Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Bartosiewicz László: A török kori Bajcsavár állatai

96 BARTOSIEWICZ LÁSZLÓ volt), amely a Nagyalföld felhajtóhelyeit Stájerország és Észak-Itália piacaival kötötte össze. A nagy forgalmú váci rév ettől lényegesen északabbra feküdt, de a dunaföldvári átkelő fontos helyi közvetítő szerepet játszott a keletről délnyugatra irányuló országos marhahajtásokban. Az említett helységek élőmarha forgalmát jól szemlélteti néhány korabeli feljegyzés, amely csak kevéssel előzi meg Baj csavar építését (a helységek földrajzi fekvése a mai Magyarországon a 3. ábrán látható): MARHA- V IZSGALT IDŐSZAK NAPI LÉTSZÁM (NAP) ÁTLAGLÉTSZÁM Vác, 1560 27.901 61 457 Vác, 1563-1564 30.248 213 236 Dunaföld vár, 1560 9905 61 164 Szigetvár, 1559-1560 10.076 313 32 Meglehet, a nagyobb dunai átkelők után a Dunántúlon szétterülő állathajtásokból Szigetvár vidékére már egy-egy napra átlagosan kevesebb jutott, a régészeti állattani adatokból is érzékelhető, hogy az Itália és Stájerország városai felé terelt szarvasmarhák egy része a 16. század közepéig áthaladt a térségen. Noha a kereskedelem az útvonalak áthelyeződésével a század végére Bajcsa környékén is visszaesett, a heveny háborúskodások idejét leszámítva jó kínálat lehetett marhahúsból. A marhakivitel sikerének záloga az volt, hogy abban a tőzsérkedő magyar nemesség, a tizedet szedő egyház, a harmincadot gyűjtő királyi vámszedők és a török adóhatóság egyaránt érdekelt volt. Ráadásul a török kor gyakran háborús, veszedelmes viszonyai között a rideg állattartás a helyhez kötött szántóföldi földművelésnél amúgy is rugalmasabban gyakorolható volt. Részletes dokumentumai is éppen a török hatóságok jóvoltából maradtak fenn. Az igazsághoz tartozik, hogy a bajcsai (akárcsak a barcsi) nagytömegű marhacsont közvetlen forrását nem ismerjük. A 16. század második felében, a tőzsérkedésben élenjáró Zrínyi-birtokok a végváriak szarvasmarha-ellátásában is szerepet játszottak a Mura-vidéken. A bajcsai katonai erősség élelmezésében a helyi állományok levágása is fontos lehetett, az állatok árát azonban leszoríthatta a térségen átáramló állathajtások által békésebb időkben teremtett nagy kínálat. Ez eleve könnyítette a várak központi ellátását, de alkalmasint a katonai rekvirálások esélyeit is javította. Az élőállat-kereskedelem említett hatása mellett biztosak lehetünk abban, hogy a török kori állathasználat településtípusonként is eltért. A marhahús a városi tömegélelmezés és hadtáp jellegzetes összetevője volt