Horváth László - Frankovics Tibor szerk.: Régészeti feltárások az M7-M70 autópálya Zala megyei nyomvonalán (Zalaegerszeg, 2008)
M 7
073 Becsehely - Alsóerdő-dűlő 2003. május 27. - június 17. Becsehely - Alsóerdő-dűlő lelőhely a szakirodalomból ismert Becsehely I. (Becsehely - Bükkaljai-dűlő) és Becsehely II. (Becsehely - Homokos-dűlő) lelőhelyek között a Borsfai-patak partján, egy alacsonyabb lankán terül el. A leletmentés során átvizsgált mintegy 7700 nr-nyi területen 59 objektumot tártunk fel. A lelőhelyen három korszak emlékanyaga jelentkezett: az objektumok zöme a középső neolitikus Dunántúli Vonaldiszes Kerámia Kultúra (DVK) Keszthelyi csoportjához tartozó kisebb telephez tarozik, kis hányada pedig a rézkori Balaton-Lasinja kultúrához és az Árpád-korhoz sorolható. A DVK Keszthelyi csoportjának idejére datálhatok a lelőhely nyugati, patakhoz közelebb eső részén feltárt gödrök, valamint egy hosszúház cölöpsorainak a nyoma és a ház délnyugati oldala mellett húzódó gödör. A Balaton-Lasinja kultúra leletei kerültek elő a lelőhely legnagyobb és legintenzívebb objektumából. Ebben a gödörkomplexumban kerámiatöredékeken kívül jelentős számú csiszolt és pattintott kőeszköz, pattinték/szilánk és magkő, valamint kanáltöredékek voltak. Kevés állatcsontot is tartalmazott ez az objektum, de ezeket a talaj roncsoló hatása miatt csak rossz állapotban, erősen töredékesen sikerült kiemelnünk. A gödörkomplexum középső részén egy nagyobb paticsos felületet is sikerült megfigyelnünk. A leletanygaból érdemes külön kiemelni egy szerpentinitből készült, csiszolt, kettőskónikus kőbuzogány töredékét, amely fejedelmi jelvénynek tekinthető. Ásatásvezető: Horváth László Munkatárs: Tokai Zita Mária 30 I 074 Becsehely - Cinege-föld 2003. május 22-26. A leletmentéskor 5000 m : felületen összesen 3 objektumot sikerült megfigyelnünk és feltárnunk. Ekkor az autópálya földmunkáinak következtében a nyomvonal a mostani felszínhez képest már 80 cm mélyen volt, így ezen a részen az objektumoknak csak az alját találtuk meg. Az előkerült kerámiaanyag a középső neolitikus DVK Keszthely-csoportjához sorolható. Ásatásvezető: Horváth László Munkatárs: Tokai Zita Mária