Utcák, terek, emberek. Zalaegerszeg régi képeken (Zalaegerszeg, 2001)

igazgatóság. Új utcákat nyitottak, ekkor épültek az Erzsébet királyné (ma Kosztolányi) utca szép villái és a gimnázium mögött parcellázott terület családi házai a Jókai utca táján. Felállították Csány László 1907 óta készülő szobrát, nagyobb gondot fordítottak az utcák szépítésére, s Egerszeget ekkor kezdték virágos városként emlegetni. A vízvezeték, a csatorna, a jobb utak hiányáért átmenetileg vigaszt jelentett a sokat idézett rigmus: Gondunkat, bajunkat/ akasszuk a szegre,/ Gyerünk a virágos/ Zalaegerszegre. Megkezdődött a város és Göcsej idegenforgalmi propagandája. Pesthy Pál megírta Egerszeg ismertetőjét, Serényi Árpád szép fotókat készített. Újabb képeslapokat nyomtattak, Göcseji napokat rendeztek, két évtizedes szünet után nagyszombat estéjén újra megint elindultak a határjárók. Igaz, már nem a lakosság, hanem a leventék, a cserkészek alkották a csapatot. Mind gyakrabban szerepel a város a magyar sajtóban is. Az itt lakók felháborodnak, amikor Nagy Lajos 1935 januárjában egy karcolatában - városnevet ugyan nem említve - itt szerzett kellemetlen élményeit adja hírül. Büszkék, amikor 1937-ben a népszerűi író-újságíró, Fendrik Ferenc az Új Időkben meleg szavakkal méltatja szülővárosát: „.... az embert megfogja valami friss, tiszta, rendes hangulat. Nyílegyenes főutca, az úttest két oldalán méteres virágágyakkal szegélyezve. Csupa virág az egész város. Mintha óriási virágházban jártam volna. Virágos Egerszegnek is hívják a városukat... A mai Zalaegerszegen 5. Térképvázlat Zalaegerszegről a régi utcanevekkel 1880 körül. kiegyensúlyozott élet folyik. A lakosság túlnyomó része hivatalnok és kisiparos, s így a környék nagy felvevő piacot talál Egerszegen. Olcsó város... Maga a város, ha nem is nyújt sok látnivalót, annál gazdagabb természeti szépségekben a közvetlen környéke. Itt kezdődik Göcsej. Egy külön „ország". Magyar Svájcnak is szokták nevezni ezt a csodálatos vidéket." E korszak építészeti képe ellentmondásos. Egyrészt látványos bővülést, modernizálást jelent, az ekkor emelt épületek többsége a településnek ma is hasznos, szép értékei. Másrészt az ízlésbeli megmerevedés, a múltba fordulás jeleit is mutatják. Ez az időszak már országszerte az újszerű építészeti törekvések időszaka, nálunk a historizmus új felvirágzásáé. Mintha pótolni szeretné az előző századokból hiányzó ódonabb, történelmi hangulatú épületeit. így aztán nemcsak gazdag, barokk homlokzattal, erkélyekkel bővült a plébánia és a megyeháza, hanem az 1927-ben felszentelt ólai templom is neobarokk stílusú. A rendőrség eklektikus székházára reneszánsz motívumok kerültek, s talán egyedül ide terveztek román stílusjegyeket viselő vasútállomást. A múzeumot egy felnagyított göcseji parasztházba álmodják, s a Páterdomb peremére is göcseji modorú ONCSA házak épültek. Talán csak a zárda és a háború előestéjén elkészülő református templom, s közelében néhány MÁV épület törekedett korszerűbb külsőre. A II. világháború, a bombázások a város házaiban nagyobb károkat nem okoztak. Pótolhatatlan veszteséget jelentett azonban a zsidó lakosság elhurcolása, nagy részük elpusztítása. A megmenekültek egy része is új hazát választott. A károk helyreállítása, az infláció leküzdése után, főleg 1950 táján új korszak kezdődött a város életében. Elkészült a ruhagyár, a következő évben a vajgyár, majd a kőolajfinomító. Kis műhelyekből, üzemekből gyárak növekedtek: a pékségből kenyérgyár, a mészárszékből húsipari vállalat, az asztalosműhelyből bútorgyár. Négy évtized alatt megnégyszereződött a lakosság száma, különösen a hetvenes években volt rendkívül lendületes a növekedés. Zalaegerszeg lakossága 1980-ban 55.348 volt, ez 40.189-cel több, mint 1950-ben. Ebből 10.584 volt a természetes szaporodás, 6241 ember a környékbeli falvak idecsatolása következtében lett városi lakos, 23.364 pedig a vándorlási különbözet. Különbözetről szólunk, mert nemcsak jöttek ide, hanem sokan el is távoztak. A régebbi vezetők, módosabb polgárok egy részét 1950 táján kitelepítették. Volt, aki a Janka- hegyen, a présházban húzta meg magát, volt, aki távolabbi vidékre költözött. Nemcsak értékeik pusztultak, hanem szakértelmüket, emlékeiket is magukkal vitték. A város folytonossága, közösségi tudata is megtört távozásukkal. 7