Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Müller Róbert: Megjegyzések Fenékpuszta történetéhez

ZALAI MÚZEUM 1. 1987 Müller Róbert: Megjegyzések Fenékpuszta történetéhez A Keszthely—fenékpusztai erőd a négy későrómai belső-pannóniai erőd (Keszthely—Fenékpuszta, Kapospula—Alsóheténypuszta, Ságvár, Könnye) közül a legismertebb és a legkutatottabb. Bél Mátyás már 1737-ben említést tett róla, Korabinszky szerint pedig Festetics György gróf „ásatást" is végeztetett itt. A régészeti kutatás kezdetei hipp V. majd pedig Csák Á. nevéhez fűződnek.

1 1947-től kisebb megszakításokkal folyik az erőd és a körülötte lévő temetők szakszerű feltárása. Ma már 22 kőépületről van tudomásunk.

2 Az erődnek az kölcsönöz külön jelentőséget, hogy a római kor után is lakott volt, így a pannóniai kontinuitás kérdésében is kulcsfontosságú lelőhely. A fenékpusztai erőd irodalma szinte könyvtárnyi, mégis egy sereg kérdésben, az erőd építési idejétől és rendeltetésétől kezdve belső periodizációján, lakóinak ethnikumán át IX. századi történetéig feltételezésekre kénytelen hagyatkozni a kutatás. Az alábbiakban az erőd történetével kapcsolatosan kívánunk megjegyzéseket tenni, részben új adatok, eddig közöletlen ásatási eredmények alapján. I. A fenékpusztai földnyelven nem előzmények nélkül létesült a IV. századi erőd. A terület a későneolítikum óta szinte folyamatosan lakott volt. A lengyeli kultúra telepét a földnyelv végén már árokkal erősítették meg. A rézkori településen előkerült csigakürt, és az átkelő túlpartjáról ismert híres vörsi diadém arról tanúskodnak, hogy az itteni balatoni átkelőt már az időszámításunk előtti évezredekben is használták. A kis-balatoni vízvédelmi rendszerhez kapcsolódó nagyszabású ásatások eredményei alapján azonban bizonyos, hogy az őskor nagy részében a légvonalban mintegy 8 km-re lévő balatonhídvégi átkelő volt a fontosabb.

:i A két átkelő fontosságában a szerepcsere talán már az őskor utolsó szakaszában, az LT időszakban bekövetkezett, hisz kelta lelőhelyeket szép számmal ismerünk Keszthelyről és Fenékpusztáról/

1 Az átkelő IV—

IX. századi történetével részletesen foglalkozott Sági K. (SÁGI 1968a, 15—46.), aki jól sikerült rekonstrukciót készített a Balaton császártkori kiterjedéséről, és a hozzá csatlakozó tőzeges—mocsaras területekről. A fenékpusztai átkelő földrajzi lehetőségeit a fenékpusztai földnyelv, a vörsi Máriaasszony-sziget (félsziget) és a balatonberényi túrzás határozták meg. Az előbbi irányba vezethetett a DNy-ra, Nagykanizsa irányába vivő út, amely a császárkorban az Aquincum—Itália út balatoni átkelője lehetett,

5 az utóbbi irányba kelt át а К—DK irányba, Pécs felé vezető út (SÁGI 1968a, 37. és 12. kép). Barkóczi L. és Salamon Á. úgy vélték, hogy a késő császárkori belső-pannóniai erődök mindig ott épültek, ahol már az I. században valamilyen település volt. Olyan helységek, csomópontok voltak ezek, amelyek a kereskedelem, a terület felügyelete és a csapatok felvonulása szempontjából nagy fontossággal bírtak. Ezek a települések a limes kiépülésével elveszítették a jelentőségüket, és csak a IV. század közepén—végén váltak újra lakottá (BARKÓCZI—SALAMON 1984, 168.). Fenékpuszta esetében az importtárgyakban gazdag I—

II. századi Keszthely—újmajori temetőre (KUZSINSZKY 1920, 74—87.; BAKAY—KALICZ—SÁGI 1966, 89—90. 21/43.) és a hozzá tartozó településre gondoltak. A korai császárkorban azonban nemcsak Keszthely déli szélén, de magán a fenékpusztai földnyelven is volt egy település, amelynek temetőjét már Csák A. megtalálta.

6 Ennek a temetőnek egyik díszes sírépítményéhez tartozhatott a dionysosi menet mainasát ábrázoló kvalitásos töredék, amely másodlagos helyzetben került elő a Balaton vízéből. E kő kapcsán hívta fel a figyelmet Sági K., hogy a fenékpusztai korai telep jelentőségét nem szabad alábecsülni (SÁGI 1968a. 26.). Az erőd területéről az erőd építését megelőző időszak kőépítményeit is ismerjük.

7 A fenékpusztai földnyelv feltehetően legjelentősebb koracsászárkori objektumának nyomaira azonban csak a közelmúltban bukkantunk rá. A Balatoni Múzeum új állandó kiállítására készülve Gyulai Ferenc természettudoimányos muzeológussal a Zala-folyó torkolatáról készített légifotókat is áttekintettük. A VIZDOK 16 412. leltári számú, 1982. március 22-én Sziklai Gábor által készített felvétele a torkolattól északra lévő területet ábrázolja. Világosan felismerhető a Keszthely—balatonszentgyörgyi vasút, és a 71-, ill. 76-os főutak találkozása (2. kép). Ez lehetővé tette, hogy a fel-