Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Az otthon és a család - Konyhák

matska tűzhelyen való, szapuló láb vass fazék, vass lább" került felvételre. A „vas macska" a néprajzi szakirodalomban tűzikutya néven szerepel. Kutatásaink során először egy 1754-es gelsei összeírásban találkoztunk vele. A lista vas tárgyait „egy vass macska" vezeti, majd egy vas nyárs, egy konyhára való kis bárd, egy avét Torma reszelő és egy konyhakés" következik. A „vas macska" kampóiba a vas nyársakat helyezték, hátukra vastagabb, parázsló fahasábokat tettek. Ezekben az időkben nagy értéket jelentettek a vasfazekak, vaslábak. A fazekak „szapuló vas fazék", „vas fazék", „párolnyi való vass fazék" névvel kerültek jegyzékbe, s a mosásra (szapulásra, párolásra) való víz melegítésére, de magára a párolásra is szolgáltak. A 18-19. századi vasedények még hajlított és szegecselt vaslemezből készültek. Az 1800-as évek közepétől azonban már előtérbe kerülnek a háromlábú öntöttvas, belül fehér zománcos lábosok, a kisebb manufaktúrák, gyárak termékei. Ezektől az időktől ismerjük a paraszti háztartások öntöttvas fazekait s a lapos vaslábasokat, serpenyőket, tepsiket. Idővel annyiban különböztek a korábbi daraboktól, hogy kívül is zománccal vonták be őket. A jellegzetes királykék, később világosabb kék zománcos vasedényektől még manapság is nehezen válnak meg a falusi asszonyok, hiszen ezekben legjobb főzni a lekvárokat, ezekben a tepsikben sült kalács a legfinomabb. A 19. századi dokumentumokban már sok vasláb is szerepel. Ezekre a háromlábú kovácsoltvas állványocskákra helyezték a lapos fenekű 96 A vasmacska" a tűzikutya fazekakat, lábasokat. A 20. század füstöskonyháinak is nélkülözhetetlen kellékei voltak a vas háromlábak, a „dreifusz"-ok. A vasháromlábak többnyire a kemencepadkán álltak, de ha volt fölösleg, azt a falra akasztották. Fontos eszköz volt a fazékfogó vella is, vagy ahogy még Zalában nevezték a bürügle, vagy kurugla. Ez egy kétágú, ívelten félkör alakú, hajlított kovácsolt vas villa volt, hosszú nyélre húzva. A villát könnyen lehetett a fazekak szűk fenekénél betolni. A fazekak öblös hasa megakadt a villában, s így fel lehetett emelni a forró fazekat. A kurugla kerekes változata is ismert volt a régi zalai füstöskonyhákban. Ezzel a nehéz fazekakat lehetett betolni a kemencébe, vagy éppen arrébb húzni. A kemencében való sütés és főzés elmaradhatatlan kelléke volt a szénvonó. Trapéz alakú falapocskába hosszú nyelet erősítettek, ezzel húzták ki a parazsat, elszenesedett fát a kemencéből. A cserépfazekak, lábasok, serpenyők helye a kemence teteje volt. A nagyobb fazekakat cserépfedővel fedték le az asszonyok, a kisebbeket lefelé fordították. Azért fordították le a serpenyőket, lábasokat, hogy a hulló korom ne szálljon az edényekre, s a füst ne fogja be belsejüket. A kemence mellé sokszor alacsony padot állítottak, amire szintén rakodni lehetett. A kemence tetején, a kemence mellett azonban nemcsak a főző és sütő edények álltak, hanem itt, s a kemence közelében kaptak helyet a sütést-főzést segítő egyéb tárgyak, eszközök is. Kenyérsütéskor használták a pemetet, a hosszú rúdra kötözött nagy csomó kukoricalevelet. Ezt, mielőtt a kenyeret bevetették a kemencébe, vízbe mártották, s a hamus, forró „hőkküt", a kemence alját törülték fel vele. Ezeknek a hosszú nyelű eszközöknek a kemence közelében, az ajtó melletti sarokban volt a helye. Rendszerint itt álltak a kenyérsütő lapátok is. A kemence padkáján vagy mellette a földön volt a piszkafa, a csípővas, vagy a tűzvonó. Ez utóbbi, a „tűzvonyó görbe vas" egy 1778-as adatban is szerepel. A kemence körül a falakon függtek azok az eszközök, amelyeket mindig használtak a főzéshez. Az asszonyi munka fontos eszköze volt a főzőkanál, amit rendszerint kanáltartóban tartottak és amit a legtöbb konyhában a kemencepadka közelében akasztottak a falra. Több változata is ismert vidékünkön. A hasított mogyoró vesszőből font szögletes, vagy félkör alakban hajlított kosárkákat használták leginkább a zalai füstöskonyhákban. Ügyes kezű férfiak otthon készítették. Az igényesebbek a kosárka hátsó fa oldalát fölül szépen kifaragták. Ismert még a fatámasztékba szerelt négyszögletes lyuggatott falap. A lyukakba állították a főzőkanalakat. 1775-ben Mihályfán egy jobbágyháztartásban egy „kalányos" és „fa kanály" került feljegyzésre, Szentbalázson 1779-ben „négy főző fa kanalak"-at vettek jegyzékbe. 1847-ben Nemesapátiban „egy kanáltartó 3 főzőkanál", Kiskutason „1 kis kanalas kosár", Lickón „9 főzőkanál" került árverésre. A régi füstösházak belső világát ma már nehezen tudjuk elképzelni. így azt is, hogy ebben a füstös, kormos, fülledt helyiségben hogyan tudott sok ember, olykor 20-25 tagú család együtt enni, nagy hidegekben melegedni, hogyan lehetett ilyen helyiségben hosszan bent maradni. Pedig, mint már írtuk róla, sok helyen így volt ez még a 19. század elején is. „A konyhának, amellyet szoba gyanánt használtak, volt egy vagy két toló ablakja. Benne körös-körül padok, és az ablakos szegletben egy asztal" - írta Nemesnépi Zakál György 1818-ban, a nyugati végek 55