Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Gyulai Ferenc: A gyümölcs- és szőlőtermesztés emlékei Fonyód-Bélatelep Árpádkori településről

134 Gyulai Ferenc hogy a barackot Itáliába érkezése előtt Galliában már termesztették. Ebben a kelták szerepét emelik ki, akik a pontuszi térségből balkáni—dunai úton juttatták volna el ide (P. ERMÉNYI 1978, 151.). SURÁNYI (1985, 86—87.) felveti annak a lehetőségét, hogy a mi „szőrös baraek"-jaink, valamint a „kopasz", vagy „gumibarack" nem elvadulások, hanem kelta—római örökség. Bizonyítottnak vehetjük, hogy a barack termesztése már a VIII—

IX. sz.-ban elterjedt volt Franciaország területén, több fajtáját termesztették. Európa szerte a XIII.—

XVII. sz. között terjedt el. Az archaeobotanikai leletek a fent vázolt elterjedési útvonalakat igazolják. Legkorábbi barack lelet Örményország Na gornij Karabah autonóm területének eneolitikus telepéről való (P. ERMÉNYI 1975—1977, 151.) Transzkaukázia és Dagesztán vidékén, ott ahol a kultúrnövények termesztésének egyik ősi központja van, az 1. évezredből származó barack csonthéjat találtak (LISZITSZINA 1978). P. ERMÉNYI (1978) kiváló tanulmányban foglalta össze a közép-európai barack leleteket. A római hódítást követően Közép-Európában már az i. sz. I. században elterjedt a barack termesztésének ismerete. Németország területéről Saalburg-Kasstellből, Mainzból, Pforzheimból, Rottweilból és Neuss római erődjéből (KÖRBER— GROHNE 1979, 54.), Welzheimból (KÖRBER— GROHNE et. al. 1983), Ausztriából Linzből és Penzendorfból (P. ERMÉNYI 1975—1977, 151.), Jugoszláviából Varazsdról és Krivinából (HENNING 1987) került elő barack lelet. (A magyarországi leleteket lásd a következő fejezetben.) A Római Birodalom összeomlása utáni időkből is ismerünk néhány olyan leletet, amelyek azt bizonyítják, hogy ezt a gyümölcsöt továbbra is termesztették. Haithabu viking kori településéről (BEHRE (1981), a nagymorva fejedelemség idejéből származó Mikulcicsből és a romániai koraközépkori Garvánból (HENNING 1987) ismert barack maradvány. A középkor későbbi időszakaiból Közép-Európa majd minden országából ismert kloákából, temetőkből, kutakból, gödrökből származó barack maradvány. A barack a középkori gyümölcsöskertek kedvelt növénye lehetett. A barack szavunk szláv eredetű (SURÁNYI 1985, 10.). Ez azonban még nem bizonyítja azt. hogy őseink csak a Kárpát-medencében ismerkedtek volna meg vele. Prunus domesiica L. — Szilva: 1 db termés-múmia. Hossza : Szélessége : Magassága : 17,2 mm 10,3 mm 6

r

4 mm A termés-múmia elszenesedett, ovális alakú. Kocsánya 2,8 mm hosszú, 1,65 mm átmérőjű. Annak ellenére, hogy a termés húsa rászáradt a csonthéjra, a rajta levő fontosabb határozó bélyegek felismerhetőek: csúcsa lekerekített, töve alig kihúzott, oldalról összenyomott, domború alakú. Kultivált növény volt. Alfajig történő meghatározására a rendelkezésre álló gyér bélyegek alapján nem vállalkozhatunk. A szilva alakköre igen gazdag. Sajnos nincs egységes nemzetközi osztályozása, s ez megnehezíti a régészeti leletekből előkerülő szilvák besorolását. Leginkább az alábbi felsorolásokkal találkozhatunk (P. ERMÉNYI 1978, 138.): — GAMS a Prunus domestica L. fajt 3 alfajra bontja: a) ssp. insititia (L.) POIRET, b) ssp. italica (BORKHAUSEN) GAMS, c) ssp. oeconomica (BORKHAUSEN) С. К. SCHNEIDER, — RÔDER 4 alfajt különböztet meg: a) ssp. insititia (kökényszilva), b) ssp. italica (kerek szilvák, ringlók), c) ssp. intermedia (félszilvák), d) ssp. oeconomica (házi szilvák), — WERNECK 11 alfajra osztja, — SOÓ szerint a Prunus domestica L. önálló faj, ezen belül a P. insititia alfaj, — KÁRPÁTI mindkettőt önálló fajnak tekinti. A szilva származásával kapcsolatban CANDOLLE (1894, 220—222.) európai őshonosságát kétségbe vonja, véleménye szerint keleti eredetű, mert vadon termő alakját feltalálni véli egész Kisázsiában

r a Kaukázus déli oldalán és Perzsia északi tájain. A kökényszilva európai őshonossága mellett viszont kiáll, mert Dél-Európában vadon termő formájában találta. BERTSCH (1949

r 111.) úgy véli, hogy a vadszilva Kisázsiából került Európába. ZSUKOVSZKIJ (1950, 313—314.) szerint a szilva létrejöttében a P. vashuschuttii BREGADZE, a kaukázusi alücsa is kivette részét. RYBIN (1936) a Kaukázusban és Közép-Ázsiában azonban hiába kereste a „vadszilvát". Véleménye ezzel kapcsolatban az, hogy a szilva a kökény (P. spinosa L.) és a cseresznyeszilva (P. cerasifera EHRH.) spontán kereszteződéséből jött létre a Kaszpi-tenger és a Peloponnezoszi félsziget közötti területen. Ugyanis számos változatát találta meg itt. A cseresznyeszilva jelenlétét a Bug és a Dnyeszter vidékén neolitikus telepfeltárásból is kimutatták (JANUSEVICS 1975). WERNECK (1958, 119—120.) arra a következtetésre jut, hogy a szilva a kökény és a cseresznyeszilva kereszteződéséből Közép-Európában alakult ki. Feltételezi, hogy a szilva különböző alakkörei a neolitikum Európájának tölgykeverék erdeiben őshonosaik voltak, s a spontán módon létrejött hibrideket az ember válogatta ki és ültette telepei köré. BAAS (1951, 21.) ezzel szemben éle-