Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Szűlői ház, gyermekévek

házban. О és édesapja a pult alá bújtak, ez mentette meg az életüket, amikor a fal összeomlott. Ezek után már mi gyerekek sem figyeltük olyan nyugodtan a csillogó gépmadarakat. Ahogy az idő múlt, az emberek egyre titokzatosabbak és sokan szomorúak lettek. A szomszédunk, Simon bácsiék szép, derék katonafiát, mikor hazajött szabadságra, megcsodáltam. Többet azonban sosem láttam, csak könnyes szemű szüleit. Egyszer csak sárga csillagot láttam némelyik ismerősünkön, játszópajtásomon. Nem tudtam felfogni mi ez, de mint gyerek éreztem, hogy valami rettenetes dolog van készülőben. Aztán eltűntek a csillagosok is. A rádiót hallgattuk, Horthy kiugrása nem sikerült, Szálasi vette át a hatalmat. Gábor bátyám a fogai között mondta: végünk van. Beköszöntött 1944 tele, a front közeledett. A nyugati határvidéket ellepték a menekültek. Közben az eszelős rémuralom fokozódott. Városunkba is sok idegen költözött Erdélyből, Alföldről, Baranyából, az elfoglalt területekről. Hozzánk Pécsről érkezett Kenedy úr sváb szobalányával. Amúgy is szűkös lakásunkban még összébb kellett húzni magunkat. Hála apámék gazdálkodásának, élelmünk még bőven volt. Kenedy úr különös ember volt. Hatalmas forgópisztolyát mindig a szekrény tetejére tette, és arról beszélt, ha visszatér Pécsre, ki mindenkivel bánik el. Egyébként reggelente elment a megyei hivatalba, és csak késő délután tért vissza. A kamaszodó gyermek mindenre kíváncsi, és mindenhol ott van. Ilyen voltam én is, így aztán vannak abból az időből nyomasztó emlékeim, fanyar humorú történeteim. Katonaszökevényeket, szerencsétlen, családjukhoz hazatérni akaró embereket ítéltek el és végeztek ki a piactéren és a megyeházával szemben. Gyermekkorom megrázó élményei ezek. Az átvonuló német és magyar katonák sorban álltak a bordélyok előtt. Sok csokoládét kaptam a katonáktól, mert meg tudtam mutatni a helyet, ahol a lányok éltek. A város útvonalai megteltek visszavonuló katonasággal, harci járművekkel. A szomszédunkban, a Síp utcában egy csendőrőrs székhelye volt, már elhagyták. Átmásztunk a kerítésen, és egy ölre való Vécsey-kézigránátot vittem haza, a pajtásaim úgyszintén. Otthon észrevétlen beraktam a kamrába a polc alá. Valaki följelentett bennünket, és kijöttek a lőszert keresni. Bevitették velünk a nyilas pártvezető irodájába. Akkorra azonban a gránátokat szétszed-