Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
Táj és történelem
Később a szó személynévként is előfordul. Egy 1699. évi pacsai jobbágyösszeírásban, 1843-ban pedig Zalaapátiban egy jegyzékben találkozunk Göcsei családnévvel. Több zalai faluban például még a mai napig is hívnak Göcsejinek Göcsejből betelepült családokat. Egy 1769-es osztálylevélben néhány „Göcsei Districtusban" (körzet) fekvő községet említenek. Az iratból azonban nem derül ki, hogy mely községek tartoznak ide. Csak a szegek vidéke, vagy pedig egy tágabb terület. Pálóczi Horváth Ádám a faluját, Petrikeresztúrt Göcsej központjának tekintette, és 1814-ben ezt írta Kazinczynak: „Keresztúr, 'á hol lakom á' Götsej Tartománynak tsak-nem közepe..." Göcsejt „tartománynak", „kis vidékének" nevezi. Feltehetően csak a terület központi részét nevezte Göcsejnek - talán ugyanúgy, mint 125 évvel korábban Gyöngyösi Nagy Ferenc meghatározta a „Gőbőcsét". Deák Ferenc is megpróbálta behatárolni Göcsejt. „Göcsejnek nevezzük szoros értelemben azon vidéket, melly az Egerszegi és Lövői Járásban Szala, Kerka és Válicka folyók között fekszik" - írta 1827-ben Kehidáról Vörösmarty Mihálynak. Plánder Ferenc 1832-ben a göcseji szóejtésről írott munkájában a területről csupán csak annyit ír, hogy a tájegység „Zala Vármegyének nyugati része, melly Göcseinek neveztetik..." A Göcseinekesmérete című, 1838-ban megjelent írásában pedig már hasonló határokat húz, mint Deák: „Zala Vármegyének dél hajlati része, mellyet napkeletről és délről Váliczka, napnyugotról Kerka, északról a' Szala folyók határoznak, átalányosan Göcsei nevet visel." Plánder megjegyzi, hogy a „Göcsei szóejtés nem egyedül a fentebb említett folyók által zárt vidéken, hanem azon kívül is, legnagyobb különösséggel a megyének egész nyugati részén a' Haza határán beszéltetik". Később pedig így folytatja: „Mostanság Göcsei két Mező Várost 112 nagyobb kisebb helységeket és pusztákat, ezekben 23 177 lelkeket számlál." Mint az előbbiekből kiderül, már a „Göcsej-kutatások" megindulása idején voltak olyanok, akik Göcsej határait csupán néhány falu, az ún. szegek vidékére, vagyis - mint később látni fogjuk - egy kisnemesek által lakott tömbre korlátozták. Mások bővítették ezt a szűk határt, és nyelvjárási sajátosságok, majd földrajzi, történeti, később pedig etnikai jegyek figyelembevételével szorították-tágították határait néhány folyó, patak közé. Gönczi Ferenc volt az első, aki az eddigi vélemények és saját kutatásai alapján számunkra is elfogadható határokat állapított meg, noha tudjuk, és nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy az etnikai-néprajzi jelenségek jóval túlnyúlnak a tájegységeknek nevezett területek határain, és ezeket csak egymással való összefüggésben lehet megvizsgálni. Megfogalmazása szerint: a „romboid alakú" Göcsej Zala megye nyugati felén, közel a határhoz terül el. A tájegység természetes határa északon a Zala folyó Zalalövő és Zalaegerszeg közötti szakasza. Keleten a Pusztamogyoródtól északnak folyó Válicka-csatorna és a szintén Pusztamogyoródtól délnek folyó Válicka patak határolja. Déli határa a Cserta patak és a Kerka. Nyugati részén a „Lentitől északra futó megyei, azután a Varasd-pozsonyi országut"-at (ma 86-os út) tekintette a határnak. Gönczi ezt a folyókkal és utakkal határolt területet kibővítette és hozzávette azokat a falvakat, amelyek szerint „többé-kevésbé göcseji szokásokat gyakorolnak". Az így kibővített terület a 19-20. század fordulóján „89 községet és 117 pusztát" mondhatott magáénak. A Göcsejbe látogató, bárhonnan közelíti meg a vidéket, különös, vadregényes tájon utazhat végig. A kanyargó, meredek utak erdőkkel borított dombvidékeken futnak, s azonnal feltűnik a szemlélőnek a sok-sok patak, forrás, szakadékos vízmosás, ami ezeket a dombokat sűrűn felszabdalja. Imitt-amott lapos, sík tájak is előtűnnek, majd felkapaszkodva újra a dombra, az út kisebb-nagyobb házcsoportokon, meredek utcás 3. Mély hegyi út Zalabesenyő határában, 1962. 7
