Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Tóth Sándor: A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára

154 Tóth Sándor és a solymári várból. MÉ XX—1981, 82, 85). A pillérrészen (52) még az átlós oldalak indítása se jellegzetes: a forma megvan Devecserben (OMF tvt. 22147, felmérések 46), de Keszthelyen, az egykori ferences szentélyrekesztő pódiumához szolgáló ajtón éppígy, és alig eltérően Esztergámban, 1200 körülinek látszó kövön is (MAROSI 194, 201). A domborműves darabok mind különlegesek. A legrégiesebb a szőlőindás (38). Talán hasonlóan felfogott, XIV. századi, festett indadísz Gyulafehérvárról említhető (ENTZa 36, 116, 152. k.). A szőlőtőkére felfeszített Krisztus (37) nálunk kivételes ábrázolása (vö. LCI IV. 492—3) a berethalmi oltáron sokalakos kép (1515) főszereplője (1. И. Krasser: Die Birthàlmer Altartafeln und die siebenbürgische Nachfolge des Sohottenmeisters. Studien zur siebenbürgischen Kunstgeschichte. Bukarest, 1976, 196, 68., 71. k.). A csonka reneszánsz frízen (49) az átlós, egymást keresztező edénypár 1500 körül már alkalmazott motívum (Török Gy.—Osgyányi V.: Reneszánsz kőfaragványoikról. MÉ XXX—1981, 96—101). Ám a mű újabb: a síkot fedő, szerves anyagra utaló forma széleivel szamosújvári címerekre (az egyik 1540es évszámú; 1. Balogh J.: Az erdélyi reneszánsz. Kolozsvár, 1943, 103, 283—4, 165—6. k.), felületkitöltőként pedig a sárospataki lakótorony kapujára (FEUERNÉ 114. k.) emlékeztet. A pillérvég (50) élő test nélkül ábrázolt szárnypárjához 1542es évszámú pataki példa idézhető (uo. 112. k.). Az ismeretlen eredetű munkák zöme nyilván környékbeli. A Gersei Pethőknek voltak kőfaragóik, ácsaik, akiket a család hívei is foglalkoztattak, amint erre három 1500 körüli levél utal (vö. KOPPÁNYc 225). Az egyiket (Dl. 93663: 1497) Pethő Jánosnak írta káplánja, István kéthelyi plébános. A másik kettőt János testvére, György kapta Butkai Pétertől, aki éppúgy Margit asszony végrendeletének végrehajtója volit, mint a címzettek. A levelek kelte körüli száz év javának adatai és emlékei, amelyekhez hozzátehető a fővárosba került keszthelyi fa Piéta is (Radocsay D.: A középkori Magyarország faszobrai. Bp., 1967, 126, 181—2, 284. k.; vö. BMKÉ 1941, l)

82

, gyarapodásról tanúskodnak. A török közeledtével beálló nehéz időikben mégis a régibb eredetű kolostor lett a védhető bástya, amelynek épülete a megkésett XVIII. századi újjáéledés óta is súlyponti helyzetű maradt. Jegyzetek: J Római, dísztelen példányt Kelemen Márta lelt Balácán (közöletlen). A részletek román stílusú rokonaihoz 1. K. Palágyi S.—Tóth S. : A római és középkori kőtár katalógusa. Tihanyi Múzeum. H. Пц 1976, 43d. sz. (Jásd, levél); Tóth S.: Még egyszer a íudaspusztai keresztről, Művészet XV—1974, 9 45 (Felsőörs, szarvas fej). A fej néprajzi vonatkozású, vö. Mándoki L. : Busómaszikok. A Janus Pannonius Múzeum évikönyve 1961. Pécs, 1962, főleg: 168, V. t. 2

F. Cumont: Recherches sur le symbolisme funéraire des romains. Paris, 1966

r

P, 158—9; A. Schober: Die römischen Grabsteine von Noricum und Pannonién. Wien, 1923, 62., 75., 80., 139., 235., 239., 294. sz. Későbbi, keresztény szórványok pl. TOESCA 157. k. (Ravenna) ; E. Panoísky : Tomb sculpture. London, 1964, 187. к. (Leutersdorf) : V.—

H. Debidour: Le bestiaire sculpté du moyen age en France. H. п., 1961, 44. к. (Oharenton-sur-Cher). Példák más műfajú változatokra uo. 218. ik. (román falpillérfő) ; PKG 137. t., TOESCA 184. k. (késői antik padlómozailkok) ; E. Tóth : Römiische Gold- und Silbergegenstànde mit Inschriften im Ungarischen Nationalmuseum. FA XXX., 1979, 160, 162, 164 (ókori gyűrű); Das erste Jahrtausend. V. H. Élbern: Tafelbánd. Düsseldorf, 1962, 165. t. (burgundi csat). 3

A kötéldíszes tag e típusa pannóniai köveken szokatlan. Tóth E. szerint megvan egy késői antik menzatöredéken (említve: THOMAS 578—9). Gyakoribb V—

VII. századd galliai ós hispániai emlékeken, 1. B. Briesenick: Typologie und Chronologie der Südwest-Gallischen Sarkophage. Jahnbuch des Römisch-Germaniischen Zentralmuseums Mainz 9, 1962. Mainz, 1964, 83—4 (eredet), 142 (párhuzamok), 145—9 (keltezés), 15., 19., 22., 27—8., 30., 32. t. Itáliai elterjedése későbbinek tűnik (pl. TOESCA 175. k. : Como). 4 A Szt. Adorján mártírokról általában : Bibliotheca Sanctorum. I. Roma, 1961, 267—74 (a skóciairól: 267—8); vö. LCI V. 36—8. A skóciai Szt, Adorján egyik ünnepe mára 4., ami a Martyrologium Romanumba felvett 300 körüli nicomediai vértanú napja is. Olvasmány e napra az előbbi életéről (késői középkori skót imakönyvből) : Acta Sanctorum Ungariae, ex J. Bollandi ... ejusque continuatorum operibus excerpta... Anno MDCCXLIII. Tyrnaviae, 115—6 (vö. KOLLÁR 17). A vértanúság pontosabb keltezéséhez e forrás nem ad támpontot. 5 Method először öccsével, Konstantinnal járt Kocelnél, átutazóban Morvaországból — ahol a bizánci császár küldötteiként mintegy 3 évet töltöttek •— Velence felé. Innen I. Miklós pápa (t 867. nov. 13.) hívására indultak Rómába, ahol már II. Adorján (867. dec. 14. — 872) fogadta őket. Konstantin-Kirill itt halt meg 869. febr. 14-én. Ez után Kocel kezdeményezésére tért vissza Pannoniába a Rómában pappá szentelt Method, akit a pápa — Morvaországra is érvényesen — felhatalmazott a szláv nyelvű hithirdetésre. Kocelnek püspök kellett: a szentelés végett papját újra Rámába küldte. A visszatérő pannóniai főpapot a salzburgi érsek és püspöktársai zsinati törvényszékük elé állították, elítélték, majd jó 2 1/2 évig fogvatartották. Kiszabadítása felől VIII. János pápa 873 tavaszán több levélben