Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

H. Simon Katalin: Neolit és rézkori települések Tekenye határában

12 H. Simon Katalin vice lelőhelyen jelenik meg, mely lelőhely J. Pavúk szerint a lengyeli kultúra II. fázisába tartozik. (PAVÜK 1981, 11. ábra 7.) b) Karcolt díszítés: Egyetlen esetben jelentkezett ez a típusú díszítés: egy nagyiméretű edény (fá: 22 cm) aljának külső oldala viszonylag mély, bekarcolt vonalakból álló meandermintával díszített (20. k. 4.). Az aszódi leletanyagban a karcolt, díszítés gyakori és általában kis csészéken fordul elő. (KALICZ 1985, 48—49.) Zalai—Gaál I. a lengyeli kultúra 1. szakaszát tárgyalva említi, hogy a Dél-Dunántúlon a „baranyai lelőhelyeken kívül karcolt díszítést csak a mórágyi Tűzkődombról ismerünk, a somogyi anyagban ilyent nem találtunk nagyobb mennyiségben". (ZALAI—GAÁL 1982, 24.) Elképzelhetőnek tartjuk, hogy lelőhelyünk és egész Zala megye e tekintetben csatlakozik a szomszédos Somogy megyében tapasztalt jelenséghez. c) Edényfestés A tekenye—öcséi korai lengyeli kultúrába tartozó leletanyag alapos átnézése során mindössze 2 db olyan edénytöredéket találtunk, melyeken festéknyomok láthatók. Ezek közül is csak az egyikről mondhatjuk, hogy festett edény darabja volt: a finom kivitelű tál peremének külső oldalát vörös festés borítja (19. k. 7.) (23. obj.). A másik esetben egy bikónikus edényke belsejében találtunk vörös festéknyomokat, ami közvetett adat a vörös festés itteni alkalmazásához. Elképzelhető, hogy a festett edények száma a korszakra jellemzően e lelőhelyen is jóval nagyobb volt, de a talajviszonyok, illetve egyéb okok miatt az égetés utáni festés nem őrződött meg az edények felületén. Más színű festésre nincs adatunk. A lengyeli kultúra eddig tárgyalt leletanyagának párhuzamai — mint láttuk — Aszód, Zengővárkony, Svodín (Szőgyén) és Falkenstein-Schanzboden lelőhelyek kerámiaanyagában jelentkeznek. A fenti lelőhelyek a lengyeli kultúra I. fázisába tartoznak (KALICZ 1985, 77—78., PA VÜK 1981, 264.), ainikoris az Alföldön a klasszikus tiszai kultúra virágzott (KALICZ 1985, 79.), beleértve a herpályi és csőszhalmi csoportot is. (KALICZ 1970, 18.) Lelőhelyünkön a lengyeli kultúra következő, fehér festéssel jellemzett időszaka (Lengyel II.) nincs képviselve. Ezzel az időszakkal az Alföldön Raczky Pál a herpályi—csőszhalmi csoportok fejlettebb, fiatalabb szakaszát párhuzamosítja (RACZKY 1974, 207), melyek tulajdonképpen a késő-neolitikum végét jelentik. A Tekenye—öcséről származó és általunk a lengyeli kultúra késői szakaszába sorolt leletanyag ennél az utóbb említett időszaknál is fiatalabb, ennél fogvia már a kora-rézkort képviseli. A lengyeli kultúra késői szakaszának leletei I. Csőtalpas edények A lengyeli kultúra e korszakában továbbélő típus. A korábbiaktól annyiban tér el, hogy csőtalpa többnyire harang alakú. Leletanyagunkban a következő töredékeik tartoznak e típushoz: 15. k. 9., II. (21. obj.); 16. k. 10. (22. obj.); 20. k. 5. (24, obj.). Enyhén harang alakú párhuzamaikat a Dunántúlon a Lengyel III. periódusba sorolt Veszprém — Felszabadulás úti (RACZKY 1974, 14. kép 2., 3., 4.) leletek között találjuk meg. J. Pavúk ezt a típust a Lengyel III. periódusba sorolt Nitra és Brodzany lelőhelyekről közli. (PAVÜK 1981, 13. kép 10., 14., 15.) J. Lichardus az általa a Lengyel IV. periódusba osztott délnyugat-szlovákiai Nitra— Brodzany-csoport egyik vezető edényformájaként említi a harangos csőtalpas edényeket. (LICHARDUS 1986, 33.) J. Kozíowski a Krakkó környékén elkülönített, ugyanilyen korú Modínica-csoportból közli ezt a típust. (KOZLOWSKI 1986, 1. t. 1.; RACZKY 1974, 209.) Alsó-Ausztriában az egy fázissal korábbi, MOG Ha. időszakba sorolt Oberbergern lelőhelyről említ E. Ruttkay megközelítőleg harang alakú csőtalpas edényt. (RUTTKAY 1983—84, 225., 4. t. 4.) Raczky P. a Veszprém — Felszabadulás úti csőtalpas tálaikat az enyhén harangos, viszonylag alacsony csőtalp és meredek állású, kónikus, sohasem profilált tálrész alapján választja el a lengyeli kultúra korábbi, festett szakaszainak hasonló edényeitől. (RACZKY 1974, 189.) Korábban Kalicz N. is a tálrész kiképzése alapján sorolta a lengyeli kultúra korai, illetve késői szakaszába a csőtalpas tálakat: a korai időszakra a profilált, a későire a túlnyomórészt profilálatlan tálrészű edényeket tartotta jellemzőnek. (KALICZ 1969b, 182., 198.) Hozzájuk hasonló véleménye van Bandi G.-nak is. (BANDI 1979, 38., 40.) Az idézett oberbergerni csontvázas sírból származó és a MOG Ha. időszakba datált csőtalpas tál

9 tálrésze is profilált, ennek alapján a kultúra korai szakaszába tartozna. Csőtalpa azonban megközelítően harang alakú s ez már a késői periódusba sorolná az edényt. Véleményünk szerint a csőtalpas tálak tálrészének kialakításakor a csőtalp nélküli tálformák szolgálhattak mintául, így a csőtalpas tálak tálrésze a késői időszakban is lehet profilált, mint ahogy a korai időszakban is megjelenhettek profilálatlan tálrészű csőtalpas edények. Előbbire példákat a tekenyei leletanyagban találunk, utóbbira pl. az aszódi, Lengyel I. korú leletanyagban.

10 A zengővárkonyi temető kronológiai helyzetét vizsgálva Zalai—Gaál I. megállapítja, hogy az általa a/2 típusnak nevezett profilálatlan tálrészű csőtalpas tál a lengyeli kultúra korai, I. időszakán belül karcolt díszű edények társaságában a legkorábbi időszakot képviseli. (ZALAI—GAÁL 1980b, 103.)