Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)
Közlemények - Tóth Sándor: A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára
158 Tóth Sándor 205). L. még a témához Bilkei I. : Római kövek Zalavárról. ZGy 8., 1978, 23—9; a római kőtárban: 39. 26 Dombon a széles középrészű iszalag szőlőindával párosul (NAGY 36. sz.). Az alakos kitöltésű fonatkör három egyforma tagból álló szalagú (uo. 101. sz.; huroknyoim nélkül: 69. sz.). A nyulat megragadó sas nógyzetfonatban, frontálisan jelent meg (uo. 28. sz.). Az átlós szálakkal átfűzött koncentrikus körpárok sorára szerkesztett fonatdísz (uo. 9—10., 14—5., 94. sz.) egyszerűbb alakú, mint Zalavárott (24), ahol a nyúl és a sas (C) oldalnézetű. 27 Az egyik rokon fejezet (Mohácsról a pécsi Janus Pannonius Múzeumban) iközöletlen, a másik (GEREVICHa 276, a képaláírás szerint Pécsről) eltűnt. 28 A mintaképeken a díszített tag domború. A második sor egységeit aprólékosan tagolt akaszkodó elem és ehhez fűzött félpalmettapár alkotja. Az akaszkodók az első sor összefűző indáit takarják. Dombon a felület lapos, és a második sorra csak szalagszerű, háronnbardás, az indákat nem takaró elemeik utalnak (1. NAGY 48. és — Crkvináról — 52. sz. is). 29 Mindkét apátság az alapító király temetkezőhelye lett (SRH I. 180, 208—9, 357, 360; vö. KK 119—20). A tihanyi oszlopfőn a motívum a veszprém—piliss zentkeresztinél (a domború tag kisebb méretének megfelelően) egyszerűbb, de a második sor, V alakú, egyesülve akaszkodó szalagpárjaival, így is megforimáltabb, mint Dombon. A szekszárdi vállkövön teljesebb a motívum, de elütőbb stílusú is. 30 Visegrádon a tagolatlan inda az idézett ép vállköveken és a szőlőfürtös dísz az ezekhez lépcsős ujjazású félpalmettái révén kötődő csonkán (ÁK 99, 6. k.) a doimfoói formakincs fő párhuzama (1. NAGY 36., 65—6., 83—4. sz.; vö. 26. j.). A tihanyi oszlopfőn a bal oldal levelei Dombon gyakori típussal rokonok (uo., főleg 50—1. sz.). Szekszárdra Dombon főleg az a két darab utal, amelyen a fonatikörbe írt palmetta szára szalagbordából fejlődik (uo. 45. sz.; HORVÁT 177). Mindkettőn hasonló kapcsolatú a pal mettaf orma is, az utóbbi esetében más dombod darabok közbejötte révén (NAGY 38—40., 43— 4., 55. sz., vö. a szekszárdi vállkő egysoros díszén a balról harmadik egységet). A szalag e két kövön három-, de más dombói körfonatdarabon (uo. 30. sz.) kétbordás, mint Székszárdon. Az egysoros vállkődísz függeszkedő közepű palmettáinaak széteső idomú dombói rokonaik vannak (uo. 90—1. sz.). 31 Az egyik párhuzam pilaszterfő (S. Nagy: Parallelen des Steines von Aracs in der Wojwodina. ARegia 17., 1979, 98; vö. NAGY 78—80. sz.). A másik, amely bonyolultabb dombói kapcsolatú, vállkő (Ivánfi E.: Titel mint prépostság, káptalan, hiteleshely és vár. Temesvár, 1877, II. t.). Egyik ábrázolása, a nyulat megragadó, eimberfejű madár, két különböző dombóival függ össze (NAGY 28., 69. sz.; vö. 26. j.). Stílusában pedig a titeli madártest dombói sasok rokona (uo. 87., 92. sz.). :!2 Bánmonostoron (Banostor, Kő) Belus bán, II. Géza király (1142—62) nagybátyja (SRH I. 456; vö. KK 160) alapított kolostort (D. Fuxhoffer... Monasteriologiae regni Hungáriáé libri duo... auxit M. Czinár. I. Pest, 1858, 242—3), akit hiteles királyi oklevelek 1146—63 között említenék (1. ÁKO 72., 102. sz.). 33 Az északiról Zádor M. (Kaposvár. Bp., 1964, 35) és Nagy E. (Előzetes jelentés a fcaposszentjakabi apátság feltárásáról. SomMK I., 1973, 337), a déliről Zádor M. (Kaposvár műemlékei és azok ezerepe a magyar építészettörténetben. Kaposvár. Várostörténeti tanulmányok. Szerk. Kanyar J. Kaposvár, 1975, 744) és Magyar K. (Kaposszentjakab. Bencés apátság romjai. H. п., 1981) közölt képet. 34 L. 33. j. Zselicszentjakabon а töredéknek az északi oldalfelezőiből a sarokdísz fölé nyúló félpalmettája egyszerű és finom vájatú ujjaival szokatlan. 35 Az oromdarabon megvan az oldaltöredék tagolásának kezdete. Az огопжпегоЬеп a növény felső eleme középéles, vájattalan. E ritka formaképzés a szarkofág egyik hosszoldali körkitöltő rozettatípusán ismétlődik (uo. 7—8., 10. k.). 30 NAGY 64., 68. sz. (ruharészletek); Csemegi J.: Az amcsi /kő. AÉ 85—1958, XLIV— V. t. (ua., madártest); GEREVICHa CXVII. t. (Borosjenő, haltest). Az aracsi követ elsősorban hosszoldali díszei — négyzetfonat (a madárral) és a két hurkolt körsor egymáson átszőve (Csemegi uo., XLV. t.) — fűzik Dombóhoz (NAGY 28—9., 34., ill. 12., 17., 19., 24., 85. sz. ; vö. 31. j.), ahová a borosjenői fejezetet csak kétfarkú szirénjének típusa köti (1. uo. 90. sz.). 37 A krónika tollhibájához (consecratione helyett construccione; vö. KK 122, 185—6) 1. a Dömöst illető szakaszt is (uo. 149; vö. a hasonmásban: 71, 105). 38 L. pl. S. Tavano : Rilievi Massenziaani inediti. Aquileia Nostra XLII—1971, 101—112. A zalavári küszöbdísz párhuzamaihoz 1. DERCSÉNYIb 87, 89, с 98, III. t. (Ferentiino, keltezetlenül); F. Zuliani: I marmi di San Marco. Venezia, é. п., 80, 84—5, 170 (Velence, Róma, Concordia); Tavano uo. 112—4 (Aquileia, Grado). A gradoi kő szélén a rokon dombói fonattípus (vö. 26. j.) csonka változata van. 39 A főkupolától délnyugatra eső pillérközben (helyszíni megfigyelés). A padló XVIII. századi összképe P. Toesca—F. Forlati: Die Mosaiken von San Marco. Milano—Würzburg—Wien, 1957, 32; a templom építési adatai O. Demus: The church of San Marco in Venice. Washington, 1960, 70—5. Vö. ENTZb 42. 40 Aquileiára nézve a keltezési véleménykülönbségekre utal pl. ENTZb 42; vö. D. dalia Bárba Brusin— G. Lorenzoni: L'arte del patriarcato di Aquileia dal secolo IX al secolo XIII. Padova, 1968, 25. A zalavári küszöbkő helyi kapcsolatairól volt szó. NAGY a dombói palmettás díszek jó részét is 1000 előttinek tartja, crkvinai leletére hivatkozva (19—21, 23—5; vö. 28. j.), ám ez jóval későbbi. Az említett dombói fonatdíszekre nézve a titeli, aracsi rokonság és a Grado— St. Laimbreoht—Zalavár összefüggés márvadó (vö. 26., 31., 36., 38. j.). Az egymáson átszőtt körfonatpár példáit NAGY hol a IX. (12. sz.), hol a X. (17., 19. sz.), hol pedig a XI. (85. sz., féloszlopfő; vö. 21—3) századra teszi. 41 A sírládát Varjú E. kötötte Székesfehérvárhoz és 1038-hoz, Imre itteni eltemetését utólagosnak állítva: Szent István koporsója. MMüv VI—1930, 372— 9. Nagy Á., ellenkezőleg, azt bizonygatta, hogy a sírládába a fiút temették, nem az apát: A székesfehérvári XI. századi szarkofág eredete és ikonográfiája. MÉ XXI—1972, 165—76. A kérdés valójában nyitott. A királysír kezdeti állapotára utaló adatokra épített érvek elesnek, mihelyt a római szarkofág átfaragását (1. Nagy E. : A székesfehérvári István koporsó keletkezése. MÉ 1954 101—6) a stíluskapcsolatoknak megfelelően a szenttéavatások (SRH I. 126, II. 432—7, 460) időpontjához kötjük. Nem döntő a herceg lelkét mennybe vivő angyalokról szóló történet sem (uo. 431—2, 456; vö. 317 is), mert ezt akár a királyi síremlék ábrázolása is sugallhatta. Másrészt lehet, hogy lkét sírláda volt: a fedéldarabok nem okvetlenül tartoznak a meglévőhöz, amellyel kivitelben nem egyenrangúak, és stílusban csak lazán érintkeznék (vö. 35. j.). 42 Az eltűnt, szolkatlanul vastag kő (I) akár római is lehetett. A rozettást (10) határozottan ókorinak mondta BOGYAY (h 301), de a legjobb tőle említett párhuzam (OK I. 390, 395, 397: Völkermarkt)