Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Bartosiewicz László: A török kori Bajcsavár állatai

BAJCSAVAR ALLATAI 91 Hogyan illeszkedik Baj csavar ebbe az általános képbe? Hét nagyszabású ásatás (3. ábra) legfontosabb háziállatainak százalékos összehasonlítása azt mutatja, hogy olyan török kori településeken, ahol a lakosság feltehetően nem iszlám hitű volt (a bajcsai osztrák, német, horvát és magyar katonaság, a székesfehérvári magyarok és a Szekszárd melletti Új palánkon török zsold' ban állomásozó szerb és bosnyák martalócok), a sertéscsontok aránya legalább tíz százalék körüli volt (2. ábra). Az Oszmán Birodalom határán kívül eső, törökök által nem lakott bajcsai várban a sertéscsontok aránya érthető módon a legmagasabb. Ez önmagában nem meglepő, de fokozott hangsúlyt ad annak a megfigyelésnek, hogy a megszállt területek sertéshús fogyasztása sem szűnt meg, hanem a lakosság vallásos és etnikai összetételétől függően váltakozott. A sertéshús fogyasztásának mértéke nemcsak a lakosság étkezési hagyományain múlott. Számos középkori lelőhely összehasonlítása arra utal, hogy a magyarországi falvakban és várakban, ahol elegendő tér volt sertéstartásra, e faj csontjai a leletanyagnak akár egynegyedét is alkották (gyakran meghaladva a bajcsai értéket), a zsúfoltabb városokban viszont inkább a marhahús fogyasztása volt uralkodó. Adataink szerint a nagyarányú bajcsai sertéshúsfogyasztás kirí a megszállt területeken feltárt lelőhelyek hasonló adatai közül, valamelyest elmarad 3. A szövegben említett török kori régészeti lelőhelyek és késő 16. századi marhakereskedelmi csomópontok