Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Erdőhasználat, erdőélés
Március végén, április elején már szedhető volt a mindenütt megtalálható „szömörcsök". Április utoljától termett a csirkegomba. A „galambicát" (galambgomba) főként tölgyfák alatt keresték, a „nyulica" (nyúlgomba) mindenütt megtermett. Aratás idején már volt keserűgomba. Az ún. kenyérgombát, amely főleg bükkösökben élt, nyersen is sokan megették. Az úrgombát augusztusban szedték, fenyőerdőben tenyészett. Szerették a törzsökgombát is. Augusztus utolján főleg a „paragokon" nőtt a „csepörke". Az igazi gombászást azonban a vargányaszedés jelentette. A „rozsvargányát" rozsvirágzáskor lehetett szedni, de szerették a „búzavargányát" és az ősszel érő, fekete kalapú, „hajdinavargányát" és a „vetővargányát" is. A vargánya többnyire cserfaerdőkben nőtt. Késő ősszel szedték a „fenyőalja" gombát. A gombából nyersen, de szárítva is többféle ételt készítettek. Nyár végén, ősz elején még ma is nagy igyekezettel szárítják a vargányaféléket. Télen vöröshagymás zsírral kitűnő tejfölös vargányaleveseket főznek belőle. A göcseji szegek vidékéről régen is, ma is sok nyers vagy szárított vargánya kerül a zalaegerszegi piacra. Az erdőt járó, gyümölcsöt, gombát szedő asszonyok figyelmét nem kerülte el a megannyi gyógyfű, gyógyvirág sem. Ezeket is nagy hozzáértéssel gyűjtögették, hogy azután megszárítva, megfőzve maguk orvosolják bajaikat. Mindegyikről tudták, hogy milyen betegségre jó. A lila virágú belladonnát a bükkvágásokban találták. Dohánnyal 2:1 arányban keverve kellett a levelét elszívni. Asztma ellen volt jó. „Kehe" ellen főztek teát az ezerjófűből, „a vadmajszterből", a péterbojtorjánból és a „veronikafűből". Hűlés ellen a hársfavirág és a fodormenta teát itták. Kakukkbors (kakukkfű) főztével a sebeket mosták, a forró vízbe rakott papsajt levében fájós lábukat áztatták. Az édesgyökeret gyerekek rágcsálták szívesen, de megették a vadmurok édes gyökerét is. Az erdei, mezei füveknek, a különböző fáknak a göcsejiek sokszor bűvös varázserőt is tulajdonítottak. A varázsszereket hajnalban, napfelkelte előtt kellett összegyűjteni, mert napfelkelte után erejük „elenyészik". Nagy varázsereje volt a nyírfának. A villám ellen például Pákán a nagyszombati szentelt barkát, úrnapi rózsát nyírfaággal keverték össze, konyhában rakott tűzre dobták. A távozó füst a villámot megakasztotta hitték a pákaiak. A nyírfát azonban boszorkányok eliildözésére és különböző babonás célokra is felhasználták. Szárított „győténvirágot" (gyujtoványfű) porrá kellett őrölni, egy pohár borban elkeverve kellett megitatni olyan lánnyal, akivel azt akarták elérni, hogy „legény után bolonduljon". Más fáknak és füveknek is nagy varázserőt tulajdonítottak, de ezeknek továbbra is inkább betegségűző szerepük volt. Szemfájás ellen nagyon jó volt az ökörfarkfű. Kisszigeten megfőzték, két kis darab cukrot, egy kanál mézet, egy kanál írósvajat és kilenc csepp vizet tettek bele, majd egy kis üvegbe öntötték. Az üveget kenyértésztába tették úgy, hogy ne lehessen látni. Mikor a kenyeret bevetették a kemencébe, kilenctől gyorsan visszafelé számoltak és ezt mondták: „olyan hamar gyógyuljon, mind milyen hamar elmondom". Amikor a kenyér megsült, kivették belőle az üveget, és tartalmával a beteg hályogos szemét kenegették. Hosszan sorolhatnánk még az ehető gombák, a szárított füvek és más növények Göcsejben kedvelt változatait és felhasználási módjukat, de most térjünk át a gyűjtögetés más területére és az erdei madár- és vadfogás helyi jellegzetességeire. Erdőn-mezőn járva, a nyári és téli erdei munkák mellett a férfiak számára is sok izgalmat, szórakozást nyújtó mellékfoglalkozás adódott. Mint minden erdővel, tágas mezővel körülvett vidéken, Göcsejben is nagy előszeretettel orozták el az erdei vadméhek egész nyáron összegyűjtött mézkészletét. Az erdei mézszerzés menetét Szentliszlón így mesélték: „Ősszel, Kisasszony nap táján, amikor már kevés a virág, és az egész évi gyűjtött méz együtt van, a mézgyűjtő fogott egy bögre mézet és kiment az erdő szélére. Keresett 140. Gombaszárítás, 1962. 92
