Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Tóth Sándor: A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára

A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára 153 tette (E R—37 98). 1626-ban és előbb két, 1686— 7-ben három szint helyiségeit említik.

71 1700 után minden megváltozott. Pethő János (Ádám fia, 1706 óta gróf; 1. GP M 902) 1712-ben zálogba adta a keszthelyi várhoz tartozó birtokait Festetics Pálnak (uo. 805), akitől' azok 1719-ben Bakó Farkashoz kerültek (uo. 865). 1723-ban a kolostor újra a ferenceseké lett (BONTZ 208—9; Dornyay В.: Keszthely és egykori vára múltjából. BMKÉ 1941, 2 26; E R—37 162; GP Z 906; vö. 69. j.). Festetics Pál fia, Kristóf, visszaváltotta a magvaszakadt gróf birtokát (1738: GP Z 1076), sőt, megszerezte a fő Pethő-örökösök jogait, majd, ezekre nézve a királyiakalt is megkapván Mária Teréziától (1741: uo. 1157), 1742-ben beiktattatott (uo. 1167). 1744 végén megváltotta az Eszterházyrészt is (E R—37 95—6), véget vetve az évszázados széttagoltságnak. A Festetics-uradalom első összeírása (1741: GP Z 1140) szerint a plébániatemplomtól nyugatra földszintes majorsági kőház állt. A határban volt négy malom. Az egyik ezekből hercegi, a másik háromból csak egy (a fölső), amely nem volt egészen az uradalomé, épült részben kőből. A rég elpusztásodott Fenék ismeretlen titulusú temploma, amelyről középkori írott adat nincs, még állhatott, de nyilván nem működött: az egyházlátogatók nem említették (1. CV 1746, 1748).

72 Az új úr először malmot építtetett, amelynek tervmásolata vagy felmérési rajza (2. kép) a kőtábla-felirattal (53) zömében egyező szöveget mutat.

7,0

' A majorságnál, ahol az említett kőházat Bakó Farkas építtette faépület helyén (GP Z 1075; megváltva 1739-ben: uo. 1089)

74

, Festetics Kristóf 1745-ben fogott kastélya építésébe (helyszínrajz a templommal: K2 40), amelynek törzsét a déli, kiugró bejárati rész ma is őrzi (emeleti alaprajz: uo. 102).

7:> A templomokra az újabb idők nem sok jót hoztak. 1788-ban feloszlatták a ferencesek rendházát, és hamarosan a plébánia kapta meg templomukat, amelyhez 1878-ban tornyot építettek (BONTZ 201, 212—6, 219—20). A szerepét vesztett Szt. Márton-templomnak előbb a testét, majd 1880-ban a tornyát is lebontották (uo. 203—6; vö. MRT 94). A többi lehetséges lelőhely közül a salföldi a kőkúti pálos kolostort jelenti

76

, amely 1263 előtt létesült (1. Guzsik T.—Fehérvári R. : A magyar pálosrendi építészet kialakulása. ÉÉ XII—1980, 197—8), és 1487-re megszűnt (Documenta artis Paulinorum. Szerk. Tóth M. 2. Bp., 1976, 388—9), noha 1475-ben még bíborosi búcsúengedélyt kapott (uo. 1. Bp., 1975, 215; csak regeszta), ami építkezésre utalhat. Berény helyett inkább szomszédja, Szentgyörgy jöhetne számításba: itt volt Festetics-birtok (1723-tóli: GP С Simighiensis 453)

77

, és régebben templom is (Dl. 12800: 1424). A szalkszentmártoni uradalom (a Festeticseké 1790—1852 között: GP С Pesthiensis 31, 36, 39— 40; Fcs. 4. cs. 7. tétel) területén, amelyhez jóidéig más községhatárok részei is hozzátartoztak (uo.: 1816), jelentős gótikus templom nem ismert. A biztosan vagy talán keszthelyi emlékek legrégibbje, a monogrammos zárókő (41), amely a ferences templomban lévők kisebb mása, és így esetleg a Turco rajzán (vö. 12., 67. j.) jelölt, a hajóboltozaftnál (vö. 63. j.) korábbinak vélhető szentélyrekesztő része volt, a Laokfiakra utalhat. A Pethők egyházi műpártolását címerükön kívül a keresztelőmedence (40: 1465) és a harang (39: 1509) mutathatná — ha bebizonyosulna, hogy helybéliek.

78 Biztosabbak a család profán építkezéseinek a jelei. A reneszánsz ablakkeret darabok (48) nemcsak lelőhelyük, hanem stílusuk alapján is az 1512—3-ban létesült ház — emlékszemen ritkán megragadható épületfaj — elemeinek tarthatók: tagozatsoruk Devecserben 1526-os évszámhoz fűződik (KOPPANYc 207—9), de a szárkő vízszintes kimaszaikasza az ottaninál régiesebbnek ható lezárásmódú (vö. uo. 188, 206). A rezi kő (51) is megfelelhet az említett várfelújítási adatnak: hasonló (bár tagoltabb) konzolvégek Sárospatakon vannak (FEUERNÉ 116. k., 222). A malomfelirat (53: 1743; vö. 73. j.)

79 Festetics Kristóf felfogásának hű tükre. A későbbi keresztelőmedencét (54), amelynek típusa reneszánsz eredetű (1. 78. j.: Menyő), talán fia, Pál (t 1782) adományozta (lk.).

80 Salföld késői gótikus emlékeivel főleg a hálóboltozati zárókő (47) hozható kapcsolatba, amelynek bordatípusa ott azonos méretben ismétlődik (Zsiray L. — Sch. Pusztai I. : A salföldi MáriaMagdolnáról elnevezett pálos kolostor. VMMK 6., 1967, 252). E típus jellemzi azt az egész kört, amelybe a salföldi mű fő vonásai beleillenek, így a nagyvázsonyi Szt. István-templomot is (1. Koppány T.: Későgótikus építészeti emlékek a Balatonfelvidéken. VMMK 2., 1964, 189—96). Itt a hajó hálóboltozatának lyukas záróköve (GENTHON 202. k.) a kőtári példány pontos megfelelője. A mérműcsonknak viszont (46), amellyel a függőleges keretdarab (44) tagozott része egyező vastagságú, e körben nincs rokona.

81 A többi tisztán tagozatos kő nem rendkívülibb. A karéjos töredékek (42) formálásmódjának az említhető 1420—30 körüli pozsonyi (rekonstruált karéjú) párhuzam (A. Fiala: A pozsonyi (Bratislava) régi városháza. MZsKK 264—5, 63. k.) alighanem igen késői képviselője. A két egyenes ablakkeretdarab (43) a szárkő révén az 1350 tája után elterjedt tagozásmód dátumhoz nem köthető budai várnegyedi példáihoz fűződik (vö. L. Gerevich: Mitteleuropâische Bauhütten und die Spátgotik. AHA V—1958, 242—7, 265—6, 269, 272 —3). Az áthatásos tagozatú ajtószemöldök-vég (45) csővári rokona kissé eltérő típusú áthidaló 1482-es évszámával keltezhető (Féld I.—László Cs.: Gótikus és reneszánsz épületmaradványok a csővári