„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Egy diáklány megpróbáltatásai. Interjú Tirpák Endréné, Hári Margittal

INTERJÚ TIRPÁK ENDRÉNÉ, HÁRI MARGITTAL Utána a következőket.... Még azért is vallattak, vállaljam el, tudom, hogy a zárda pincéjében az apácáknak adóvevő készüléke van. Ezt nem is mondtam el soha a tanáraimnak se! Én még azt sem tudtam akkor, mi az az adóvevő készülék! Abban az időben már nem tarthattunk kapcsolatot az apácákkal, nem lehetett átjárni hozzájuk. Ők sem engedték, mert féltettek bennünket, nehogy miattuk valakinek is baja essen. Az államosítás után rögtön lefalazták a zárda és az iskola közötti átjárót. Pedig régen a kápolnától rendesen át tudtunk járni. Arról faggattak még, hogy tudom-e azt, kinek milyen összeköttetése van, kivel állnak kapcsolatban az apácák, a hittanárunk, vagy az osztályfőnökünk. Fogalmam sem volt ilyenről! A Sarlós tisztelendő úr volt a hittanárunk, őt is eléggé meghurcolták. Buchwald arra akart kényszeríteni, hogy róla mondjam azt, ő buzdított, ő mondta, ő hirdette az osztályban, hogy nehogy aláírjuk az ívet. Pedig, egy szót sem szólt! Nem mondod? - megint jött a pofon. Akkor arra akart kényszeríteni, valljam azt, hogy az édesapám biztatott, hogy tiltakozzunk a Mindszenty-ív aláírása ellen. - „Nem is tudja az édesapám, hogy jött ez az ív, amit nekünk alá kell írni!" - „Rögtön haza engedünk, ha azt mondod, hogy az apád mondta!" - „De nem mondta!" - Még ha mondta volna, se vallottam volna, az apámat nem sodortam volna még nagyobb bajba! A kezemet úgy összeverte a gumibottal, hogy az ujjaimat nem tudtam összezárni, egymást érték a daganattól. A kezemet, meg az arcomat ütötte. Még ilyen ősz fejjel sem tudnám elképzelni magamról, hogy rá tudnának arra szedni, mondjam azt, hogy az apácák, a hittanárunk, vagy az apám biztatott bennünket erre vagy arra. Mert nem volt igaz! Még aznap este egy rendőr átkísért az ÁVH börtönébe, a Mártírok útjára. Ott beraktak egy szobába, és úgy, ahogy voltam, ledőltem a priccsre, lefeküdtem. Nem kérdeztem, hogy miért hoztak be, nem kérdeztem én semmit. Csak feküdtem, és azt hiszem, el is aludhattam, mert egyszer csak rázott a rendőr, hogy keljek fel, megyünk az állomásra. Kimentünk a vasútra, és a korai vonattal Szombathelyre kísértek. Engem mindig csak este, meg éjjel szállítottak. Talán azért, ne láthassa senki, hogy fel vagyok dagadva, hogy nézek ki. Hány napig tartott a vallatás? Csak azon a napon. Mindezt hogy élte meg? Mit gondolt, mi történik Önnel? Mit érzett? Félelmet, kétségbeesést vagy pánikot? Nem! Keményen dacos voltam, valami megkövesedett bennem. Máig is érzem azt az érzést, hogy inkább verjen agyon, de akkor se mondok olyant, ami nem igaz! Ez volt bennem és rettentő akarat. Nem bírtam összeszorítani a kezemet, mert egymást érték az ujjaim, összeszorítottam hát a fogamat, hogy akkor se! 40