Weitschawar. Bajcsa-Vár. Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében (Zalaegerszeg, 2002)

Vándor László–Kovács Gyöngyi: Bajcsavár régészeti kutatása

48 VÁNDOR LÁSZLÓ-KOVÁCS GYÖNGYI ismert újonnan épült palánkerődítmény. A terepmunkák eredményeként páratlanul gazdag kép tárult elénk egy 16. század végi véghely működéséről, problémáiról és mindennapjairól. Bár a megfigyelt jelenségek egyes elemei - a vár sajátos adottságaiból és különleges státuszából adódóan - nyilván nem általánosíthatók, bizonyos vonatkozások azonban szemléletesen modellezik a végvárak egykori életviszonyait. Ahhoz, hogy a korábban kevéssé ismert Baj csavar régészeti kutatása jelentőssé válhatott, több tényező szerencsés egybeesése együttesen járult hozzá: 1. A végvár nagyon rövid ideig állt, így a helyén feltárt emlékanyag igen rövid és jól ismert periódusra keltezhető. 2. A véghely történetére vonatkozóan számos irat maradt fenn a grazi Stájer Tartományi és a bécsi Hadilevéltárban, nevezetesen elsősorban különféle uralkodói és haditanácsi határozatok, rendi kérvények, építészi jelentések, hadianyag-leltárak, zsold- és szállítási listák stb. Mindezek nevesítik a katonákat, beszámolnak mindennapjaikról, jelentenek a várszemlékről, a szállítmányokról, a felszerelési tárgyakról, évre, sőt olykor hónapra pontosan megadják egy-egy fal, belső objektum építésének vagy renoválásának idejét, szólnak a különféle nehézségekről - egyszóval életre keltik a régészeti kutatás által feltárt „holt" anyagot. A régészet ugyanakkor számos olyan adattal szolgál, amelyekről az írott források hallgatnak. A levéltári és régészeti források tehát szembesíthetők, azok egymást gyakran igazolják, sőt - ami talán még fontosabb - egymást jól kiegészítik. 1. A bajcsai homokbánya 1999-ben