Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Irtásos földművelés

Irtásos földművelés Táji-történeti bevezetőnkből tudjuk, hogy a természeti adottságok és a történelmi előzmények mennyire meghatározták a göcseji települések kialakulását és az itt megtelepülök társadalmi rétegződését. Eddigi ismereteink alapján azt is elmondhatjuk, hogy nyugati határszélünk paraszti gazdálkodását nagymértékben befolyásolta a kedvezőtlen földrajzi környezet, a domborzati viszonyok, a mostoha termőtalaj. Az árutermelés kialakulását pedig a rossz utak, így a rossz szállítási lehetőségek korlátozták. Történeti és régészeti forrásaink szerint a középkor korai századaiban, sem a szegek vidékén, de más göcseji területeken sem haladtak keresztül jelentős, a területet az ország vérkeringésébe kacsoló utak. A fő közlekedési és hadi utak is messze elkerülték a területet. Csak egy nagyobb jelentőségű, ún. „magna via" haladt Tófej és Becsvölgye között. A középkori úthálózhat a török kor folyamán gyökeresen átalakult, de ez az új, főként a dombtetőkön épült és védelmi célokat szolgáló útrendszer se futott be a nagyobb közutakba. „Nincs az egész Göcseiben, ha Zala-Egerszeget kivesszük, egy valamire való mező Város is, nincs semmiféle kereskedése, mivel nincs hallos veszedelem nélkül megjárható egyetlen útja" - írja Plánder a 19. század eleji állapotokról. A terület közúti hálózatát csak századunk elején, a két világháború között kezdték kiépíteni. De a 19. század második felében „kiépült két vasúti fővonal (Budapest-Nagykanizsa-Trieszt és Bécs-Szombathely-Nagykanizsa) is elkerülte a megye nyugati részét. A helyiérdekű vasutak kiépülése a múlt század 90-es éveiben kezdődött meg, ezek közül a Zalaegerszegről Lentin át Alsólendvára vezető vonal csak a Göcsej nyugati szélét és déli részét kapcsolta be a vasúti forgalomba, a zalalövői vonal pedig Göcsej északi szélén futott" - írja Simonffy Emil. így nem csoda, ha Zala megye nyugati része a középkor és a török idők folyamán elzárt vidék volt, a 19. század közepére pedig teljesen periferikus területté vált. A mostoha természeti viszonyok hosszú időre visszavették a vidék földművelését, a rossz szállítási lehetőségek következtében pedig később se alakulhatott ki nagyarányú és versenyképes búzatermelés. A nagy kiterjedésű erdők, a szénában bővelkedő mezők inkább az állattartás és az erdőgazdaság kifejlődésének kedveztek, de a közlekedési elzártság ebben az esetben is korlátokat szabott a vidék piaci kapcsolatainak. Mindennek következtében területünkön az irtásos parlagoló földművelésnek és az erdei legeltető állattartásnak egy sajátos dunántúli változata alakult ki, amely természetszerűleg nemcsak a kedvezőtlen természeti adottságoknak, az elzártságnak, de a tájegység társadalmi differenciáltságának és a parasztság földdel való ellátottságának is köszönhette hosszú életét. Göcsej hagyományos paraszti gazdálkodásának történetével elsősorban Takács Lajos néprajzkutató foglalkozott, de a kérdést Simonffy Emik történész is behatóan vizsgálta. Az ő kutatásaik nyomán mutatjuk be a göcseji hagyományos paraszti földművelés és növénytermesztés, az állattartás, a szőlőművelés és erdőgazdálkodás sajátos formáit. Göcsej nem tekinthető homogén tájnak. Erre már Plánder Ferenc is felfigyelt. Többször idézett munkájában így jellemzi a kétarcú tájat és népét: „Mezei a' hegyes vidékeken, mellyeket nagyobb részt kisebb birtokú nemesek, és nemesi szabadalmakkal bíró Agilisek bírnak, Siralmas tekintetet adnak, mivel a' pipával és puskával időt pazarló birtokos mezein, a' kisebb víz mosta árkokat annak idejében betölteni elhenyéli, azért már most szántóföldjén több az öt és hat öl mélységű vízmosta árok, mint a' mint a' barázda, 's mivel a' természetével is mostoha földet még rosszul is miveli, nem csoda ha egyedül vadóczot és konkolyt arat. A' felső vidéknek, rétjei is igen silányak, ezek többnyire a' szántó földek aljában feküsznek, mellyekről lehömpölygő agyagos víz által be sároztatnak, 's több évekre, néha örökre hasznavehetetlenekké válnak." A síkabb területeken élő jobbágyokról azonban már más képet fest: ,,A' józanabban gondolkodó Göcsei birtokos, úgy szinte az adózó nép általányosan... szorgalmatos földművelő, földjeit mielőtt bevetné háromszor, sőt a' tehetősebbek négyszer megszántják, minden szántás előtt ez után nagy, és erős vas boronával megboronálják, és 72