Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Solymos Ede: A keszthelyi halászcéh

A keszthelyi halászcéh 2Ö3 kába". Feltehetően a kikötőhöz mélyítették ki az utat. A vizsgált két jegyzőkönyvben szabályos elszámolásokat nem találunk, csak az új tagok befizetéseit, és itt-ott egy-egy kifizetést vagy bevételt. így pl. 1851-ben „Tyonya kereszt környékit föl szánczoltata az érdemse Ché fizetet 2 f 45." — A Tanya kereszt ma is megvan, a Keszthely—Fenékpusztai országút mellett áll, felirata szerint „Halász Chébeliek Tsináltattuk 1810." (RÉTHELYI 1984, 59., 71.) Lakos Lászlónak 1822-ben „Az veis tsinálásért az gátfolásán föllüly" fizettek, nem tudni menynyit. „1840 25 Februánusban sentmátássi (Mátyás napi) gyülekezetbe Kétitato (?) közöt megholt Suponisandrásnak Vezhelét elatuk a Chébe megvete Persovits János örökere töbet nem füzet érte sohais 3 f 15x". 1849-ben „Horvát Márton Gyenesi hegyalat veisz belet megvette 6 f." Ezek szerint a vejszek helyét adták-vették. 1794-ben „Kamondi Lászlónál levő Horváth Ferencz katonának meg fogván és minemű javaju maratak Cheben meg visgalyvan ely adatott és Che Ladájában tetetett a Peni oly módon hogy ha viszsza taly jöni tartozi ka Che viszsza adni Szám szerint de egy könyvet 50 Vaszok Mihály vett ött Darab Fejér Ruhát f 1 ... (7) Gyüszü 3 Gombocz Josef egy ungot 25 f 1 78 item ket kis könyvet 30". Horváth Ferenc talán alkalmazottja, legénye volt Kamondinak, neve a hitezett vagy céhbe állott halászok között nem szereoel. Feltűnő, hogy semmi halászszerszámmal nem rendelkezett, hacsak a „gyüszü" nem a hálókötő gyűszűt jelenti. Volt viszont három könyve! Mindössze egyetlen hagyatéki leltárat ismerünk, bár évszám nélkül. A szövegben említett József 1779-ben lépett a céhbe. „Istenben boldogult Kamondy Ferencznek ami nemű Halász Szerszáma volt az Böcsületes Cshs el intézte hogy ha az Fia Joseff el válaék az Anyaiul mastanaban tehát ezeket meg köll néki füzetni vagy az résziben marad. ft d Ami a Hajója van intézve 1 50 2

áo Turbuk hallo van intézve 4 3

tio öreg horog tiz veg szerszám nélkül 3 4

to Két Hallo egy Süllő Hállo és fél halló van intézve allétatlan 7 5

to Két Hállo avét van intézve 75 6

to öreg Zigun van intézve 85 7

m Négy uj varsa van intézve 80 Summa 17 90' Figyelemre méltóak az értékek. Egy turbukháló drágább, mint egy hajó, a tíz vég horog mégegyszer annyit ér, mint a hajó. A szigony fél hajó értékű. Ebben az időben 8 ft az egész mestertaxa. 1770-ben úgy határozott a céh, „hogy az mely Halász Mester Embereknek halotya történik ez után tartozik füzetni az temetésért ötven pénzeket id est Den 50 az mely Halász Mester Ember pedig el mulatya a temetést tartozik füzetni Den 50." Kalló Antal 1834-ben 3 forintot fizet előre, hogy a céh majd temettesse el. Neve egyébként nem szerepel a céhtagok között. 1808-ban 2 f 30 dénárt fizetnek egy halottakért mondandó miséért. 1727-ben „Proclamáltatván az Nemes Halász Czehében hogy Anatim tartozik Minden Halász Mester Négy kantora d 25." 1746-ban számbaveszik az adósakat, s ezek közt kettő a kántorpénzzel adós. Zábó Imre 1818-ban 2 ft-ot fizet kántorpénzt. Ez eddig nem is szokatlan, hisz minden céhben negyedévenként fizették. A szokatlan az, hogy erről semmi kimutatás nincs a jegyzőkönyvben és ahogy néhány alkalommal emlegetik őket: 1829ben a már idézett szövegben a zászlóhoz „az Kántorosok segétek két két forinttal", 1850-ben Nagy Antal „beíratta magát Kántorosnak" és évente fizet 1 ft-ot, az ugyanakkor „kántorosnak" beiratkozó Szálai Ferenc 2 ft-ot fizet. E két belépőnél szó sincs a szokásos taxáról. Mintha a kántorosok a hitezettekhez hasaonlóan csak lazábban kapcsolódtak volna a céhhez. Néhány adatunk van a „hal sor" adásról. 1809ben céhbe adja magát Ángy an János azzal, hogy majd ha egyedül halászik, akkor fog halsort adni. A Révkomáromból visszatért és ismét céhbe állt Major János 1816-ban nov. 17-től egy hal sort fog adni. Ugyanakkor „Az öreg Vintze Istvánnak hasollo mod meg engedttetet hanem tavasszal egy hal sort és egyet őszszel adjon azon kivüly az estendként az Arendát". „Vajda Lászlónak — 1816ban — meg engettetet hal sor nélkül az halászat tsak az Arendát fizeti meg." 1817-ben Hendrik János „béesküdött" és megegyezett 14 forintba és „két hal sorba". Itt nyilván arról van szó, hogy a pénzben fizetett árenda mellett természetben is kellett halat beadni az Uraság konyhájára. Ezt úgy oldhatták meg, hogy minden halász, meghatározott sorrend szerint adta be a kívánt halmennyiséget. Ebből is arra következtetünk, amire egyéb adataink is vannak, hogy ezek elsősorban kishalászok voltak. A nagyhálós halászatnál ugyanis ilyen problémák nincsenek, ott előbb kiveszik a fogásból a beadást, és a maradékot osztják el. A bérletet a céh kötötte az uradalommal, az is fizette ki, és mindenki befizette a ráeső részt. A jegyzőkönyvben csak egy utalást találunk erre: