Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Bartosiewicz László: A török kori Bajcsavár állatai

BAJCSAVAR ALLATAI 97 nem csak a középkor során, de már a római Pannoniában is. E nagytestű állatokat csak kellő számú fogyasztó kedvéért érdemes levágni. A fölösleges hús sózással és füstöléssel tartósítva könnyen újra elosztható, szállítható. 9. Mészáros. Jóst Amman fametszete. Németország, 1568 ÉLETMÓD A VARBAN A településmaradványok és írott források összevetése arról árulkodik, hogy a folyamatosan javítgatott bajcsai erődítmény több száz lakója meglehetős zsúfoltságban, rendetlenségben élhetett. Erről a nagy tömegben felhalmozott ételhulladék, azaz állatcsont, már önmagában is tanúskodik. Az sem valószínű, hogy ilyen körülmények között a vár területén nagyobb számban lábasjószágot tartottak volna. Az emberrel együtt élő kutyák (Canis familiáris) és macskák (Felis catus) csontjait is csupán elenyésző számban hozták felszínre az ásatások. Egy nagytermetű kutya jobb állcsonttöredékén a szemfog mögött erőteljes haránt irányú vágásnyomok vannak, amelyek talán a nyúzáskor a bőrben hagyott „agyar" kivágása során keletkeztek. A kutyák jelenlétére közvetve több csonton utalnak rágásnyomok, de az ilyen leletek sem gyakoriak. Elképzelhető, hogy a vár területén egy-egy tejelő kecskét, továbbá baromfit tartottak, de az elfogyasztott hús többsége vagy a patakparton legeltetett állatokból származott, vagy kereskedelem révén jutott a vár lakóihoz. Látszólag helyi szarvasmarhavágásra utal az a tény, hogy a nagyobb csontokat durván és rendszertelenül darabolták fel igen éles fémszerszámokkal. A határozottságuk ellenére is ötletszerűnek tűnő vágásnyomok inkább vérmes hadfiak ténykedéséről, semmint szakképzett mészárosmunkáról árulkodnak (9. ábra). Jellemző például a marhák könyök- és térdízületének hosszanti széthasítása, amellyel a csontok kibontásának aprólékos, szakszerű munkáját kerülték meg. Ilyen vágások a csánkízület csontjain is azonosíthatók. Feltételezhetjük, hogy ha a húst feldarabolva, hadiszállítások keretében hozták volna a várba, a húsban hagyott, méretre szabott csontok óvatosabb, rendszeresebb vágásnyomokat mutattak volna. A darabolás e példáit középkori városi lelőhelyekről jól ismerjük, de Bajcsán csak véletlenszerűen fordultak elő. VADÁSZAT ES KÖRNYEZET Valamennyi ismert török kori lelőhely állatcsontanyaga megegyezik abban, hogy csupán elhanyagolható mennyiségű vadállatmaradványt tartalmaz. Ez a hithű mohamedánok által lakott településeken érthető, hiszen a vadászzsákmány kivéreztetés nélkül, azaz nem a rítus szerint pusztul el.