Németh János: Gyökerek. Gondolatok családról, mesterségről, művészetről (Zalaegerszeg, 2002)

Kostyál László: Németh János művészetéről

bama színét. A kompozíció még alapvetően a perspektivikus elvre épül, a sziget és a rajta lévő fák a hajóhoz és a halakhoz képest kicsinyek. Az egyes motívumok között ugyanakkor erőteljes aránytalanság figyelhető meg, a távlat érzékeltetésére való törekvés mellett az önálló jelentést (is) hordozó képi elemeket a művész oly módon rendeli egymás mellé, hogy méretük tartalmi hangsúlyukkal is összhangban álljon. A formáknak a metszett forgástest voltukból adódó erőteljes plaszticitása és hullámzása különös bájt kölcsönöz az alkotásnak. A megrontó civilizációtól távoli, érintetlenségükben az örökkévaló békességet sugárzó paradicsomi szigetek felfedezése és - egyéni - meghódítása Gaugin óta nosztalgikus vágya a művészeknek, de mint gesztus, ugyanakkor szimbolikus is: a művészi egyéniség akár a társadalomtól független érvényesítésének jelképe. E szabadságra utal a tengerben úszkáló három hal, de a két ábrázolt figura is: az egyik törekedik feléje, míg a másik számára már ez a természetes állapot. Németh János kerámia-szobrainak fontos darabja az egy évtizeddel későbbi, már „csak" sötétbarna agyagmázzal színezett Egy lovon. Ketten ülnek a ló hátán, az ember lovagló ülésben, „férfi módra" üli meg a hátast, az asszony oldalt, mintha széken ülne, kezeivel az ölében, a férfinak hátat fordítva. Mindketten magas gallérú, polgári ruhát viselnek, a férfi még keménykalapot is. A ló rövid, hengeres lábakon álló, kicsiny fejű, gömbölyded jószág, arányai gazdái tömzsi lábaihoz illenek. Az emberpár satnya alsóteste és a ló jelzésszerű megformálása hangsúlyossá teszi a férfi és a nő büszke, merev, hideg tartását. Közös lovon ülnek - talán éppen ez az a bizonyos túrós hátú? -, egy irányba is haladnak ez által, de már régen nem élnek közös életet, másfelé néznek, másra utal ülésük is, egymáshoz a közös lovon túl nincsen közük. Az évek múlásával egyre jobban elhidegül, kiüresedik kapcsolatuk, bár a felszín mást mutat: a látszathoz tartják magukat - hiszen egy lovon ülnek. A zárt, kerekded, tömbszerű, önmagukban szimmetrikus formák és a pufók arcok népiessége kiegyensúlyozza a polgári viseletet, valamint a mindennapoknak a 20. századi kortünetként értékelhető elidegenedését és szekularizációját pellengérre állító művészi gesztust. Németh nagyon egyszerű eszközökkel nagyon mély problémát világít meg, amelyet a megfogalmazás könnyedségével tesz derűsebbé és emészthetőbbé. Szintén a hetvenes évek alkotásai a hagyományos, illetve a modern ikonográfia szabályai szerint megfogalmazott Életfa (Ádám és Éva) I. és II című nagyméretű falitányérok, amelyek a kimeríthetetlen férfi-nő kapcsolat egy másik aspektusát világítják meg. Az első tányér reliefjén a paradicsomi állapotot látjuk viszont: a középre helyezett életfa két oldalán, tükörképes helyzetben, egymás kezét fogva ül a ruhátlan emberpár. Az idillt a fa törzsére tekeredő, emblematikus motívumként is felfogható kígyó töri meg, amely már az ős-tökéletességnek ebben a nosztalgikus állapotában elhinti a kísértés és a viszály magvát. A másik tányér az első emberpárral szembeállítva a negyedszázaddal ezelőtti Ádámot és Évát mutatja: az életfa helyén egy lemezjátszó lejátszó-karja és korongja jelenik meg, aminek két oldalán két hippi 107 80. Egy lovon, 1980 körül (agyagmázas samott plasztika, 80x55 cm, a Göcseji Múzeum tulajdona)