Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)
Kibonatkozás – művek és utazások - Litvánia – Vilnius
39. Csekovszky Árpád barátom és Schramme! Imre a Derkovits Teremben, 1969 egykori reneszánsz kastély ódon falaival és hatalmas konyhájának kellékeivel középkori hangulatot árasztott. A forró júliusi hónap a vége felé közeledett, akár a mi utunk. Ekkor már másodszor voltak munkáim a faenzai kerámia biennalen. Július 25-én elmentünk a megnyitásra. Magyar rajtunk kívül nem volt ott, japánok és más nemzetiségűk igen, ők megtehették ezt. Schrammel Imre 62 robbantott samottjával is találkoztam. Akkor ott díjat nyert. Érdekes és tanulságos volt, mert láttam már, hogy a kerámiaművészet merre halad. Vajon tudok-e lépést tartani? Aztán nem foglalkoztam ott ezzel többé, eszembe jutottak az etruszkok. Az időnk lejárt, a búcsúlevél mellé bedobtam a kulcsot a levélszekrénybe, és felültünk újra az Adria Expressre, várt itthon Tamás, és a három éves kis Tímea. A kicsikkel való újratalálkozás öröme és az itáliai élmények még bennem éltek, amikor két hét múlva ismét útra keltem, most már egyedül. LITVÁNIA - VILNIUS 62 Schrammel Imre (1933-) A Magyar Iparművészeti Főiskola porcelán tanszékén diplomázott Borsos Miklós tanítványaként. 1958 óta oktatott a főiskolán, egyetemi tanár, rektor. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Képzőművészeti Mesterképző Intézetének létrehozása körül bábáskodott, annak professzora. 1959-1962 között a Hollóházi Porcelángyár, 1996-tól a Herendi Porcelánmanufaktúra művészeti tanácsadója. Számos díj, kitüntetés birtokosa: 1966 Munkácsy-díj, 1991 Kossuth-díj, 1992 A magyar felsőoktatásért kitüntetés. il/z évben, 1971-ben rendezték meg első alkalommal a Vilniusi Nemzetközi Kerámia Szimpóziumot. Magyarországról engem küldött a kerámia szakosztály. Izgalommal készülődtem, vajon milyen lesz Róma után Moszkva és Vilnius? Az indulás és a találkozás napjára nem kaptak jegyet, így egy nap késéssel kellett indulnom Ferihegyről. Összecsomagolva a legszükségesebbeket, búcsút vettem a családtól, irány Moszkva, ahol a képzőművész szövetségen kellett jelentkeznem. A TU 154-es már a levegőt hasította, amikor beszélgetésbe keveredtem a szomszéd ülésen lévő hasonló korú fiatalemberrel. Újságíró volt, Alma-Atába utazott. Jól beszélt oroszul, ígérte, majd ő segít az eligazodásban. A seremetyevói reptéren landoltunk. Aztán ő futkosott, hogy jegyet szerezzen a csatlakozó gépre. Vele tartottam. Azt vettük észre, hogy délután négy óra lett. Elköszöntem, s egy taxi56
