Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Gyulai Ferenc: A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep Árpádkori településről

144 Gyulai Ferenc A kajszi (Armeniaca vulgaris LAM.) és a barack (Persica vulgaris MILL.) termesztését is a rómaiak honosították meg egyikoron környékünkön. A szállítóeszközök lassúsága miatt importálásuk szóba sem jöhetett, helyi termesztésűek kellettek, hogy legyenek az alább felsorolandó leleteik. A római korból mind ez idáig egyetlen magyarországi kajszi lelet ismert; Budapest III. — Jablonkai út 15. sz.-nál (Aquincum) egy IV. századi kőszarkofágban egy női mumifikálódott tetem mellett 1 db kajszi csontárat találtak (PATAY— SZ. PÓCZY 1964, 135—146.). Helyi termesztésű lehetett és frissen helyezték a szarkofágba, mert amennyiben aszalvány lett volna, úgy a tartósító anyagokkal telített környezetben a gyümölcs húsa is fennmaradt volna. A kajszi nálunk csak termesztett formájában ismert, kivadulásai nem állandósulnak. Ezért is igen meglepő, hogy Balatonszentgyörgyön egy népvándorláskori IX. századi temető egyik sírjában kajszi csonthéját találták meg. A kajszi rövid élettartamú fa és csak folyamatos gondozás mellett hoz termést. E leletanyagban a romanizáció ethnikumi folyamatosságának egyik fontos bizonyítékát látja SÁGI Károly és FÜZES Miklós (1967, 96.). Pannóniából a barack mind ez idáig két lelőhelyről ismert; Győr (Arrabona) — Homokgödör I—

II. századi temetőjének egyik sírjából és Budapest' III. ker. Kiscelli és Pacsirta u. sarkán feltárt római kori rétegből (P. HARTYÁNYI—NOVÁKI— PATAY 1968, 38.; P. HARTYÁNYI—NOVÁKI 1975, 28.). A szőlőtermesztés kérdése sakkal összetettebb. A balatoni szőlőkultúra kettős gyökerű. Alapvető a római eredetű helyi gyakorlat, amely a népvándorlás viharait a Balaton környékén túlélte. Ez egészült aztán ki a honfoglaló magyarság keletről hozott szőlőtermesztési ismereteivel. A szőlőt (Vitis sp.) a palaeobotanika a Kárpátmedence felsőmiocén szarmata emeletéből többször kimutatta (ANDREANSZKY 1959, 170—171.). Azonban a tercier végén, legkésőbb a Würm III. glaciálisában a klímaromlás hatására kipusztult hazánk területéről (SOÓ 1945, 143.). JÁRAINÉ KOMLÓDI Magda (1966) pollenvizsgálatai szerint a holocénben (V. zóna) az atlantikus fázisban (7500—4500 év) az Alföldön először jelennek meg a klímaoptimumra jellemző Ilex, Hedera és Vitis fajok. Ö ezt a hőmérséklet emelkedésével és humidabb klímával magyarázza. A pollenleleteket elemezve nem lehet eldönteni, hogy ezidőtájt a Vitis termesztett alakköre élt-e? TERPÓ (1969, 27—28.), ezt azonban Vitis silvestris GMEL.-nek tartja. Békés határában előkerült bronzkori szőlő venyigéjén elk darabjait FÜZES Miklós Vitis vinifera L.-től származónak határozta meg (1971, 117.). SÁGI Károly és FÜZES Miklós szerint ez és még néhány régészeti lelet (diósdi erjesztő edény, erdélyi baltás bronzsarló) azt mutatja, hogy hazánk területén már a bronzkorban megkezdődött a szőlő termesztése, bár rézkori termesztését sem tartják kizártnak (SÁGI—FÜZES 1967, 88.; FÜZESSÁGI 1968, 351.; FÜZES 1971, 117.). A római kor előtti szőlőtermesztés lehetőségét nem fogadja el MÜLLER Róbert (1982, 519.). Tény, hogy a szőlő nálunk anthropid archaeoadventiv mediterrán — közép-ázsiai faj (SOÓ 1966, 427—428.). Számos régészeti bizonyíték van arra, hogy a rómaiak Pannoniában magas szintű agrotechnikával művelték a szőlőt (MÜLLER ibid. 521—522.). A Balaton-felvidék szubmediterrán jellegű klímája erre különösen alkalmas lehetett. Meglepő, hogy a Vitis vinifera L. magjai hazánk területéről csak egy helyről Tác—Fövenypuszta II. századi lakóházának égett rétegéből kerültek elő (P. HARTYÁNYI—NOVÁKI—PATAY 1967—1968, 44—46.). A Balaton környékéről a népvándorlás korából több Vitis vinifera L. leletet ismerünk. Magjait megtalálták Keszthely—Fenékpuszta VI—

VII. századi temetőjének egyik sírjában (P. HARTYÁNYI —NOVÁKI—PATAY 1967—1968, 11.) és Balatonszentgyörgy IX. századi temetőjének egyik sírjában (BAKAY—KALICZ—SÁGI 1966, 192,). Főnyed—Szegerdő IX. századi telep leégett házának sövényfalából pedig venyigedarabot mutattak ki (SÁGI—FÜZES 1967, 98.). A római gyümölcs- és szőlőtermesztés kontinuitása, amely egyben ethnikumi kontinuitást is jelentene, pro és contra mind a mai napig vitatott. SÁGI Károly és FÜZES Miklós szerint (1967, 96—97.) a népvándorlás kori gyümölcs- és szőlőleletek azt mutatják, hogy a honfoglaló magyarság Keszthely környékén igen magas szintű gyümölcsés szőlőtermesztési kultúrát talált. MÜLLER Róbert ezzel szemben megállapítja (1982

r 551., 522—523,), hogy a népvándorlás korból hazánk területéről nem ismerni római gyümölcsés szőlőművelő eszközöket, ugyanakkor a Vitis vinifera L. magjai kivadulva is megtartják jellegzetes morphológiai bélyegjeiket, s ha a IX. század keresztény hittérítői találtak is itt szőlőkultúrát, az csak igen primitív lehetett. A Suidas krónika avarok lerészegedéséről szóló híradása, ami a kontinuitási elmélet egyik bizonyítéka volt. újabban más megvilágításba került (VÁCZY 1974, 1043.). A római kontinuitás kérdésével kapcsolatban nem kívánunk állást foglalni. Azt azonban az előzőekben bemutatott archaeobotanikai leletanyag elemzéséből megállapíthatjuk, hogy a rómaiak által Pannoniában termesztett gyümölcsfajok és a szőlő megérték a magyarság bejövetelét. Ennek egyik igen fontos állomása Fonyód-Bélatelep növénylelet együttese.