Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Irtásos földművelés
viszonyoktól és a helyi szokásoktól, normáktól függött. Göcsejben egy kapás szőlő 94 négyszögölt jelentett. Gönczi adatait idézve „az 1715. évi összeírás szerint az úrbéres népnek e vidéken - 14 községet és Hetést nem számítva - 1375 kapás szőlője volt, 129 250 négyszögöl, a mai kat. holdban 80". A 20. század fordulóján Göcsejben 3762 kat. hold beültetett szőlő volt, műveletlenül pedig 339 kat. hold szőlő hevert. 1690-ben Bocföldén feljegyezték, hogy az itt élő kurialista nemeseknek 55 kapás szőlőjük volt összesen, és azt is, hogy „nagyon savanyú bor terem". Edericsen 1708-ban 11 jobbágycsaládnak 86 kapás szőlője, két zsellér közül az egyiknek négy, a másiknak két kapásnyi szőlője volt. 1728-ban ugyanitt feljegyezték, hogy „1 kapásra 1 pozsonyi urna Silány, romlékony, a megyében 55 dénárért adható bor terem". 1770-ben már 455 kapás szőlőt tartottak nyilván az edericsi szőlőhegyen. 1859-ben mintegy 100 hold, 156 468 négyszögöl szőlője volt a falunak. 1895-ben 66 katasztrális hold szőlőt birtokoltak, az összes művelhető földterület 3,5 százalékát. Voltak olyan falvak, ahol egyesek szerint a szőlőhegy nagyobb területet foglalt el, mint a szántóföld. De sok falunak nem volt szőlőhegye. Ezek a szomszédos falvak hegyein vettek maguknak szőlőt. Előfordult, hogy megfelelő hegyet csak a negyedik, ötödik falu határában találtak. 1770-ben az edericsi szőlőhegyen 74 szőlőbirtokosnak volt összesen 455 kapás szőlője. A 74 szőlőbirtokos közül csak 27 volt helybeli, a többi más faluból járt a hegyre. 37-en pusztaszentlászlóiak, ketten pusztamogyoródiak, 16-an szentpéterföldi birtokosok voltak, egy gazda Szompácsról járt Edericsre. Ebergényben 1777-ben 36 helybeli és 79 külső, ún. extraneus gazda 757 kapás szőlőt művelt. Még manapság is nagyon sok szőlőhegyre járnak távolabbi falvakból a szőlősgazdák. Korábban már említettük, hogy rendszerint a szőlőhegyek gerincén halad keresztül a széles kocsiút, amelynek jobb és bal oldalán egymás mellett sorakozó pincék állnak. Ezek a pincék a szőlőterületnek a fölső részére, az ún. „szőlőföld"-re épültek. Ezen a kis területen nincs szőlő, csupán néhány gyümölcsfa áll az épület mellett. Alatta, lefelé a völgybe ereszkedik a keskeny szőlőterület, az ún. „szőlőderék". Az 5-6 sorból álló közt mindkét oldalon barázdák választják el a szomszéd szőlőjétől, ez a „megyeköz". A szőlőterület alját „szőlőaljának" nevezik. Az egész szőlőhegyet még Gönczi idejében is ún. gyepűvel kerítették körbe. Szőlővenyigékből kb. egy méter magas falat húztak, amit évente megújítottak. „Megkapátuk a szőlőnket Három ízbe is, Nem sajnáltuk rá erűnket, De van haszna is." Még a sárhidai bordal szerint is a szőlőt háromszor kapálták. Az első volt a „paragára", a második a „keverisre" kapálás, a következő meg a „harmadszori". A századforduló éveiben már egyes helyeken ősszel negyedszer is kapálták a szőlőt. A sűrűn ültetett szőlőket tőkén nevelték. A metszést nem ollóval, hanem éles szőlőmetsző késsel végezték. A kapálások közti időszakban permetezték is a szőlőt. Gönczi kutatásai idején a göcseji szőlőhegyeken is átvonult a filoxéravész és kipusztította a régi jó, bőtermő szőlőket. O még fel tudta kutatni, hogy „régen" milyen szőlőfajtákat termesztettek Göcsejben. A legrégibb fajták a „tótszőlő", a „fehérszőlő", a „kadarka", a „vörös- vagy rózsaszőlő", a „birka vagy bárányfarkú", a „csiri-csári", a „hárslevelű", a „tök", a „kecskecsöcsű" és a „muskotaszőlő" voltak. Annak ellenére, hogy a filoxéravész után a legtöbb helyen a nova és otelló fajtájú direkt termő szőlők hódítottak teret, Göcsejben egyes helyeken a finomabb burgundi, rizling és oportó fajtákkal is kísérleteztek. A zalai borokról sokszor olvashatjuk, hogy silányak és savanyúak voltak. Bizonyára nem mindenhol és nem mindig volt ez így, hiszen már a 16. századtól vannak adataink, hogy a göcseji borok kelendőek voltak. Ebergényben 1572-ben feljegyezték, hogy többek között eladtak „5 akót, egy pintet és egy harmadot... 5 forintért". 1728-ban a hencsei határban lévő szőlők „silány, romlékony, a megyében 55 dénárért adható bort teremnek". 1776-ban Edericsen „szőlő elég" volt, „bort el is adnak", de úgy látszik, az edericsieknek annyi gyümölcsük termett, hogy abból is jutott eladásra. A legjobb borokat Göcsej északi részén termelték, de híres volt a Kökényesmindszent határában termelt kőhegyi bor, s jó boroknak tartották a zalatárnoki, tófeji és a pákai szőlők levét is. 80
