Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Tóth István György: A magyarországi török építkezés forrásaihoz: a kanizsai vár házainak összeírása (1690)

222" Tóth István György ostrom alatt megrongálódott vagy leégett, hiszen Evlia Cselebi mint „egészen fából épült" palotát írja le.

8 Különösen kidomborodnak a kanizsai vár épületeinek jellegzetességei, ha összevetjük forrásunkat két másik dél-dunántúli város 17. századi házösszeírásával. Körmend oppidum házait 1649-ben íratta össze a földesúr, egyben „a Kanizsa ellen vetett végek" kapitánya, Batthyány I. Ádám, a Kanizsát visszafoglaló hasonló nevű hadvezér nagyapja.

0 Éppen mivel a Kanizsáról portyázó törökök rablásai mind jobban fenyegették a vidéket, a földesúr a mezővárost a következő évben, 1650-ben kelt privilégiumával hajdúvárossá alakította át, azaz a lakosokat felszabadította a jobbágyi szolgáltatások alól, amennyiben vállalták a fegyveres szolgálatot Batthyány seregében. Ugyanakkor azonban Batthyány nem tűrt tovább „polgárokat", azaz civileket Körmenden. El kellett hagyniuk a várost, mert az ő helyükre is harcoló katonákat, hajdúkat akart családostól telepíteni.

10 Ezért volt szüksége a földesúrnak a házak összeírására: a kiküldött tiszttartók házról házra járva számba vették a szobákat, konyhákat, kamrákat, felmérték az istállókat és azt is, hogy melyik házhoz mekkora telek tartozik. Ez a magyar nyelvű házösszeírás régóta ismert a kutatók között. Iványi Béla, a Batthyány család levéltárosa említi Körmend történetéről szóló könyvében,

11 Zimányi Vera a szomszédos Batthyány-uradalmak társadalmáról írt monográfiáiban analógiaként felhasználta,

12 1967-ben pedig lia Bálint kiadta. Ez a kiadás azonban egyrészt zavaró sajtóhibákat tartalmaz, másrészt lia úgy értelmezte a forrást, hogy ebben csak a parasztok házai szerepelnek a katonák, mesteremberek és kereskedők házai nélkül, pedig a lajstrom valójában minden körmendi házat felsorol.

13 Szentmihályi Imre, a korán elhunyt kitűnő néprajzkutató nemcsak újból, immár hibák nélkül közzétette az összeírás szövegét, hanem külön könyvben is feltárta néprajzi vonatkozásait. Ez a gazdag és árnyalt néprajzi elemzés azoban nem társult a házak lakói, a társadalom hasonlóan pontos feltárásával. Körmend társadalmára ugyanis a 17. században pontosan az volt a jellemző, hogy a jobbágyi telekrendszer felbomlott. A telken kívül bírt szabad, korabeli kifejezéssel „örök" földek nem kevésbé fontosak voltak, mint a telkiföldek, és a teleknagysághoz immár nem kötődtek tényleges társadalmi kategóriák. Ezenkívül a végvári állapot, a hajdúszabadság egy széles, a nemesek és a jobbágyok közötti szabados-réteget hozott létre. Mivel viszont elemzésében Szentmihályi ezekkel a kategóriákkal (zsellér, féltelkes, stb.) dolgozik, úgy gondolom, nem sikerült megragadnia a körmendi társadalom rétegeit. A szerző ezt maga is jó érzékkel vette észre, feloldani azonban nem tudta az ellentmondást, ezért kellett túl merev csoportjait elemezve megállapítania: „itt fejtetőn állanak a szabályok", „a kép még zavarosabbá vált", „teljes a káosz."

,A A harmadik házösszeírás, Pécs városának 1687. évi „inventatioja", jó ideje ismert. Petrovics Ede 1969-ben adta ki a Baranya megyei Levéltár évkönyvében ezt az Országos Levéltárban, az „Urbaria et Conscriptiones" sorozatban található latin nyelvű összeírást, magyar fordítással és részletes elemző tanulmánnyal.

15 A kiadásban csak a belváros házai szerepelnek, és az összeírok ezek közül is csak az első százban tüntették fel a helyiségeket, adták meg a becsértéket, utána buzgalmuk alább hagyott és megelégedtek a sommás leírásokkal. A három vizsgált város közti szintkülönbség tükröződött mind a házak és az emeletek számában, mind a házak nagyságában. Pécs belvárosában 363 romos vagy ép házat sorol fel az összeírás. Nagykanizsa és Körmend belvárosa ennél nagyságrenddel kisebb: 148 ház állt a körmendi palánkon belül, a belső városban, míg a kanizsai várban 187 házat vagy házhelyet írtak össze, itt azonban a teljesen elpusztult házaknak még a helyét sem tüntették fel. Körmend teljesen földszintes mezőváros: emeletes házat itt nem találunk, csak a vár, a templom és a talán középkori eredetű, erősen romos lakótorony emelkedett ki a földszintes házak erdejéből. Pécsett az összeírt száz házból négy volt emeletes (duarum contignationum), valószínű azonban, hogy az emeletek számát nem mindenhol tüntették fel, 1695-ben ugyanis már két kétemeletes és kilencven egyemeletes házat írtak össze. Kanizsán a 169 házból 38 emeletes volt (Zwey Stöckh), és további nyolc földszintes háznak voltak kamrái az emeleten. Ez egyrészt a törökök építési stílusára, az emeletes, felül kiugró faházakra utal, másrészt a szűk várfalak és az ingovány közé szorított belsővárosban csak felfelé terjeszkedhettek a lakóépületek. A három város közti nagyságrendi különbség az egy-egy házra jutó lakóhelyiségek számában is kifejeződött. A pécsi 100 részletesen összeírt házból 26 volt egyszobás, 19 kétszobás, 17 háromszobás, 13 négy vagy több szobából állt, ám huszonötnél nem írták össze a helyiségek számát. Kanizsán 65 egyszobás, ugyanannyi, 65 kétszobás, 14 háromszobás és 11 négyszobás házat találunk, a kamrákat, boltokat és istállókat nem beszámítva. Kanizsa négy legnagyobb házából kettőben öt-öt, egyben pedig hat, illetve hét szobát számláltak össze. Ha pedig a szobákat, konyhákat és kamrákat együttesen számoljuk, akkor Kanizsán 5,6 helyiség, Körmenden viszont csak 2,4 helyiség jutott átlagosan egy lakóházra. Itt Körmenden az egy füstös, s egy kályhás szoba volt az általános. Láttuk, csak néhány kiemelkedően gazdag csa-