Bíró Friderika: A szegek világa : Göcsej néprajza a 18-20. században (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)
A ház és az udvar
19. Nemesapáti utcarészlet, 1950-es évek. mégh más Egy Ház Szobabul Konyhábul Kamarábul és Istállóbúi álló talpokra Sövényre épitetett egy része Zsúppal, egy része szolmával vagyon megh födvö ... nagyobb részint hasogatvánnyal vagyon bé kerítve." Időbe telt míg körbenéztek, míg végigmentek az udvaron, számba vették és felsorolták az egymás után következő épületeket, a lakóházat és a gazdasági melléképületeket. Belépve a házba, helyiségről helyiségre haladva jegyzeteltek... felírták az asztalt, jegyzékbe vették az ágyakat... felhajtották az ágytakarókat, s kíváncsian számolták össze a párnákat, a vánkosokat, a lepedőket, paplanokat... kinyitották az almárium ajtaját és már írták is a listát „... savolos abrosz 1... vászon abrosz 1... Aszón ümög 1...", benéztek a pohárszék üvegezett ajtaján, s fölemelték a ládák tetejét és mindet felírtak, aminek értéke volt. „Fenyő fa Láda 1", „Fenyő fa asztal", „Fenyő fa ágy 1"... „Papiros metélő olló hosszú 1", „Imádságos Könyv Scala Jakabb 1", „nagy bőrös szijas csutora 1" - diktálta egyikük a másiknak, a lista írójának. Átmentek a benyílónak nevezett kis szobába, majd a szabadkéményes konyha következett: „Vass Rostéi 2", „Vas kalán 3", ... „Serpenyő 2", ... „pecsenye alá való hosszúkás serpenyő 1", „fejő kánná fenyő fából 2", „tálos fenyő fából 1". A hátsó szobában és kamrában folytatták a szemrevételt és az írást. Voltak a padláson és a pincében is. Talán már dél is elmúlt, mire az állatokat is számba vették: „Tehén 1", „Egy pej Csikó vagyis már Ló 1", „Öregh Disznó 5, malacz 2", „Birkák száma ... 84..." Ez a régies nyelvezetű kétszáz éves irat sok mindent elárul arról a tárgyi világról, ami a Zala megyei főszolgabírót életében körül vette. Annak a paraszti-nemesi életformának tárgyi világáról, aminek keretei között élt Komáromy Márton és családja, amiben éltek és dolgoztak jobbágyai, cselédei, szomszédai, falubeli társai. A nagy iratlapokra írt jegyzéket olvasva úgy tűnik, mintha egy régi fényképalbumot lapozgatnánk. Képzeletünkben megjelenik a ház, látjuk a pajtákat, istállókat, pincéket, a sövénykerítést és a hasogatott lécekből összetákoltat... Házak és melléképületek, mind-mind Komáromy Márton ingatlan vagyonának részei, szűk környezetének tartozékai. Rajtuk keresztül azonban az egész falu megelevenedik. Feltűnnek az egyszerű kerítésekkel körülkerített udvarok, látunk fonott falú „sövényházakat", fából épült házakat, imitt-amott egyegy kőből épült lakóház is áll, mögöttük, körülöttük gazdasági melléképületek szintén sövényből, fából. Együtt van tehát minden, ami a korabeli zalai falut, s a gazdaságok külső képét jellemezte, meghatározta. Egy táj, egy vidék, egyben egy korszak határán vagyunk. Nemesapáti, 1780. A falu a szorosan vett „történeti Göcsej" peremvidékén, a szegek világán innen, a Válicka patak túloldalán, a Zalától délre fekszik. Mégis beletartozik abba a földrajzi, történeti és etnikai környezetbe, amelynek nemes és paraszt lakói évszázadokon keresztül azonos életkörülmények között éltek. 1780, a 18. század legvége, amikor lassan lezárul a századokat átívelő hagyományos sövény- és faépítkezés korszaka, s megindul térségünk keleti sávjában a kő- és föld-, másutt a föld- és a téglaépítkezés. Térbeli és időbeli határokat említünk, holott tudjuk -, s erről már írtunk is - nem lehet szorosan vett határokról beszélnünk akkor, ha egy táj, egy térség hagyományos paraszti kultúráját vizsgáljuk. Ebben az időben a legáltalánosabb belső teleknagyság egy hold körül mozgott, ettől azonban kisebb és nagyobb telkek (házhellyel együtt) is léteztek Göcsejben. Vaspörben például egy „Házhel meg mérettetvén az 20. Lakóház Nemesapátiban, 1952. 23
