Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Tóth Sándor: A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára

A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára 157 67, f 102, 7—8. t.; a metszetről a fő-hajót felező cölöpsor hiányzik). A megfelelő „cölöpnyom" az említett kerek jelből lett, amelynek helyén Sós egyszerű gödröt talált (vö. 18. j.). Kimaradt viszont a rekonstrukcióhói a 60. cölöplyuk, amely a „tornác" elé került volna (SÓSe 61, 1. alaprajz). Másrészt Sós szerint a „baptisterium" környékén a rétegződés zavartabb volt, mint másutt: a helyiségtől közvetlenül keletre eső cölöplyuk pl. igen mélyen tűnt elő, kb. 40 cm-rel feljebb lévő sír alatt (uo. 62; hogy közben mi volt, arról nincs szó). Az „R" réteg és az alapozási kiszélesedés viszonya az alábbi metszeteken látszik: uo. 1. profilrajz, 17., 19., 24., 26—7. k. (ha a 22. k. valóban a későbbi „F" réteget mutatja, akkor a tanúfalban bolygatás kezdődött, mivel annak túloldalán az „R" megvolt, 1. uo. 20. k.; 78. sír: 65—8, 1. alaprajz; vö. SÓSg 133). SÓS magyarázata: „az alapozási árok alsó szakaszát legfeljebb kissé megfaragták, hogy a cölöpök leverése után a cölöpözésre rakott, szabálytalan, lapos homokköveket mintegy beékeljék az alapozási árok külső falába" (uo. 136—7). Nem könnyű olyan építőmestert elképzelni, aki — nehezítve a cölöpözést az alapárok szélén •— ilyen megoldást írt volna elő: attól, hogy a templom el talál repülni, nem kellett félni. Sós többi ellenérve nem lényegbevágó. A nagy törmelékrétegre nincs jobb 'magyarázat. Ha csak sírok lennének a IX. századból, még gondolhatnánk korai fatemplomra, bár nem a megjelölt néhány cölöpnyom, hanem a temetőben lévő üres folt alapján, — amelyet a kőtemplom hosszháza és szentélye tölt ki (vö. SÓSe 74, SZŐKE 82—4). Ám az említett rajzok (19. j.) szerint a templomfalat az északkeleti részen jóval sekélyebben és mélyebbre alapozták, mint másutt (1. SÓS uo. 90—1 is). Itt volt az a gödörház, amelyet SÓS (d 75—7, e 68, 70) az első megtelepülés fő emlékének tart. A megfelelő falszakaszt nyilván a gödörbe alapozták, amit aligha tetteik volna, ha ezt régesrég föld tölti ki. A kitöltést, amelyben állványcölöp beásásával bolygatott sír volt, az „R" réteg fedte. Az állványt az alapfalnál már ez is jóval későbbinek mutatja. Emellett az „R" réteg alatt volt több olyan lelet, amely nemigen tehető a X. század elé (lyukvédő a 78. sírban, cserepek a délnyugati részen: vö. 19. j.; SÓSe 84, 87, XXVIL, XXXVI. t.). Azt, hogy az „R" réteg a XI. századnál nem újabb, más dolgok valószínűsítik (uo. 81—3). A falak összefüggéseit az első ásatás óta nemigen vizsgálták, így inkább felvetni lehet kérdéseket, mint megoldani. Időrendileg az állvány meghatározásához mellékelt alaprajz (TÓTHa 623) sem mérvadó. A pillérek kérdése (RADNÓTI 26, 28; DERCSÉNYIc 86; SÓSe 90) nem lezárt, és még nyitottabb a nyugati részé (vö. 18. j.). Az északi fal két nyugati külső pillére kezdetben biztosan nem létezett (vö. SÓS uo. VII—VIII. t., g 136). A nyugati szakasz terének viszonyát a hosszházéhoz az alapfalak kötése (SÓSe 90) még nem adja meg. A kőpadló, amely fedte az „R" réteg nyomait, és az ezen létesített külső járdának szintben kb. megfelelt (uo. 62—5, g 137; a belső burkolat és a cölöpök kapcsolatáról nincs szó), csak a második állapothoz tartozhat. Így törlendők e periódusból az emeltebb szintre valló elemek, pl. a pillértoldások a nyugati szakasz harmadaiban (1. főleg a délkeletiből kigörbülő, aligha sokkal a padló fölé szánt oszlopdarabot: SÓSe V—VI. t.; DERCSÉNYId 6; vö. RADNÓTI 28). RADNÓTInak az átépítéseket illető alaprajzi és leírt (27—9) (közlései felületesek (1. az alábbiakhoz fényképeit is: I—

II. és SÓSe V. t.). Az, amit ő az első átépítéshez sorolt, részben a másodiikhoz tartozik (1. 21. j.). Valójában ez és a következő köthető a kőpadló fölötti 80 cm-es feltöltődéshez, amelyet Radnóti vastag égésrétegre és későbbi szintemelésre vonatkozó, két tűzvésszel kapcsolatos utalásai jellemeznek (az említett rétegrajz — 18. j. — ezeknek megfelelhet). A belső és a külső feltöltődés (SÓS uo. 76—8, 80) bizonyára nem mindig haladt együtt: az oldalbejáratoknál Radnóti szerint lépcső volt (a délinél jelezve: BKM 14). A hosszházpillérek között és a főapszis kezdeténél feltárt falak nem okvetlenül hordtak tömör leválasztckat. Az utóbbi helyen lépcsőalapozás lehetett, amelynek tetejéhez a főhajó 80 cm-rel megemelt padlója csatlakozott (1. e rész hosszmetszetét: SÓSe 71; a mellékoltárokat ezen a szinten még megújították). Az utolsó építkezés újabb szintemeléssel járt. Radnóti keleti toronyról írt, amelyhez pincéül kapcsolta hozzá a főapszist, noha a metszet mást mutat. A késői határfalak és támpillérek helyzete valójában a főapszishoz járuló egy szakasznyi toldásra, azaz kápolnára vall. A háromhajós templomhoz alaprajzilag hasonlóan viszonyuló nyugati toronyfélét Radnóti korábbinak, a régi főkapu tágításával egyidősnek tartotta. A régi homlokfal azonban bent csak útban lett volna. A késői építményt, amely kelet felé folytatódhatott (talán a kápolnához közel feltárt fal csonk okig), a vastag feltöltésbe vert cölöpökre alapozták (nyomaikra a nyugati részen SÓS is rábukkant: uo. 84). A végső pusztulás régészetileg nem keltezett. 13 A lelet, amelyen Radnóti román stílusú növénydíszt látott, kőhalmon feküdt, a falkoronáknál följebb. Mivel e szint az utolsó állapothoz illik, amikor a lelőhely feltehetően beépítetlen volt már, a kő itt talán csak jelölte a kutat. Előzőleg is inkább tengelyrögzítő elem, mint kútkáva lehetett. '

A Vékonyabb, de talán hasonló anyagú várszigeti oszlopcsonkról: RÓMERc 166, 169—70, 177; RÉCSEY 61. A lábazatpár DERCSÉNYI (c 100) szerint a főhomlokzat előtt került elő, és római volt. RADNÓTI (28) szerint a kitágított főkapunak (vö. 22. j.) volt féloszloppárja, amelynek lábazata megmaradt. Méretet egyikük sem ad. A lábazatpár (?) alaprajzi jele a nyugati szakasz keleti falán: BKM 14. 15 Récéskúton a fentieken és római köveken kívül (RADNÓTI 28; SÓSe 58, XIX. t.) az egyik mellékapszis feltöltéséből az ismerteket idéző márványlapcsonfc is előkerült (RADNÓTI uo.), amelyet DERCSÉNYI (c 98) díszítettnek mond. A kisebb várszigeti templom északkeleti részén csavart oszlop darabja feküdt (SÓSa 272—3, b 276, с 41, XLIII. t.; az alapfalon, nem benne). A Vársziget nyugati részéről bekarcolt díszű kő ismert (uo., XCVIII. t.). RÓMER várszigeti kőleleteivel kapcsolatban (c 171, 177 — oszloptörzs, 0 11 cm, 180 — „fehér márvány koezka" padlóelem „a templom közepén"; 1. 24. j. is) nincs szó díszítésről. Néhány rég eltűnt, alább nem tárgyalt faragvány szórvány lelet volt. Rajz háromról maradt, közülük kettő (felirattal, ill. ruharészletes, lépő lábbal: uo. 192—3, 197) 1862-ben Zalaapátiban, egy (hullámindával: MAKAY 80) 1894-ben az apátsági könyvtárban volt. RÓMER más azóta eltűnt köveket is látott (c 208, 226). 1841-ben a zalavári templom és plébánia körül több kő hevert (KOLLÁR 9). A plébánián volt egy 3 láb hosszú, 2 láb 9 hüvelyk széles (kb. 90x83 cm), csonka darab, amelyen többek közt „esküre emelt kéz" és „máltai kereszt" — rajta hasonló tartású „lovagi" (nyilván isteni) kézzel — látszott (uo. 13; vö. MfckCC; RÓMERc 195,