körtealakú korsók, amelyből egész példányt nem ismerünk. A 3. kép 8. ábrán közölt korsótöredékkel formában, színben és díszítésben tökéletesen egyező formátmutat be H. Schwammenhöfer Schleinbach lelőhelyről a Bisamberg—Oberpullendorf-csoport köréből (SCHWAMMENHÖFER 1983, Taf. 25.29/c). 3. Csészék, bögrék A legnagyobb formagazdagságot felmutató edénytípus. A nagykapornaki példányok minden esetben vékonyfalúak, jó minőségűek, polírozott felületűek, a díszítés kivétel nélkül kannelúrázással történt. Két típusba soroltam őket: a) füles csészék (3. kép 1, 5; 4. kép 2; 6. kép 11—12) b) fületlen csészék (3. kép 2, 3)