Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Erdőhasználat, erdőélés

A csömödéri vasútállomás egyike volt azoknak a központi depóhelyeknek, ahová a környékbeli fakitermelők az eladni való fát szállították. A századforduló táján például Csömödéren, Nován, Lentiben a vasutak közelében fűrésztelepek is létesültek, ahol a fafeldolgozó ipar sok szegény embernek adott új munkalehetőséget. A fakitermelés a legnehezebb és legnagyobb szakértelmet kívánó erdei munka volt. Az erdő azonban még számos más munkalehetőséget kínált a göcsejieknek. Ilyen erdei munka volt többek között a szénégetés, a szurokégetés, a hamuzsírfőzés. A göcseji helyneveket vizsgálva feltűnik, hogy milyen sok falu határában van „Szénégető árok", „Szeneskert", „Szénégető gödör", „Szénégető" nevű dűlő. A szénégetésben különösen a várföldiek jeleskedtek. A 18. század végén Várföldén 32 helyen égettek faszenet. A pajzsszegieket pedig még csúfolták is: „Pajzsszeg község nem élhet, hacsak szenet nem éget." Szénnek mindennemű fa jó volt, kivéve a pudvásat, meg a korhadtat. Az ún. „szenyegető placcok"-ra hordták a felhasználandó fát. Itt nagy „kupócba" állították a vastagabb-vékonyabb darabokat. Átlag tíz méter fát raktak itt össze. Mikor a kúp alakú kupac vagy boksa elkészült, kívül vékonyabb fákkal betakarták, majd levelet, mohát terítettek az egészre. A boksa tetején rakták meg a tüzet, és mikor jó nagy tűz volt, a tetőt is mohával, majd szénporral befedték. Az így elfojtott tűz már nem aludt el, hanem a boksában lefelé égett. 15-16 napig tartott az égetés. A boksákat éjjel-nappal őrizték. Miután kiégett, vízzel lelocsolták, és ha kihűlt, kivetették a szenet. A szénégetők égetés idején a tűz közelében épített kunyhókban laktak, és egymást váltva vigyáztak a boksákra. Legfontosabb eszközük a fejsze, a gereblye, a lapát és a kosár volt. A szenet kovácsoknak adták el, bár többnyire azok is égettek maguknak. Sok vasalószenet is készítettek, de ezzel „sokat köllött csavarognyi házrú házra. Kódónyi köllött vele." A vasalószenet főként a szabók vették. „A szénégetés piszkos munka, de böcsületes kenyeret ad" - mondták a szénégetők. Az üveg-, textil- és szappangyártás alapanyaga a hamuzsír volt. A 18. században országos viszonylatban is rengeteg erdőt égettek hamuvá. A jól jövedelmező hamuégetés a göcseji erdőket sem kerülte el. A pölöskei, söjtöri, bucsuszentlászlói „Hamuház" elnevezésű helynevek a hamuzsírt készítő helyekre utalnak. Sok helynév utal az egykori szurokégetésre is. Tormaföldén a „Szurkos-árokban", Csődén a „Szurkos-kemencében", Csesztregen a „Szurkos-parragon" égették a szurkot. Szilvágyon a „Szurokszeren", Nován a „Szurkosszeren" laktak a szurokégetők. A régi időkben a fakitermelés, szénégetés és egyéb nehezebb munkák mellett nagy jelentősége volt a makkszedésnek, jó hasznot hozott a gubacsszedés és jól jövedelmezett a fenyőtoboz is. Még az 1900-as évek elején is sok városi kereskedő járta a göcseji falvakat és jó pénzért felvásárolta a bőrcserzésre és tintakészítésre használatos gubacsot, a magot adó fenyőtobozt. A jobbágyvilágban a földesúri erdőkben tiltották a gubacs- és makkgyűjtést. Tiltva volt azonban az erdei vadgyümölcs- és a gombaszedés, a gyógynövények, gyógyfüvek gyűjtése, de az alomnak való avar összeszedése is. Ha valakit engedély nélküli erdei gyűjtögetésen kaptak, megbüntették. Az 1900-as évek elején ha valakit Nován, a grófi erdőben gombászáson kaptak, büntetésből egy egész nap facsemetét kellett kapálnia. Ennek ellenére sokan vállalták, hogy egy kis rókagombáért, „nyulicáért", „galambicáért", vargányáért bemerészkedjenek a tiltott erdőbe. Saját erdejében azonban mindenki szabadon járhatott. Azt tartották, hogy minden, ami az erdőben terem, közös tulajdon. „Ősi jogunk volt az erdő" - idéz Kerecsényi Edit egy Zala megyei öregasszonyt. Elképzelhető tehát, hogy a vadon termő sok gyümölcs, a gomba, a virág, fű, mag, levél mennyi lehetőséget kínált a göcseji parasztság élelmiszer-szükségletének kiegészítésére, sőt olykor jól jövedelmező kereseti forrásnak is bizonyult. Erdőn járva főként asszonyok és gyerekek szedték szívesen a vadalmát, vadkörtét, amiből otthon gyümölcsecetet készítettek. A tüskeszedret és földiepret háncsból készült kosárkákba gyűjtötték, lekvárt főztek belőle. A vadrózsa terméséből, a csicskenyéből szintén lekvárt főztek, de teának is felhasználták. Szívesen böngészték a szamócát, de a dércsípte kökényt és galagonyát is leszedték. Ha sokat találtak, került belőle eladásra is. Az erdei gyűjtögetés talán mindenki számára legszebb és legizgalmasabb tevékenysége a gombászás volt. Igaz, leginkább az asszonyok szedték a gombát, de esténként, amikor az őrzésből vagy erdei munkából hazatérő férfiak tarisznyájukat kibontották, ők is büszkén rakták az asztalra a változatos gombaféléket, és teszik ezt ma is. Gombászásra rendszerint a kora reggeli órákat választották. Eső után szinte naponta jártak az erdőre gombáért, de megszólták azt, aki vasárnap is gombászott. „Rendes ember vasárnap nem szed gombát" - mondták ilyenkor. Rendszerint kis, kengyeles kosarat vittek magukkal, ebben nem tört össze a gomba. 91