Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Irtásos földművelés
A paraszti gazdaságok növénytermesztése is csak nehezen tudott elszakadni a századokon át termelt hagyományos fajtáktól. A gabonaféleségek közül szinte századunk közepéig nagy szerepet játszott a rozs meg a búza, és fontos takarmánygabona volt az őszi árpa. Zabot kevesebbet termesztettek, és csak a múlt század végén kezdték a szántóföldi takarmánynövények (a lóhere, bíborhere, lucerna stb.) termelését. Még századunk derekán is sok helyen vetettek tavasszal vagy nyáron a rozstarlóba kölest. Igen kedvelt növény volt, megszárítva, megtörve, sok jó régi ételféleség készítésére felhasználták. Hasonlóan régi növény volt a hajdina is, de ebből itt, Göcsejben nem termesztettek sokat. Aratás után szintén rozsföldbe vetették másodnövényként. Felhasználása a köleséhez hasonlóan történt. Kásás ételeket, gánicát, prószát készítettek ebből is. Göcsejben nagy jelentősége volt még a kapásnövényeknek, és igen nagy múltja van a kender- és lentermelésnek is. Tájunkon a jobbágy- és paraszti gazdaság szerves részét alkotta a szőlő is. Ám a szántóföldi művelésben termesztett növényektől eltérően, különleges talajadottságokat és azoktól eltérő művelési módokat igényelt ez a növény. Ezért is tartjuk szükségesnek, hogy a szőlő termesztésével kapcsolatos problémákat külön tárgyaljuk. A zalai dombok lankái mindig is alkalmasak voltak a szőlőtermesztésre. Itt a szőlőművelés, a bortermelés igen nagy múltra tekint vissza, és egész sor adat tanúskodik arról, hogy a 15-16. században fejlett szőlőkultúra virágzott a göcseji dombokon. A szőlőtermelés igen nagy és intenzív kézi munkát, gondozást igényelt a területet előkészítő irtástól, a telepítésen, a gyakori talajmunkákon keresztül a betakarításig. Talán éppen ez volt az oka annak, hogy a szőlőterületet mindenkor másképp tartották számon, mint a többi birtoktípust. A szőlő nem tartozott a jobbágy telki állományához, és nagyságát semmiféle alsó vagy felső határ nem korlátozta. Nemesnek, jobbágynak, zsellérnek egyaránt lehetett szőlője, amit szabadon birtokolhatott. A jog azonban csak az ültetvényre vonatkozott, a föld földesúri tulajdona nem szűnt meg. Jobbágytól, zsellértől azonban csak akkor lehetett elvenni a szőlőt, ha azt nem gondozta rendesen vagy ha nem fizette meg az utána járó adót, de ebben az esetben figyelembe kellett venni az addig ráfordított munkát és az egyéb költségeket. Az erdőirtások nemcsak a szántóföldnek és rétnek való területek irtására irányultak, a szőlőtermesztésre kiszemelt domboldalakat is ezzel a módszerrel alakították termővé. Bármilyen szabadon is birtokolhatták a jobbágyok a szőlőt, a terület irtásához itt is földesúri engedelemlevél kellett. A földesurak szőlőtelepítésre mindig szívesen adtak földterületet a jobbágynak, sőt ilyenkor hosszabb időre felmentették őket a hegyvám fizetése alól is. így valójában mind a két fél jól járt. A földesúrnak ugyanis nem mindig voltak meg a feltételei, hogy szőlőit hasznosítsa. Részben nem volt pénze munkáltatásra, de vesződni se akart a szőlővel, „azért megelégedett a kisebb, de biztosabb jövedelemmel" - írja Holub József. A jobbágyoknak viszont nem volt földjük, hogy szőlőt telepítsenek, és ezért munkaerejüket szívesen használták a telepítést megelőző erdőirtásra, telepítésre és a terület állandó megmunkálására. 1622-ben Edericsen (Pusztaederics) két jobbágy szőlőt vett a falu és a szőlőhegy örökös urától. Úgy látszik, a vásárolt szőlő nagysága nem volt elég, mert „ugyan azon szőlőnek alatta csináltatnak erdőbül egy darab új szőlőt". 1716-ban a tófeji és edericsi szőlőhegyek hegymestere és 12 esküdtje az edericsi szőlőhegyen „négy Embernek a szőlejét" felmérte, „... az mely szőlő az Régi időben el pusztult és nagy Erdőbül Csinyálván..." (A hegymesterekről, hegyvámról egy másik fejezetben még szó lesz). Egy másik 18. századi iratban is olvashatjuk, hogy valaki „szőlőt... nyers erdőbül irtván építette és csinálta". Máshol azt olvashatjuk, hogy „... azon föl vett erdőnek ki irtásárul engedelmet kértek, hogy szőlővel be plántálhassák." Bocföldén 1690-ben Térjék Ferenc özvegye jobbágyoknak szőlőtelepítésre adja régi, kiveszett szőlőhegyét, „a telepítés fejében 8 esztendeig szabadok a hegy vámtól, 8 év után 1/9-et adnak s holdanként 1 kappant". A szőlőföld nagyságát az egységes katasztrális hold bevezetéséig nem területmértékkel számolták. A mértékegység a „kapás szőlő" volt, ami eredetileg annyi szőlőterületet jelentett, amekkorát egy ember egy nap alatt meg tudott kapálni. Országos viszonylatban ez az alapegység vidékenként változott, mindenhol a talaj130. Burgonyatöltögetés, Nagypáli, 1962. 79
