Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Irtásos földművelés

126. Erdők, irtások, szántók, szegek. Kustánszeg és környéke, 1951. (légi felvétel). így a' természetében mostoha földet mindinkább szelídítik és termékenyítik." A század végén Gönczi Ferenc is korholó véleményt mond a gazdálkodás elmaradottságáról és a lakosok állítólagos lustaságáról: „Göcsej egy részében, főleg az elszigetelt szegek vidékén még azelőtt 40-50 évvel a nép a földbirtoknak csak kis részét tartotta mívelés alatt. A földnek nagyobb része parlagon hevert, mely elhagyatottságában elcsekmetesedett, csádilos (kákaszemű) fő nőtt rajta. Alig lehetett megjárni. Legelőkül használták. Még nem régen akadt község - Paisszeg -, melynek csaknem egész területe parlagon hevert... A Szegekbeli községek lakói teljesen dologtalanok, mulatni szeretők voltak." Takács Lajos úgy véli, hogy Gönczi nyilvánvalóan nem értette meg a vidék régi gazdálkodási rendszerét és külön életformáját és ezért nyilatkozott a fenti módon. Takács az irtásos-parlagoló földművelés sajátosságában látja az elmaradottságot. Az irtásos gazdálkodás szorosan összefüggött a szabad foglalással. Ez azt jelentette, hogy mindenki, aki arra jogos volt, és akinek földre volt szüksége, ott irtott erdőt, ahol akart, hiszen az erdő közös volt, vagyis a „foglalásra vállalkozóknak szabad, közös erdők álltak rendelkezésre, melyeket a foglalás megkezdéséig, szükségleteiknek megfelelően, többnyire közösen éltek, használtak." 73