Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Útkeresés

munkatársi barátságom. A kezdeti nehézségek ellenére jól éreztem magam. Lajos bácsi műhelyét, Ilonka néni kedvességét, réteseit soha­sem felejtem el. Lali unokabátyám korongos tudását bámultam. En­nek emlékét őrzi S vej к korsóm. Egy alkalommal permetvizes korsó­kat korongozott. Ezek a nagyméretű vizeskorsók igen szép, ősi for­mákra emlékeztettek. Amikor egy ilyet készített, kértem hogy még hasasítsa. Aztán nekem adta, én meg beleálmodtam a kövérkés, eset­len katonát. Később, egy kiállításomon megvásárolta a város. Azóta a polgármesteri iroda polcán van. r Jelétem során sok csalódást okozott hiszékenységem, naivságom, talán gyerekes lelkem. Úgy gondoltam, mindenkinek lehet hinni, hogy a kedvesség mögött csak kedvesség lehet. Rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Félrehúzódtam, dolgoztam, nekem az agyag meg­nyugvást jelentett. Gondoltam, majd egyszer, ha lesz valami a tarso­lyomban, megszólalok. A főiskolai kitüntetéses oklevél még kevés, hitet mégis adott; a vörös kakas is, amely az első „nagybetűt" jelen­tette számomra. Mégis tettem kitérőt, de hála az égnek, ez csak rövid ideig tartott. Rádöbbentem, s egyre inkább bizonyossá vált számomra, hogy minden más vidék idegen tőlem, csak ez nem, ahol felnőttem. Élt bennem valami vonzódás, ami mindig húzott vissza: a műhely, ahol a feszülő, nagyszerű formákat láttam, a vidék, a család élete, egyszóval lelke. Amikor hazafele jövet a zalai dombok közt zakatolt a vonat, belső öröm járt át. Ereztem, otthon vagyok. Soha nem akartam más­hol élni. Pedig először másutt ajánlottak nekem jó lehetőséget, lakást, fizetést, Hódmezővásárhelyen. Mégsem mentem. Az egyik évfolyam­társamat, karcagi fiút, Végvári Gyulát bíztattam, mondván, menj Te, úgyis alföldi vagy. Elfogadta az állást, anyagilag sokkal előbbre ju­tott, mint én. Később sokszor gondoltam rá, igaz a mondás: senki nem lehet próféta saját hazájában. Amikor hazajöttem, a Zalaegerszegi Cserépkályhagyártó Válla­latnál akartam elhelyezkedni. Az akkori egyik párttitkár tiltakozott, hogy a volt tulajdonos fiát nem lehet alkalmazni. Elég, ha ott van az apja. A megyei első titkár, aki értelmes ember volt, és valamikor iparművészeti iskolát végzett (később a párt osztályvezetője lett), azt mondta, hogy itt a helye. Sokat beszélgetett velem az épülő műterem-

Next

/
Thumbnails
Contents