Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Tanulóévek

de maradtunk abszolút „magyarnak". Szigeti Gusztáv némettanárunk kedves, jó ember volt. Rövidesen kötelezőként bevezették az oroszt, így hamarosan vége lett a korábbi német nyelvoktatásnak. Minden félbe maradt. Ezt fájlalom legjobban ma is. Szeretettel emlékszem Kóbor Vilmos ábrázológeometria-tanárom­ra, aki nagyműveltségű ember volt. Órán sokszor beszélgettünk kul­túrákról, a technika fejlődéséről. A Kékessy tanárházaspár állt talán legközelebb hozzám, mert szerették és nagyra becsülték a népművészetet és a művészeteket. Megértették törekvésemet. Sok jó tanár volt akkor gimnáziumunk­ban. Ostoros Károly szigorú, de barátságos, a diákok nyelvén értő és megértő ember igen jó és eredményes sportéletet te­remtett. Bizonyság erre, hogy számos élsportolót indí­tott útjára. Például Rozsnyói Sándor atlétát, aki később Európa bajnok és egyben világrekorder lett háromezer méteres akadályfutásban, az 1956-os melbourni olim­pián második helyezést ért el. Jakabfy Sándor kiváló atléta, Szőcs János jeles első osztályú labdarúgó lett. Labdarúgó csapatunk másodikként végzett a középis­kolai bajnokságban. Én szerettem focizni, de csak bá­multam ezeket a sportban tehetséges srácokat. . Osztályunk focicsapata 1952-ben Szekeres Ferenc kiváló ember, zenetanár, később a budapesti mad­rigálkórus karnagya lett. Móra János magyartanárom emléke is ben­nem él. Az iskolámra, a pedellus Jakabfy bácsira, iskolatársaimra, Pusztai Árpira, Merkly Pistára, Kovács Lacira meleg szívvel emlék­szem. A közös szőlőhegyi kirándulások apám pincéjéhez felejthetet­len élményeim. A nagyobb, a nehezebb, az élet iskolája előtt álltam, és milyen sorsfordító, embert próbákra tevő években. A családi fészek, felme­nőim hagyatéka, amit tovább építhettem volna, ahol tovább élhet­tem volna, a „vörös" időszak martaléka lett. Kezdtük hát újra a túl­élést más módján. Beálltam inasnak, vagy helyesebben átképzősnek volt cserépkály­ha üzemünkbe, és közben gyúrtam agyagszobraimat. Később mű­helyi szakmunkás lettem apám és Gábor bátyám mellett. Hasznos időszak volt, mert sokat tanultam a mesterségben. Voltam formázó, gipszöntő, kemencerakó és egyebek. Az igazgatónk, egy kőbányász, egyszerű, rendes ember volt, Katarzsinszky János, támogatott. 30

Next

/
Thumbnails
Contents