Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Kibonatkozás – művek és utazások - Litvánia – Vilnius

41. Krisztus a Göcsej térfalról, Budapest, Centenáriumi Park, 1973 64 Ciurlionis, Mikalojus Konstantinas (1875-1899) neves litván zeneszerző és képzőművész. Lengyelországban, Németországban, Oroszországban tanult. 25 év alatt 200 zeneművet komponált, mintegy 300 festményt, grafikákat készített. Kaunasban 1967-ben nyílt meg a munkáit őrző és bemutató galéria. 65 Kumpost Éva (1934-1994) Munkácsy-díjas keramikusművész. A fazekas kézműves hagyományok folytatója, tárgyait korongolta, vidám, színes engobe mázakat alkalmazott. Legnagyobb élményem volt, amikor elvittek egy iskolába, és egy raktárnak kinevezett teremben a naiv népi Krisztusok, szentek, útszéli kultikus szobrok tömegét tanulmányozhattam. Micsoda egyszerűek, és mégis milyen erőteljes kifejező erővel hatnak a falusi mesterek munkái. Már ezért is érdemes volt eljönnöm. A gondolkodó, szenvedő, megváltó Krisztust sok helyen láttam, kiállítótermekben és naiv mesterek szép munkájaként. Alakja Litvánia jelképe lett. Jártunk falusi fazekasoknál, akik a földbe vájt kemencében égették fekete edényeiket. Megcsodáltuk a királyi székhely Trakait és várát. A festői szépségű tavakat. Kaunasban Ciurlionis

64 zeneszerző házát. A táj nyugalmat, harmóniát sugárzott, de a litván emberekben valami meghatározhatatlan, „hazátlan" feszültség uralkodott. Nem így képzelték sorsukat a vallásos lelkületű emberek. Vilnius közel negyven templomából alig szolgálta titokban pár az Istenhitet. A legtöbbjük múzeumként, hangversenyteremként vagy raktárként működött. A szimpózium ünnepélyesen, nagy kiállítással zárult. Az emlékként kapott diplomát és a nagy, szövött szalagot ma is őrzöm. Az utolsó napokban nagy örömömre Kumpost Évával,

65 évfolyamtársammal találkoztam, akit a szövetség tanulmányútra küldött. Sok barátot szerezve búcsúztunk Vilniustól, és Moszkvába utaztunk. Egykét napot még ott töltöttünk. A szövetségtől annyi pénzt kaptunk, akár egy itteni igazgató fizetése. Venni azonban nem lehetett semmit. Nagy kontraszt volt Róma és Moszkva vagy Vilnius között. Ragyogó üzleteket itt nem láttunk, de áruért sorban álló embereket igen, és az akkori szocializmus üres szatócsboltjait. A Kreml és a Blazsennij székesegyház, a pravoszláv építészeti emlékek, a románkori művészet egyszerűségével, lenyűgöztek. A nép tehetséges, de sok tehetséges embernek itt is el kellett hagyni hazáját, hogy kibontakozhasson. A következő nap, egy hónapi távollét után jó volt újra Budapesten, és újra itthon, Zalában. Megérkeztem hát Vilniusból. Marika azzal fogadott, hogy közben Kisfaludy Dala Béla Bolognából többször keresett, levélben is. Genovában lett volna számomra munka. Egy óceánjáró társalgójának frízét kellett volna elkészíteni. A zalaegerszegi uszoda falképének fotói alapján tárgyalt róla egy hajóépítő céggel. Az egész család kimehetett volna, jó szerződést kínáltak, a gyerekeknek iskolát, valamint lakást odakint. Egy darabig vártak, 58