Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Kibonatkozás – művek és utazások - Litvánia – Vilnius

42. Lakodalmas menet, a kenyéri dombormű modelljének részlete, 1972 aztán mással kötötték meg a szerződést. En ugyan a minisztériumban megkérdeztem, hogy tudnék kiutazni? Az ügyintézésre legalább fél évet kellett volna várni. Talán jobb is, hogy nem sikerült! Ki tudja? Béla bátyám meg csak írogatta nekem, hogy palotát épített, aki a feladatot elvállalta. Bár nem a pénz csábított leginkább, hanem az itáliai kultúra, ott tölthettem volna legalább három évet. Maradtam hát, éltem tovább saját világomban, jártam a magam útját. Lassan elismerték munkáimat. Továbbra is a népművészetet tekintettem kiindulópontnak, ebből próbáltam valamit felépíteni. De semmi esetre sem népiest, vagy valami szocreál utánzatot, hanem igazabbat, ami elődeim munkájában gyökerezik. Újabb megbízásokat is kaptam: Kenyériben a művelődési ház, Szombathelyen a tüdőszűrő állomás épületének külső falára. A legegyszerűbb korongozott geometriai formákat építettem munkáimba, próbáltam a pásztorfaragások formai egyszerűségét átmenteni, többkevesebb sikerrel. Odáig elmentem, hogy néha már így utólag üresnek érzem a formákat. A zalaegerszegi kórház nagy fríze, ami 1973-ban készült, szintén e törekvéseim körébe tartozott. Úgyszintén a mezőgazdasági kiállítás három méteres oszlopa. (Modelljét a Göcseji Múzeum őrzi.) Ma már belátom, plasztikáim formái igen erőteljesek nagy térben, de kisebb távlatban hiányosnak hatnak. így hát elindultam a kissé gaz43. A szombathelyi Savaria dombormű, dagabb felületek irányába, az egyensúlyt keresgélve. Rájöttem, hogy jgjy az összhatásnak kell érvényesülnie, éreztetve azonban, hogy a mű a korongon született. A hetvenes évek Magyarországát a Nyugat a szocialista tábor vidám barakkjaként emlegette. Úgy hiszem, ez igaz is volt. Bár ritkán, háromévenként utazhattunk Nyugatra, de munka és létbiztonság volt. A lektorátus elosztotta a feladatokat. Lakótelepek, iskolák épültek. A beruházások két ezrelékét műalkotásokra, murális munkákra fordították. Kicsit szabadabb lett a gondolat. Nem volt már kötelező a „szocreál", vagy legalábbis 59