Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
A ház és az udvar
43. Falukép kiugró tornácos iin. kódisállásos lakóházakkal. Resznek, 1930. nek, hogy azok szépérzéküknek és a divatnak megfelelően választhassanak. Egy-egy minta sokszor végigvonult az egész falu oromfalain, de a környező falvakban is gyakran felfedezhető volt egy-egy mester divatos mintakincse. A változások nem egyszerre és nem egyidejűleg következtek be. Egy-egy új építészeti megoldás hamarabb hatott a városok vonzásában fekvő településeken, a vasútvonalak, főbb, forgalmasabb utak mentén épült falvakban, és bizonyára gyorsabban éreztették hatásukat a göcseji olajvidék falvaiban is. Azonban ha a régi fényképeket nézegetjük, feltűnhet, hogy még az 1940-50-es években is voltak egész falurészek, utcák, ahol megmaradt az a hagyományos paraszti építkezés, ami évszázadokon át meghatározta a térség falvainak arculatát. Zalalövőn 1900-ban 105 lakóház volt. Ezek közül 40 épült téglából vagy kőből, 15 vályogból vagy sárból, 50 fából. A lakóházak közül 32 zsúppal volt fedve, 31 háznak volt cserép vagy palafedése, 42-t zsindellyel fedtek. 1930-ban már csak 23 zsindelyfedésű házat említ a statisztika. Gellénházán 108 ház volt 1900-ban. 50 ház vályogból vagy sárból épült, 58 fából. 106 házat náddal vagy zsúppal, 2-őt zsindellyel fedtek. 1930-ban 158 ház közül 8 téglaház, 91 sár- vagy vályogfalú és 59 boronaház állt a faluban. 78-at cseréppel vagy palával, 2-őt zsindellyel, 78-at zsúppal fedtek. A hosszú, egyutcás Söjtörön ebben az időben 266 lakóépület állt. 84 épült téglából, 127 sárból vagy vályogból, 50 faboronából. Csak 38 lakóházat fedtek cseréppel vagy palával, 159-et még zsúppal és 69-et zsindellyel. A népi építőművészetben a tégla megjelenésével új korszak kezdődött. A lakóházak külső díszítése újabb és újabb lehetőséget, művészi kibontakozást kínált az építő kőművesmestereknek. A lakóépületek esztétikai megjelenését és építőművészeti hatását az oszlopos tornácok emelték magas rangra. Itt a Dunántúl nyugati részein kialakulásukat a lakóhelyiségek külön bejárata segítette elő, ami viszont elsősorban a füstöskonyhák miatt vált gyakorlattá. A „folyosón", a „pitvaron", az „ürögön" való közlekedés rossz idő esetén könnyebbé vált. Ha a régi házak fényképeit nézegetjük, feltűnhet, hogy a tető egy része nem a falakon nyugszik, hanem azokon túlnyúlva aszimmetrikus hatást kelt. A tetőt itt a falakra fektetett hosszú koszorúgerendák, néha egész gerendakötegek tartják. A legtöbb régi boronaház tornáca teljesen nyitott. Máshol azonban a tornácoszlopok a lakóházak szerves részeit alkotják. Többféle változatuk ismeretes. A legegyszerűbb tornácoszlopok egyenes, bárdolt fagerendákból készültek, és leginkább a kinyúló födémgerendák alátámasztására szolgáltak. A deszkamellvédek, a faragott oszlopok azonban már valóban az épület díszeivé váltak. Alacsony gerenda vagy deszkamellvédeket építettek a kerített házak lakórészei elé. Ezek védelmi szempontokat is szolgáltak leginkább. Az épületrészekkel körbefogott trágyadombokat választották el ugyanis a lakóház tornácától. Ismerünk olyan lakóépületeket is, ahol a gerendákból épített mellvédeket megmagasították és faragott oszlopokat helyeztek rájuk, ezek fölső vége a koszorúgerendákat támasztotta alá. Az oszlopokat nemegyszer rovátkolt faragásokkal díszítették, néha a faragásokat ki is festették. A népi építészet kimagasló alkotásai azonban a téglából falazott oszlopos tornácok. A megye birtokos nemeseinek tömésből, illetve téglából épített házain már a 18. században megjelenik a tornácoszlop, a paraszti építkezésben azonban csak a 19. század elején tűnik fel, építésének virágkora a század derekára és a századvégre tehető. Jóllehet főként Göcsej keleti határvonaláról ismerjük a legrégibb, oszlopos, boltozott tornácokat, egyszerűbb változataik a göcseji falvakban, de távolabbi területeken is megtalálhatók. 44. Lakóház, kódisállással. Kávás, 1963. 34
