„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Móra Magdolna: Zalaegerszegi emlékeim

„Az égen most rácsok feszülnek, szalagok, mint lelken a soha meg nem írhatott verssorok." Gérecz Attila: Levél, 1956. MÓRA MAGDOLNA: ZALAEGERSZEGI EMLÉKEIM Azt hiszem, hogy szülővárosomhoz való bensőséges kötődésem akkor kezdődött, mikor édesapámat, a 24 éves Móra János középiskolai tanárt 1 a minisztérium 1920-ban a budapesti szülői otthonból elszólítva a zalaegerszegi gimnáziumhoz osztotta be. Az akkori Deák Ferenc Gimnázium 2 a millennium évében, 1896-ban épült, egykorú volt édesapámmal. Apai nagyapám, Móra István 3 fővárosi polgári iskolai tanár, 7 gyerme­két a természet ismeretére és szeretetére nevelte, és gyakran vitte őket kirán­dulni a budai hegyekbe. Édesapám így hamar megkedvelte a tágas rétekkel, erdős és szőlős dombokkal körülvett zalai kisvárost. Egy év múlva feleségül vette Berkes János törvényszéki irodaigazgató Ilona lányát. Anyai nagyapám ifjú korában okleveles gazdaként egy nagy uradalom tiszttartójaként dolgozott, így bizonyára nem érezte magát igazán elégedettnek a hivatali szoba szúk falai között, és vett egy kis szőlőt a Becsali hegyen. Ez már születésem idején, 1922­ben is létezett, így én is korán megismerkedtem a természettel. Édesapám gyer­mekkoromban minden útifű és mezei virág nevét megtanította. Már apró gyermekként nagyon kötődtem Zalaegerszeghez és felnőtt életemet is csak itt tudtam elképzelni. Tartalmas és hangulatos diákévek után 1941-ben érettségiztem a Deák Ferenc Gimnáziumban, és azonnal jelentkez­tem az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola magyar nyelv, irodalom és történelem szakcsoportjára Szegedre. A főiskolai oktatás kapcsolatban állt az egyetemmel, így itt is kellett irodalomból és néprajzból előadásokat hallgat­nunk, és erről félévenként beszámolnunk. Úgy képzeltem, hogy 1945 nyarán felkészült tanárként Egerszegre kerülhetek, és még azon az őszön munkába áll­hatok az Ady utcai polgári leányiskolában. 4 Ez az elképzelés azonban csak álom maradt. 1 Móra János (1896-1960) magyar - latin - görög szakos középiskolai tanár, 1920-tól 1957-ben történt nyugdíjazásáig a zalaegerszegi gimnáziumban tanított. 2 A zalaegerszegi állami főgimnázium az 1922-23-as tanévben vette fel Deák Ferenc nevét. 3 Móra Ferenc testvére. 4 1875-ben jött létre Zalaegerszegen a kétosztályos felső leányiskola, melyet 1888-ban négyosztályos községi polgári lányiskolává fejlesztettek, 1899-ben állami kezelésbe adtak. 1906-ban épült fel új ottho­nuk a Wlassics (ma Ady Endre) utcában. 9

Next

/
Thumbnails
Contents