Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Németh János pályája írások tükrében

NÉMETH JÁNOS PÁLYÁJA ÍRÁSOK TÜKRÉBEN „... Nagy öröm számomra ez a találkozás, mert annakidején, amikor az Iparművészeti Főiskolát végezte, jó három-négy éve, éppen én voltam felkért bírálóinak egyike, s akkor láthattam néhány szép munkáját. De most egész kiállításnyi van előttünk. Nem tudom, Önök hogy voltak, amikor ide beléptek, nekem kivirágzott a lelkem, a világos színek andalító hangulata s a kedves, játékos formák gyermekkorom mesevilágának szépségeit idézték fel bennem. Peckes Háry Jánosa, tisztalelkű juhászlegénye, a dülledtszemű búsképű lovag, vagy a fazekas, a szüretelő alakja, az emberi s állati testek lappangó formáiban fogalmazott vázák, a szépséges mázak enyhén-fátyolos színei mind-mind az otthonosság, a derű szépségét keltették bennem... Németh János a korong mestere és művésze... Az anyag szava közvetlen természetességgel, erőltetés nélkül érvényesül e munkákban s talán ez egyik oka annak, hogy könnyedek, kedvesen közvetlenek. ... Még elvont vázáiban is felfedezheti az ember a gunnyasztó vagy nyújtózó mozdulatot, s így a korong pontos körforgásának mértani rendjét áthatja az élet szépsége. Mindezt megkoronázza mesevilága. Témáiban a magyar nép évszázados hagyománya, mesévé szőtt emlékezete sugárzik felénk. Valami olyanfélét akar Németh János is, mint amit Bartók Béla, Kodály Zoltán, Veress Sándor megalkotott: kibontani a népi szépségekből azt, ami mai emberségünk szépségeit szólaltatja meg. A gyökértelen formai játék helyett, a népben gyökerező s évszázadok alatt csiszolódó formák új tartalommal való felerősítése vágya Németh Jánosnak." 71. Váza, 1958 körül (fedőmázas kerámia, 27 cm, a Göcseji Múzeum tulajdona) László Gyula kiállítás megnyitója 1961. április 30-án a zalaegerszegi múzeumban. 72. Váza, 1958 körül (fedőmázas kerámia, 16 cm, a Göcseji Múzeum tulajdona) „Az ördög és az öregasszony egyességet kötött: ha az ördög egy éjszaka körbe szántja a nagyharsányi hegyet, megkapja a lányát. Az ördög befogatta a kakast, a kecskét, a macskát és szántott. Az öregasszony éjfélkor kitekintett az ablakon, látta, hogy az ördög az utolsó barázdákat hasítja, cselhez folyamodott. Kukorékolt, hadd higyje az ördög: hajnalodik. Kukorékolt erre a környék minden kakasa, az ördög meg ledobta az ekét a hegy csúcsáról, a három állat heggyé változott, ebből lett Göntér, Beremend és a villányi hegy, ő maga meg leugrott a csúcsról, s ahol befúródott a földbe, ott fakadt fel a harsányi büdös víz. így tudta meg a népmese, így írta meg Pákolitz István versében, így mintázta meg a harkányi fürdő falára Németh János. Vagyis nem így, hanem ezt írta át a kerámia nyelvére. A mese logikai, epikai, történeti összefüggései természetesen elmaradtak, s helyettük duzzadó formák nyugalma, negatív formák ijesztő üressége, megdőlt és egymásra zúdított alakzatok feszültsége váltotta fel. Fáké, úgy hogy a népi ábrázolásból 94