Korsókra varázsolt legendák. Németh János figurális díszítésű edényei (Zalaegerszeg)

Korsókra varázsolt legendák

Korsókra varázsolt legendák Zalaegerszeg emblematikus alkotóművészének, Németh Jánosnak Gyökerek címmel 2002-ben jelent meg ízes önéletírását tartalmazó, a pályaív szubjektív megrajzolásával a szavak-mondatok világában való jártasságáról is tanúságot tevő, bőséges adattárat magába foglaló könyve, két évvel később pedig a köztéri alkotásait a teljesség igényével áttekintő album („Hirdette utcákon, tereken..."), mindkettő a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága kiadásában. A mostani kötet az utóbbi folytatásaként impozáns munkásságának egy másik, jól elkülönülő szeletét: figurális díszítésű, karakteres kerámiakorsóit mutatja be, amelyeket szíve csücskeként, egyszersmind kiemelkedő szakmai teljesítményként tart számon, s tegyük mindjárt hozzá: nem is ok nélkül. Edényei egytől egyig mesterművek, a látszólag magától értetődő egyszerűséget hordozó formák a folklorisztikus hagyományok és népi technika mellett magukon viselik a történelem nagy kultúrköreinek művészeti reminiszcenciáit is. „Számomra a népművészet szellemisége a meghatározó, az az egyszerűség, ahogy gondolkodnak, ahogy tárgyaikat készítik a mesterek. Egy igazi népi mester önmagából indul ki. Számára semmi sem meghatározott. Amikor dolgozik, megszűnik körülötte a világ. A saját fejével gondolkodik, a saját érzelmi világát vetíti ki. Amit nem tud, azt is sokszor "úgy teszi oda", következésképpen úgy hat, mintha az a legtermészetesebb lenne" - vallotta Németh János a vele a hatvanadik születésnapja alkalmából, 1994-ben készült interjúban a Vasi Szemle hasábjain. A népi művészekkel jelentős mértékben adekvát gondolkodásmódjáról alkotásainak kompozíciós és formai megoldásaival hűen tanúskodik. Művészete mégsem nevezhető egyszerűen mai derivátumnak vagy csupán a formális és dekoratív megoldásokat őrző, de tartalmilag kiüresedett népi iparművészetnek. Sokkal több azoknál. Koczogh Ákos 1986-ban ezt így fogalmazta meg: „Németh János... művészi világát... csak saját törvényeiből érthetjük meg. Élmény élménybe fonódott, s néphagyomány, népművészet, történelmi kultúrák, polgárosult kézművességünk tanulságai fokozatosan épültek be életébe, értékeik egymás vonzásába kerülve tisztultak, rendeződtek, sokszorozódtak, tudatosultak." Amíg a népművész szemléletmódja alapvetően vertikális, Németh Jánosé egyidejűleg vertikális és horizontális. Művészetével kapcsolatban bátran használhatjuk a „szintetizáló" vagy az „eklektikus" jelzőt, hisz eltérő kultúrelemek ötvözéséből egyedien új minőséget hoz létre. Szellemi elődei között e vonatkozásban Paul Gaugint említhetjük meg, aki elsők között ébredt rá a népi kultúra (lényegtelen, hogy a breton parasztok vagy a tahiti bennszülöttek művészetére gondolunk-e) önálló minőséget hordozó voltára, s talált abban ihlető forrásra művészete megújításához, s ezzel a 20. század művészeti forradalmát eredményező avantgárd művészet közvetlen előzményévé vált. A Gauginnel - mint az avantgárd művészeti mentalitás egyik legfontosabb vonatkozásának jelképével, aki ilyen szempontból bátran helyettesíthető Matisse-sal, Picassoval vagy a múlt századelő számos más releváns művészével - való összevetés az első pillanatban talán kissé bizarrnak hat, azonban egy igen fontos dolog megvilágítására kínál lehetőséget. Míg Gaugin és az avantgárdok ízig-vérig kortárs művészek voltak, forradalmi újítók, addig a magát stiláris értelemben kortársnak meghatározó mai („trendi") művészet Németh Jánost nem érzi magáénak. Ennek a látszólagos ellentmondásnak okait elsősorban nem a pályájukat elválasztó közel évszázadnyi időben láthatjuk, hanem a kétségtelen szellemi rokonság mellett is fennálló lényegi különbségben. Amíg a francia festő és követői a népi és a primitív művészettel termékenyítették meg a „nagy művészetet", addig Németh éppen fordítva: a „nagy művészettel" termékenyíti 7