Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Az otthon és a család - A család

ládtagok munkabeosztását. Jelentős változás történt például a len- és kendertermelés terén. Amíg korábban a férfi-, női- és gyerekruhák többsége (szoknyák, ingek, gatyák stb.) házilag szőtt vászonból készült, most erre már alig jut idő. A kevés szabad időt a gazdálkodáshoz szükséges cikkek elkészítésére kellett korlátozni: ponyvák, zsákok, szárítóruhák, konyhai textíliák szövésére. Sokáig megmaradt azonban a fehér és piros szedettes abroszok és törlőruhák házilagos elkészítése. Mintázatuk persze szegényesebb, egyszerűbb lett, a korábbi csillagos, madaras, virágos díszítést többé nem alkalmazták. Viszont a vékony csíkú, egyszerű mintákkal díszített textíliák továbbra is emelték a családi események, a lakodalmak, keresztelők ünnepélyességét. A ruhaneműt falusi vásárokon, városokban, boltokban vették. A divat némi késéssel a városi, kisvárosi ruhadivatot követte. A mezei munkákat nagymértékben segítették az egyre inkább szaporodó kisgépek: a vető-, kapáló- és töltögetőgépek. Az új földművelési technika több szakértelmet kívánt a parasztoktól. Az ismeretek terjesztését különféle szaklapok és különféle tanfolyamok segítették elő. A téli iskolák, a helyi és országos gazdasági szaklapok ismeretterjesztő tevékenységét kell elsősorban kiemelni. A munkájuk azonban akkor lehetett eredményes, ha az egyéni kezdeményezés sem hiányzott. Szükség volt olyan gazdálkodókra, akik a tanult, olvasott információkat a saját gazdaságukban fel tudták használni, vállalkoztak a hagyományos eljárások megváltoztatására. A nagyobb szakértelmet követelő belterjes gazdálkodás kialakulásának, terjedésének és fejlesztésének egyik követelménye volt az is, hogy a falu társadalmában új értékrend alakuljon ki. Eddig a föld, a birtok nagysága adta a legnagyobb tekintélyt, most már mindinkább a jól képzett gazda, az értelmes, szorgalmas parasztember vált példaadóvá, ő lett a falu gazdasági életének az irányítója. Az első világháborút követő években a parasztság körében a hagyományos életforma és szokás egységes rendjének megbomlása már szemmel láthatóvá vált. Egyes rétegek már teljesen szakítottak a paraszti kultúrával, mások nehezebben tudtak elszakadni, vagy egyáltalán nem szakadtak el a hagyományos paraszti műveltség formáitól. A polgári társadalmi rendben a parasztság egyes rétegeinek, csoportjainak, egyes falvaknak, és tájegységünkön belül is egyes területeknek más és más lehetőségük volt a polgári életforma és az ehhez kapcsolódó műveltségállomány átvételére. Göcsej paraszti kultúrája a 20-as és 30-as évekre sokat veszített régi, hagyományos vonásaiból. A régi tradicionális sajátosságok új elemekkel vegyülve már egy egészen más életformát alakítottak ki, hoztak létre, de már a következő korszakba átlépő újabb életforma kialakulását is előkészítették. Az előző fejezetekben sokszor utaltunk arra, hogy a zalai kisnemesek és jobbágyok életmódja közti különbséget többnyire csak a nemesi öntudat jelentette. Gondolkodásuk módja, életformájuk azonos szinten mozgott. Leírtuk azt is, hogy a nemesi vagyon nagysága meg se közelítette a jobbágyokét, s a gazdaságokban végzett munka, annak intenzitása is sokszor igen lemaradt azokétól. Ennek okaira is többször utaltunk. Összegezésként elmondhatjuk, hogy „a zalai kisnemesség igen nagy hányada szinte teljesen elszegényedve lépte át a polgári kor küszöbét", és számukra 1848 nem a felszabadulást jelentette, hanem elvesztve addigi kiváltságaikat, ők is az adózó nép soraiba kerültek. A jelek arra utalnak, hogy sokan viszonylag igen igénytelen életszinten megakadtak, tovább őrizve még hosszú ideig a kisnemesi múltból megmaradt életmódjukat, többüknek azonban sikerült kilépni a jobbágyparaszti szinten megrekedt világból. Akiknek sikerült, azok a 19. század végére módos parasztgazdák lettek. A felszabadult jobbágyokról tudjuk, hogy igencsak megrövidült sokuknak a földbirtoka a földrendezések során, ami legtöbb esetben a parasztgazdaságok elszegényesedéséhez vezetett. „1848 tavasza elhárította ugyan a fejlődés útjából a rendi kötöttségek legnagyobb részét, de a zalai parasztságnak csak egy csekély kisebbsége tudott élni a polgári gazdálkodás lehetőségeivel, túlnyomó többsége csak nehéz és verejtékes munkával tudott - ha tudott - szűkös megélhetést biztosítani magának megfogyatkozott területén és gyenge minőségű parcelláin" - írja Simonffy Emil. 124. Salomvári életkép, 1941. 70