Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Kovács Gyöngyi: A bajcsai várásatás kerámia- és üvegleletei

KERÁMIA- ES ÜVEGLELETEK 65 hogy a bajcsai konyhai cserépedények egy része stájerországi ellátmányként érkezett a várba, más részük viszont - a szomszédos Kanizsa várának illetve más dunántúli lelőhelyek ásatásaiból megismert, és a bajcsaiakkal egyező leletek alapján - Kanizsa környéki uradalmi falvakban készült. ASZTALI ÁRU Kerámia Az asztali áru különösen szép Bajcsán, a 16. század utolsó harmadának sokféle készítményeiből tevődik össze. Az asztali edénykészlet átlagosnak mondható darabjait kiegészítik azok a díszes tárgyak, amelyek a bajcsai erősségnek a Habsburg Birodalommal való szorosabb kapcsolatát reprezentálják és hangsúlyozzák. Baj csavar a Mura-vidék fontos, a stájer rendek által - az állandó pénzhiány ellenére is - viszonylag jól finanszírozott véghelye volt, kiemelt ellátásban részesült - legalábbis fennállásának kezdeti szakaszában - egy olyan időszakban, amikor a várak inkább szükséget láttak, semmint bőséget. A folyadéktárolók, azaz a - mai mértékkel számolva 1-2 literes - boroskancsók és vizeskorsók között környékbeli műhelyben készülhetett a széles szájú, kiöntőcsőrösre alakított bordázott peremű, mázatlan boroskancsó és a hosszúkás testű, felső részén mázas, gömbös nyakú füles korsó - ilyenek Bajcsához közeli lelőhelyeken is találhatók. Idegennek tekintjük - bár származási helyét csak valószínűsítjük (Stájerország) - a finom anyagú, felső részén zöld mázas, tölcséres szájú, kiöntőcsöves korsót, és az ugyancsak finoman iszapolt, vörös anyagú, fehérrel és vörössel festett, szűk nyakú korsót. A feltárások során talált számos egyéb - kisebb-nagyobb korsókhoz és palackokhoz tartozó - edénytöredék további típusokról, azok pedig együttesen igen változatos edényformákról árulkodnak. A festett edények tüzetesebb szemrevételekor két csoport körvonalazódik. Több asztali edényt - például az előbb említett szűk nyakú korsót, néhány talpas poharat és egy ritka formájú, hosszú nyakú, kisebb palackot a finom vörös anyag és a sajátos fehér-vörös festés első pillantásra is közös, mégpedig - kis számuk alapján - feltehetően nem délnyugat-dunántúli (talán stájerországi) műhelyhez köti. Ugyanakkor más edényeken, többek között egy ép kis palackon vagy a fazekak és a fedők egy részén, egészen más típusú festés jelenik meg, mely igencsak eltér az előzőtől. Ez utóbbi „festett" csoport tárgyai gyakoribbak, hétköznapibb típusokat képviselnek - készítésük valahol a Délnyugat-Dunántúlon folyt. A tányérok, nagyobb tálak között az egyszínű zöld mázas példányok épp olyan ritkán fordulnak elő, mint a díszített, többszín mázas, festett darabok.