Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)
Gyulai Ferenc: A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep Árpádkori településről
132 Gyulai Ferenc zus, Afganisztán és Turkesztán területén őshonos (WILSIE 1969, 388.). PONOMARENKO (1981) figyelt fel arra, hogy számos Malus pumila MILL, vad formának, változatnak és hibridnek körte alakja (pyriformis) van. Ezek a vavilovi homológ sorozatok törvényét erősítik öröklődési változatosságukkal. Ugyancsak ő tanulmányozta a M. praeoox (PÁLL.) BORKH. és a M. silvestris (L.) MILL, ökológiai viszonyait átfedő aerájukon y a Volga és a Don közötti területen. Mivel nem talált éles különbséget köztük, ezért a M. praecox-t a vadalma változatának tekinti:. Malus silvestris (L.) MILL, var. praecox (PALL.) PONOM. Az alma az egyik legnagyobb areájú gyümölcs. A M. silvestris Észak-Skandinávia kivételével őshonosnak tekinthető Európában. A régészeti leletek tanúbizonysága szerint már a neolitikumban gyűjtögették a vadalma termését. A kiterjedt ártéri és löszerdők igen kedvezőek voltak a vadalma are számára. A neolitikum Európájának majd minden részéből kimutatott a vadalma jelenléte, így Kelet- és Dél-Európából (JANUSEVICS 1975; HOPF 1973; PALS—VOORRIPS 1979; ZEIST 1978; SERCELJ 1981—1982), Nyugat-Európából (JACOMET—SCHIBLER 1985; BAKELS—ROUSSELLE, R. 1985), Észak-Európából (HJELMQVIST, H. 1955; JESSEN 1939; JORGENSEN 1981; GRIFFIN 1981 b.) és Nagy-Britanniából (JONES 1980; MURPHY 1982). A neolitikum vonaldíszes kerámia kultúrájának (i. e. 5—4. évezred) az alsószászországi Göttingen környéki településén találtak vadalmát. Ebből WILLERDING (1983 b., 194.) arra következtet, hogy a cölöpépítmények készítéséneik idején a mainál szárazabb volt az időjárás. A svájci Robenhaus-i cölöpépítmény feltárása során 2 db tőzeg konzerválta almát és több almamagot találtak. Ezeket valószínűleg aszalványként fogyasztották. A kisebb, 25 mm átmérőjű félbe vágott almán jól látszott a magház. A nagyobb, gömbölyű 36 mm átmérőjű almát Jacobs Heer termesztett fajtának ítélte meg, mivel az alma húsa a viszonylag kicsi magházhoz képest jelentősen megnagyobbodott (MESSIKOMMER 1913, 86.). BERTSCH (1949) elsősorban e lelet alapján jutott arra a következtetésre, hogy a termesztett alma Közép-Európában alakult ki. Ezek a leletek azt mutatják, hogy a mogyoró mellett a neolitikum legjellemzőbb gyümölcse az alma volt (KÜSTER 1986, 437.). (A magyarországi középkor előtti alma leletekről a következő fejezetben szólunk.) A bronzkori telepfeltárásokból a neolitikumhoz hasonlóan Európa több részéből ismert alma lelet: Franciaországból Grotte du Queroy, Chazelles (Charente) M ARIN VAL 1983, Fort-Harrouard (Eure-et-Loir) (BAKELS 1982—1983) településeiről, Észak-Olaszországból pedig Fiavéból (i. е. 1400 —1200) JONES—ROWLEY—CONWY 1984). Szovjetunió Dagesztán vidékéről az i. e. 1. évezredből ismert alma lelet (LISZITSZINA 1978, 47.). Az alma ókori említése mind Egyiptomból, mind Görögországból, mind Rámából isimert. Varró és Plinius több almafajtát sorol fel (SURÁNYI 1985, 72—74.). Ügy tűnik, hogy a magas szintű római gyümölcskultúra sem nélkülözte a vadalmát, a római kori Germaniában minden bizonnyal termesztették azt (WILLERDING 1980, 142.). A vikingek korából is ismert vadalma lelet, a németországi Haithabuból (BEHRE 1978, 177.). A középkor későbbi időszakaiban (XIII— XIV. sz.) is találni vadalma fogyasztására utaló maradványokat : így az alsó-szászországi Höxter városában (WILLERDING 1986 b. 321.) és Göttingen, Northeim, Leisenberg szemétgödreiben, kútjaiban, emésztőgödreiben (WILLERDING 1984, 58.). Nem véletlen, hogy Németország területén ilyen sok vadalma lelet található, mert termőhelye Délnyugat-Németországban ma is több helyen kimutatott (KÖRBER—GROHNE 1983, 237.). Nem tudni, hogy termesztett, vagy vad alakkörhöz tartoztak azok az almák, amelyeknek magjai a krakkói Waweldomb kultúrrétegéből (IX—XV. sz.) (WASYLIKOWA 1978, 113.) és a budai vár területéről (XIII— XV. sz.) 3 ízben is előkerültek (P. HARTYANYI—NOVÁKI—PATAY 1967—68, 49.; P. HARTYANYI— NOV AKI 1973— 1974, 32—33,; P. HARTYANYI 1975—1977, 16.). KÖRBER—GROHNE (1979, 55.) véleménye szerint ugyanis a neolitikumtól a középkorig mindenütt megtalálható almamagokról nem lehet biztosan megmondani, hogy azok vadalmától, vagy kultúrfajtától származnak-e, mert a vadalma magja és magháza aránytalanul nagy. A vadalma mellett — az oklevelek bizonysága szerint — a kultúrfajták is egyre nagyobb tért hódítanak. Nagy Károly IX. sz.-i Capitulare de villis-ében édes és savanyú, téli és nyári almafajtákat sorol fel. WILLERDING (1983 a., 86.) XV. sz.-i oklevelek elemzéséből következtet arra, hogy a középkorban Németországban az almának több formaköre volt. A szilvával ellentétben az alma esetében ugyanis csak magvaik alapján erre következtetni nem lehet. A XVI. sz.-ban már 70 almafajtáról írnak (KETTER 1985, 121.). Az alma szavunk bolgár—török eredetű (LIGETI 1986, 287.). „Almásként már egy 1093-ból származó oklevél említi (SZAMOTA—ZOLNAI 1902— 1906, 18.). Határjárás leírásokban gyakran szerepel a vadalma: , y arborem mali" (1217), ,,in de currit ad almafa" (1225) (SURÁNYI 1985, 74.). Padus avium MILL. — Zelnicemeggy : 1 db csonthéj Hossza : Átmérője : 5,96 mm 4,29 mm A turifikálódott csonthéj világosbarna színű. Alakja a gömbhöz közelít. Csúcsa töredezett, de a
