„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Üzenetek a menekülttáborból. Molnár István levelei

MOLNÁR ISTVÁN LEVELEI ezt tőlem rossz néven, de semmi anyagi forrásunk nincs, Neked is úgy tudok írni, hogy eladom a cigaretta adagomat, s abból veszek bélyeget. írod, hogy a Miska felajánlotta a segítségét, s azt mondtad, nincs sem­mire se szükségetek. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, ne zárkózz el a jó barátok segíteni akarásától, hiszen sok olyan apró szívességet tehetnek, ami igen jelentős lehet számotokra. A sors kereke forgandó, s így kerülhetünk még olyan viszonyok közé, hogy viszonozni tudjuk kedves figyelmüket, jóakaratú segítségüket. Igen megható lehetett kicsi Gyurival, amikor elmesélte álmát, vagy amikor a levélből „sok minden jót" olvasott ki. Mondd meg Pista bának, hogy gratulálok a kitűnő bizonyítványához. Csak így tovább. Viselje egészséggel új tavaszi kabátját. A 10 Ft-ért, mihelyt tehetem, szép ajándékkal fogom kárpó­tolni. Nagyon örültem az ő sorainak is, írjon máskor is. Jó egészséggel fogyasszátok csak a disznót. Hidd el, nekem igen nagy boldogság az, hogy van Nektek, s szépen sikerült az ölés. Csakhogy kiláboltatok a betegségből. Icát igen sajnálom a racionalizá­lás miatt. Várom Édesanyámék részletes levelét is. Hogy sikerült a nyugdíja­zás, stb. Édesanyámat, Édesapámat, Bertiéket szeretettel csókolom, V. Bertié­ket, T. Gyusziékat üdvözlöm. Baranyai Bácsinak is add át üdvözletemet, ha találkozol vele. Édes Angyalkám! Neked, Pistinek Gyurinak millió szerető csókot küldök. Nagyon sokat vagyok Veletek gondolatban. Úgy szeretnélek mielőbb magamhoz ölelni Benneteket! Tudom, hogy sikerülni fog! Pista Gerovo, 1957. IV. 15. Aranyos Magdikám! Apr. 6-án írt leveledet 13.-án kaptam meg. A lehetőségekkel kapcsolat­ban f. hó 4-én írt soraimban tájékoztattalak, remélem, azóta megkaptad. Most főleg azért küldöm ezt a lapot, hogy időben megérkezzenek a Húsvéti ünne­pekre küldött jókívánságaim. Remélem, kisfiáink elég jók voltak, s így a nyu­szinak nem kell elkerülni a házunkat. Mit szóltok ehhez? Pistu! Gyuri! Kicsi Gyurikám, neked sok boldog névnapot is kívánok! Isten éltessen kicsi fiam sokáig! Kicsim, a gyerekekkel együtt milliószor csókollak, Pista 158

Next

/
Thumbnails
Contents