Korsókra varázsolt legendák. Németh János figurális díszítésű edényei (Zalaegerszeg)

Korsókra varázsolt legendák

meg a népművészetet. Belülről érkezve, tartalmilag vele azonosulva tekint rá, míg Gaugin lényegi átélés nélkül, kívülről szemlélte, témát és formális megoldásokat keresve az általa képviselt ősi tisztaságban és egyszerűségben. A népművész mentalitását átvevő Németh számára a „miért?" kérdés a legfontosabb, az arra nem törekvő Gaugin elsősorban a „hogyan?"-ra kereste a választ. Németh számára a népi közeg otthonos, élhető és a 20-21. századdal - lényegét tekintve - összeegyeztethető. Éppen ezért az általa közvetített morális értékek időtlennek, korok felett állónak hatnak, míg Gaugin az elveszett aranykor utáni vágyakozását fogalmazta meg. Németh János művészete - szemben Gauginével - egyértelmű spirituális és morális alapokon nyugszik. Éppen ezért kínálhat valódi alternatívát a kortárs művészettel szemben, felelevenítve egy korábbi, a maival szemben önmagán túlmutató művészet-értelmezést. Mindennek kiindulópontja s egyben eredője is a hit. Hit egy olyan világban, ahol az igen: igen, a nem: nem, a jó: jó, a rossz: rossz. Ahol nem lehet félrebeszélni, ahol minden éppen az, aminek látszik. Ahol mindennek megvan a maga értelme és célja, az Isten által teremtett rend szerint, amelyben semmi sem önmagáért való. A művész meg van győződve róla, hogy ez a világ, lényegét tekintve, ma is létezik - nem máshol, mint az emberben legbelül -, sőt, az érzékileg megtapasztalhatóval szemben éppen ez jelenti a valóságot. Korsóit azért érezzük, érezhetjük a hajdani céhkorsók és népi butéliák egyenes folytatásaként autentikus és élő tárgyaknak, mert az életmód megváltozása miatt eredeti funkciójukat elvesztették ugyan, de egykori közegük szellemiségét, életfelfogását hitelesen és ma is érvényesnek hatóan közvetítik. Az archaizálás esetükben nem csupán manír, hanem az évszázadokon keresztül felhalmozódó tapasztalatokhoz és hagyományokhoz való tudatos és következetes ragaszkodás. A kezdetekről a művész így vallott a fent említett interjúban: „Számomra a magyar fazekasság csúcsteljesítményei a céhkorsók. Megjelenik bennük a forma, az anyagszerűség, minden, amire azt mondom, cserép, kerámia. Egy gyönyörű kiállítás (ezt még főiskolás évei alatt látta - K.L.) mutatta be a Nemzeti Galériában a magyar fazekasság gyöngyszemeit, vagy száz igen szép korsót. Ezeket jeles alkalmakra - például keresztelő, lakodalom - készítették. Ekkor kerültek az asztalra. Ez a kiállítás döbbentett rá, hogy ezek az alkotások hamarosan el fognak tűnni. Ekkor határoztam el, hogy én is megcsinálom a magam céhkorsóit. Ekkor kezdtem tanulmányozni ezeket. ... Azt tudtam persze, hogy a XX. század második felében használati tárgynak már nem tekinthetjük őket, bár lehet belőlük enni, inni. ... A korsókra, butéliákra a magam világát raktam: életképeket, mitológiát." Hozzá kell tenni, hogy a magunk részéről e kört kibővítettük, korsói között ugyanis nem csupán alakos reliefekkel díszített, plasztikai világukkal önálló mikrokozmoszt képező edények vannak, hanem önmagukban figurális alkotássá, gyakorlatilag autonóm szobrászati művé kialakított darabok is szép számmal előfordulnak közöttük. A céhkorsókhoz való hasonlítás egy igen fontos vonatkozásra is rámutat. Ezek a hajdani díszedények ugyanis nem a funkcionalitás, hanem a virtuozitás jegyében születtek, és a kiemelkedő szakmai kvalitáson túl jelképes tartalommal is bírtak: egy közösség (szempontunkból erre, és nem a szakmára esik a hangsúly) belső kohéziójának szimbólumai voltak. Ilyen megközelítésből Németh „céhkorsói" egy (csaknem teljesen) letűnt (paraszti) létformán és a hozzá kapcsolódó, többé-kevésbé zárt és egységes szellemi kultúrán alapuló közösség jelképeiként értékelhetők. Formai és technikai szempontokból kiindulva hat fő csoportot különíthetünk el, melyekbe Németh valamennyi, figurális díszítésű (vagy kialakítású) kerámiaedénye maradéktalanul besorolható, és amelyek kronológiailag a köztük lévő átfedések ellenére is eltérő periódusokat takarnak. Négy közülük alapformáját tekintve fazekaskorongon készül, az ötödik részben, míg a hatodik sajátos, könyv formájú butéliákat tartalmaz. Ez, illetve két további csoport az oldalán domborműves, figurális díszítést hordoz, a harmadikat fogóként, a fedő tetején uralja egy ember- vagy állatalak, a negyediket állatformára kialakított lábasok (a művész meghatározása szerint kaspók) alkotják, míg az ötödik önálló figurát mintázó korsókból áll. Az egyes csoportok ősképei a hajdani fazekasság különböző formájú és funkciójú edényei voltak, korsók, kancsók, butéliák, köcsögök, palackok, bütykösök, amforák, fazekak, bográcsok, lábosok, kulacsok, változatosnál változatosabb, önmagukban is szemet gyönyörködtető kontúrral. Az 8